Kovács Bea: Kezdetben vala a TESZT

Kovács Bea: Kezdetben vala a TESZT

TESZT fesztivál – Temesvár

Fotó: Bíró Márton

A temesvári színház büféjében van egy híres lépcső, ott gyűl össze a TESZT-en ismerős és ismeretlen. Vagyunk páran, akik először járunk a fesztiválon. Egyből kiszúrjuk egymást: kevesebb oldottság, nagyobb odafigyelés van bennünk. Te is…? Most, először? Legyünk barátok. Temesvár a találkozások városa; a szervezők hangsúlyozzák is ezt a TESZT szellemisége kapcsán: több ez, mint fesztivál, a színházon túl közös, emberi dolgokról szól elsősorban. Nyolc napom lesz rá, hogy átadjam magam a találkozás lehetőségeinek.

A kellően rövid és frappáns fesztiválmegnyitó után rögtön premiert nézünk. Bojan Jablanovec rendezésében a Manipulációk négy országbeli egyesület és társulat – a Via Negativa, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a MASZK Egyesület, a Kosztolányi Dezső Színház és az Infant – koprodukciójaként jött létre, és mivel a rendező a Via Negativa csoportosuláshoz kötődik, számítunk arra, hogy a plakáton szereplő tizennyolcas karika nem véletlenül lett kitéve. A Manipulációk valahol a performansz és a színház határmezsgyéjén mozog: nem klasszikus értelemben vett színházi produkció, interaktivitása, nyitott dramaturgiája a performanszok egyszeriségét hozza magával. Az alkotók a bizalom kérdéskörét járják körül a színházi közös alkotás keretein belül. Milyen bizalomnak kell kialakulnia a rendező és színészek, a performerek, valamint nézők és alkotók között ahhoz, hogy a produkciónak tétje legyen, azaz hihető és hiteles; hogy ne érezzük átverve magunkat? Az előadás kezdő jelenetében az öltönyben belépő, könyveket cipelő szórakozott tanár (Formanek Csaba) arra kér minket, hogy a színre meztelenül, egy szál gitárban kicsoszogó zenészt (Borisz Kucsov) ne szabadítsuk meg a kezét-lábát bénító szigszalagoktól, hiszen borzalmas zenész. Ahogy Formanek elhagyja a színt, Kucsov leragasztott szájjal, motyogva könyörög segítségért és az első sor egyik nézője máris megmenti a kiszolgáltatott művészt. A visszatérő tanár elképedve néz ránk, a nézőtérrel szemben felállított hatalmas fekete falra felírja a TRUST szót, majd indulatosan áthúzza. Visszaéltünk volna az alkotó bizalmával? A színházi interakció vajon nem éppen ennyire hordozza azt is, hogy a néző ugyanúgy fél, hogy visszaélnek bizalmával? Ezért legtöbbször kívül marad, nem kapcsolódik be, nem kockáztat.

 A Manipulációkban a kockázat mindvégig jelen van. Kockázat a rendező részéről, hogy módszereivel kiüldöz mindenkit a nézőtérről, kockázat a színész részéről, hogy saját vagy társa testi épségét sérti – egyik jelenetben egy színésznő több liter vizet iszik meg –, kockázat a néző részéről, hogy passzivitása visszafordíthatatlan kárt okozhat az előadóban, ha nem avatkozik közbe. Jablanovec elképzelésében a bizalom nem adott, hanem egy megszerezhető és folyamatosan fölülírandó, újragondolható viszonyként jelenik meg, amely különféle helyzetek révén erősödik vagy gyengül. A Manipulációk utáni közönségbeszélgetés kérdésfelvetései, a határainkra való rákérdezés azt jelezte számomra, hogy megfelelő produkcióval startolt a TESZT.

