A kávé csak ürügy - Reflex3

A kávé csak ürügy – Reflex3

A találkozások, szertartások és a színház megvalósulásához szükség van egy ürügyre, a hitünkre és kíváncsiságunkra. A Temesvári Csiky Gergely Színház és az Állami Német Színház közös produkciójának, a Moliendo café-nak egy végtelenül népszerű használati cikk, a kávé az ürügye. A kávénak, csakúgy mint a színháznak megmagyarázhatatlan hatása, felbecsülhetetlen ereje van, mozgásba hozza érzékszerveinket, élénkít és biztonságérzetet, otthonosságot teremt.

A Moliendo café című produkció két hónap improvizációinak a füzéréből állt össze. A jelenetek lazán kapcsolódnak egymáshoz, gyors és lendületes váltásokkal ugrunk egyik színfoltról a következőre. Fekete, fehér, vörös, kávé és humor. Álomszínház.

A tömegnek elemi ereje van. A néhány négyzetméternyi térbe zsúfolt 36 színésznek még intenzívebb, ugyanis a játék és a koreográfia tudatosan és célirányosan hozza mozgásba fantáziánkat. A színészi játéknak az apró kidolgozottságokban, visszafogott, mégis kifejező gesztusokban rejlik frissessége. A két társulat szinte minden tagját bevonó tömeg-jeleneteknek szintén átütő erejük van, az együtt és egyszerre mozgásnak, táncnak, evésnek, ünneplésnek. A koreográfia olyan rendszereket épít, és úgy ellenpontozza a zűrzavart, hogy a belső szférában uralkodó ösztönöket, bűnöket, elfojtott frusztrációkra irányítja a néző figyelmét. Feltűnnek Purcarete markáns vizuális világának elmaradhatatlan elemei: disznófejű maszkok, zabálás, tombolás, tékozlás, asztalok, fekete öltönyök, kalapok. Erős illatokhoz groteszk gesztusok társulnak, lefokozva a meghitt kávézók tereit.

Az előadás másik különlegessége és egyedisége, ahogy az anyagokkal dolgozik: hús, gyümölcsök, tejszínhab, tiramisu, kávé és hagymaillat – olyan provokatív látvány- és  hangulatelemek, amelyek következtében befogadásunk nem csak a vizualitásra korlátozódik, de ízleljük, tapintjuk, szagoljuk a színpadra kerülő elemeket, és az élő zenének köszönhetően a túlzások csak fokozódnak.

Az előadás attól válik jelentőssé, hogy nem veszi komolyan önmagát. Ez az irónia minduntalan ott lappang a színészi játékban, ami az emberi természet indokolatlanságait, a terekhez való ragaszkodás lerombolását, a viszonyok felszínességét és banalitásait közvetítik. A humor fonja össze a szerteágazó jeleneteket, a felcsillanó karaktereket.

 A produkció tere kiegészül egy átlátszó üveggel leválasztott dimenzióval, ami a nézőtérrel szemben a tulajdonképpeni játéktér mögé kerül, és olykor tükörként működik. Ebbe a szegregált térfélbe komponált képek a színház egyfajta sűrítményeiként, metaforáiként hatnak. Látjuk a barokk jelmezét fokozatosan levetkőző alakot, aki egy beavatási sorozat által átkerülhet a kávézó térfelébe. Ki a világok közötti közvetítő? Szintén ebbe a dimenzióba kerül az a mozgó szoborcsoport is, ami a kávé előadásban használt szimbólumát a teremtésmítosszal hozza összefüggésbe. Hol húzódnak a színpad/a színház határvonalai, és hány síkba sűríthető egy előadás?

 

László Beáta Lídia