Hogy szerettek ti, emberek? - Sirály,  a Szerb Nemzeti Színház jelensége

Hogy szerettek ti, emberek? – Sirály, a Szerb Nemzeti Színház jelensége

Állva tapsoljuk egymást a hét órás előadás végén, fokozott ritmusban lüktet a köszönet, hogy részesei lehettünk egymás életének. Mintha nem engednénk el ennek a kapcsolódásnak erejét. A tapsban együttes ritmus, közösség születik, olyan emberek közössége, kiknek van ideje megismerni és befogadni, van türelme megvárni és odaadni, és van figyelme a közös időben. „Talán a színház tud olyan tér lenni, ahol a lényegről szólunk. Talán előadásunk célja is az, hogy okot adjon az egymással eltöltött időben, hogy valóban megszívleljük saját életünket.” Tomi Janežič rendező gondolatai most értek valóban igazsággá a nézőben.

Az újvidéki Szerb Nemzeti Színház Sirálya megtörténik velünk. Szerencsésebb is lenne, nem beszélni, és nem írni róla, csak hagyni, hogy maradjon sokáig ez a jelenidejű találkozás. Átitat a létezés lényegi kérdéseivel, állapotaival, érzéseivel, és az élet kifürkészhetetlen értelméről is meggyőz. Van hely mindenkinek! Az ember írjon, ne törődjön semmilyen formával, csak hagyja szabadon áramolni lelkéből a kikívánkozót – éneklik, mondják, könnyesen kiáltják Csehov szereplői – viselje keresztjét hittel és tűréssel. A színház és a színházalkotás kérdéseit is boncolgató előadásból magasfokú létértelmezés születik. Összetetten fogalmazza újra a színházi nyelveket eleven és kortárs előadássá a szlovén rendező, melyben életteli a szereplők igazságának részletes felmutatása is.

Sirály
Fotó: Barabás Zsolt

 

Nagyszabású és mégis természetesen ható rendezői megoldásokat látunk, a szempont és nézőpont váltások a nézői befogadást segítik, a közönség hol bent, hol kint van a színen, de sohasem marad érintetlen. Metaforikus képekben érzékeljük mindazt, amit nem lehet elmondani, rezzennek a szereplők vágyait mozgató rejtett apró szálak, és az kis váltások az egész összefüggő kapcsolatmezőre hatással bírnak. Kollektív jelenlét van. Egyszerre, mindenkivel megtörténő érzelmek, velünk, a nézőkkel is: látjuk, amint dübörgő lovakként tombol bennük a lelkiismeret, a vágy és a szenvedély, érzékeljük a megmutatkozás, kinyilatkoztatás elviselhetetlen kínját: „vegyetek már észre emberek”. Az egyszerű formák végtelen erejével bontakoznak ki az élet ősi vágyai: a szeretet igénye, az odatartozás vágya, a birtoklás és elengedés kevert lelkisége, a gondoskodás szükséglete, és a megbocsátás szomjazása. A fiatal íróember, a híres művésznő fia, Kosztya több esetben is vehemens gesztussal hívja fel a figyelmet saját igazára, toporzékol, majd főbe lövi magát, anyja lágyan és visszafojtott gyötrődéssel kötözi sebeit, lassan kitágul a gesztus, és egyetemessé válik az ápolás: a férfiak sebeit asszonyok kötik be. Mindenki gyógyulásra vágyik, valaki a mi sebeinket is be kellene hogy kösse.

Sirály
Fotó: Barabás Zsolt

A rendező terápiás alkalmazásban is ismeri a színház eszközeit, pszichodráma szakember, és a játékelméletről is sokat tud. A közönségtalálkozón rendre arról mesélnek a színészei, hogy a vele folytatott munka megváltoztatta a színházhoz és önmagukhoz való viszonyukat. „Nem erősek azok, kik elfojtják érzelmeiket. Nézz szembe vele. Még egyszer mondd el” – magyarázza Kosztya és Nina 4. felvonásbeli találkozásának filmes változatán a színészeinek Tomi Janežič. A Reflex3 színpadán nem láthattuk ugyan személyesen őt, a mesélő, beavató, keretező szerepében, harmadik alkalom ez a csapatnak, hogy a rendező nélkül játsszák végig a 7 órát. Trigorint alakító színésze, Boris Liješević vette át szerepét, mint mondja, számukra is megváltozott így az előadás, frissebb, figyelőbb álláspontot kívánt meg. Mindig állj meg egy pillanatra, és figyelj. Nézd meg milyen a saját helyzeted. Nyugodtan állj meg, és nézz körül. Ez egy gondolkodási mód – idézték tisztelettel mesterük instrukcióit alkotótársai az előadás utáni találkozó végszavaként.

 

Nyugvópont a színház – hangoljuk át a Reflex3 eszmeiségére gondolatait.

Prezsmer Boglárka