A belgrádi Jugoszláv Dráma Színház előadása, a Bűn és bűnhődés nem tud színházi értelemben magával vinni. Ana Tomović szikár, szinte csak szövegmondásra lecsupaszított rendezésében Dosztojevszkij kultikus szereplői a nézőtérrel szemben elhelyezett fapadokon ülnek és beszélgetnek – hol egymással, hol egyedül. Hol többen hallgatják a beszélgetést, hol üresen állnak a padok. Andrzej Wajda adaptációja a fő konfliktusra és a fontosabb szereplők közti viszonyokra fókuszál, inkább filozófiai, semmint mélylélektani vonalat követ, annak mentén épülve, hogyan jut el az először burkoltan, majd egyre erősebben vádolt Raszkolnyikov (Rodion Romanovici) a gyilkosság beismeréséig. Az előadás jelenetei kiélezettek és feszesek, főként intellektuálisan hatnak, semmint érzelmileg. Ami elképesztő a produkcióban, az intenzív színészi jelenlét, ami egy ilyen kevésbé teátrális, szövegcentrikus előadásban fokozottan koncentrált, nem törik meg, nem hagy alább, hanem intenzitásával hasonló odafigyelésre késztet.

Hajdu Szabolcs Maladypés rendezését nagyon várom. Bár a lehető legkevesebbet szerettem volna előzetesen kideríteni az Ernelláék Farkaséknál c. előadásról, annyit mégis sikerült megtudnom, hogy lakásszínházi intimitás jellemzi. Ez azért izgalmas, mert Hajdu utóbbi munkái, mint a Bibliothèque Pascal és a temesvári társulatnál rendezett Békeidő a fantasztikum jegyében fogantak, amelyek ráerősítenek a nézői konvenciók létezésére, az illúzió elfogadásának fontosságára. Ezzel szemben a vasárnap esti előadás úgy válik színházi élménnyé, hogy szinte megfeledkezünk arról, hogy egy stúdióban ülünk, nem pedig valamelyik barátunk vagy családunk nappalijában. Az Ernelláék Farkaséknál ugyanis két család kifinomultan konfliktuális viszonyairól szól: a Skóciából egy év után és minden megtakarítás nélkül visszatérő Ernelláék váratlanul jelennek meg Farkaséknál. A két nővér, Eszter (Török-Illyés Orsolya) és Ernella (Tankó Erika), férjeik, Farkas (Hajdu Szabolcs) és Albert (Szabó Domokos), és gyerekeik, Brúnó (Gelányi Imre) és Laura (Szilágyi Ágota) együttlétéről, pontosabban ennek az együttlétnek a nehézségeiről szól a másfél óra. Mi minden fér bele egy váratlan éjféli betoppanásba, milyen régi sebek szakadnak fel, milyen új, eddig talán ki sem mondott gondok merülnek fel? Az anyagi problémák, a házasságban megélt boldogság és boldogtalanság, látszat és valóság kettőssége olyan állandó témák Hajdu előadásában, amelyek nincsenek (nem is lehetnek) direkt módon kimondva, csak a mellébeszélés, a felszínes csevegés mögül és révén bukkannak fel. A produkció úgy lesz rémesen humoros, hogy rémessége és humora is abban rejlik, hogy tökéletesen ismerős, mindennapi szituációkkal dolgozik. A testvérek és férjek közötti, a családon belüli feloldhatatlan konfliktusok nevetségesen életszerűek ahhoz, hogy ne ijesszenek rá saját kapcsolataink működésképtelenségére – és azáltal, hogy túlságosan ismerősek, feloldják a feszültséget: bár sírhatnánk, mégis nevetünk. A játéktér közelsége, a viszonyok mélyen emberi volta, egyáltalán a család sérthetetlen tabujának humoros megközelítése érzelmileg is sokszínű produkciót, előadásélményt eredményez.

A lépcsőn zajló beszélgetések, a közönségtalálkozók, a bővülő TESZT-fal, az esti slam poetry-k és a büfé nyilvánosságában zajló minibulik mind jelzik, hogy elkezdődött a nyolcadik TESZT. Közös feladatunk lesz, hogy valamennyiünkben megtörténjenek a találkozások.