Stuber Andrea: Gyergyói jegyzetlapok

Stuber Andrea: Gyergyói jegyzetlapok

Fotó: Kolozsi Borsos Gábor

(A gyergyószentmiklósi KritikusKollokvium beszélgetései alapján.)

Varga Anikó: Vessük fel a szakmai beszéd lehetőségeit. Nagyon keveset tudunk arról, hogy mik az igények. Állandóan gondolkodunk azon, hogy mik az alkotók igényei a szakmai írás felé.

Czegő Csongor: Én keveset beszélek olyan emberekkel színházról, akikkel kellene.

Varga Anikó: Erdélyben az egymástól távol eső színházak közönsége többnyire csak a saját színháza előadásait látja. Ez indokolja az itteni szakkritika meghatározóan leíró jellegét. Nincs egy erős, koherens szakmai élet, ahol meg lehet jelenni, inkább szórt közeg van. Magyarországon ez a közeg centrális felépítésű, plurálisabb a diskurzus, erősebb kritikai hangokra is adott a lehetőség. Itt ez kicsit máshogy van.

Boros Kinga: A kolozsvári, szentgyörgyi, vásárhelyi színházon kívül az összes erdélyi színház olyan helyzetben van, hogy örül, ha egy évadban egy előadásról ír valaki egyáltalán, akinek a színházhoz némi köze van legalább.

Kovács Bea: Pályáztam, hiába, és jövőre is pályázni szeretnék erdélyi vándorkritikusi működésre, hogy abból a pénzből el tudjak menni különböző erdélyi városokba. Öt éve írok színházról, és most tavasszal volt az első alkalom, hogy leutazhattam a színház meghívására a Játéktér megbízásából Temesvárra.

Ungvári Zrínyi Ildikó: Erdélyben eleve vándorkritikusság kritikusnak lenni. Színházat nézni itt nem mindennapi tevékenység, hanem luxus.

Varga Anikó: Mikortól nevezhető kritikusnak a kritikus? Kritikusnak az nevezhető, aki megnézett már mondjuk 800 előadást? Muszáj felépíteni egy akkora összehasonlítási alapot, ami biztonságot nyújt a szakírónak. A hitelességet és a tapasztalatot a hosszú táv biztosítja, és erre nagyon nehéz bazírozni Erdélyben.

Kovács Bea: Az NKA kritikusi ösztöndíja az már nincsen, színházra nincsen.

Varga Anikó: Ha Pesten egzisztenciális kérdés, hogy miként lehet egyáltalán kritikusként működni és fennmaradni, akkor itt hatványozottan az.

Stuber Andrea: Olyan szépen olyan sok mindent meg lehetne oldani egyszerűen pénzzel!

Zsigmond Andrea: Konkrét célként tűzzük ki, próbáljuk meg elérni, hogy például abban a kuratóriumban legyen egy kritikus!

Czegő Csongor: Azt hiszem, hogy az alkotói pályázatokról való döntésnél az ajtó lyukán bedugott kisujjatokat húszkilós kalapáccsal fogják ütni.

Boros Kinga: Nem megy másként, a színházakkal kellene összefogni, hogy lehessen előadásokat nézni és kritikát írni.

Stuber Andrea: Kölcsönös tisztelet, bizalom és tapintat, nem mondhatok mást, ez kell a felek között, és akkor nem tévedünk majd, hogy mit lehet egy kritikusnak felajánlani, mit fogadhat el és mit nem.

Proics Lilla: Spiró György szerint mindenkinek kell, hogy legyen színészi vénája, aki színházzal foglalkozik – a kritikusnak is. A színészi képesség beleélő képesség, empátia, mondja – vagy másként, ahogy Mohácsi János találóan megjegyezte: a jóindulat a kritikus munkaeszköze.

Stuber Andrea: A kritikus egy kiválasztott néző a többi közül, de ne legyen megkülönböztetve. Se úgy, hogy ő beavatottan mást lát, mint a többiek, se úgy, hogy az előadás neki mást nyújt, mint a többieknek. Ezért sem fogadom el az ismert színházi ajánlatot, hogy a kritikus a 20. előadást nézze, addigra készül el a produkció.

Boros Kinga: Mi itt általában nem kritikusként határozzuk magunkat, mert van bizonyos kellemetlen felhangja, amit nem szívesen vállalunk, és mert jár vele a függetlenség követelménye, aminek nehéz megfelelni. Annyira kevesen vagyunk, hogy elkerülhetetlenek az összefonódások.

László Beáta: Az is számos problémát okozhat, hogy amióta színházhoz kötődöm, ez egyeztetéseket követel. Azóta nem tudom, hogy hová tartozom.

Boros Kinga: Visky András szokta mondani, hogy a dramaturg belső kritikus, a kritikus külső dramaturg.

Ungvári Zrínyi Ildikó: Ki kell találni a megfelelő műfajokat. Beszámoló vagy olyasmi, ami a mindkét oldalhoz tartozás kettősséget eleve exponálja.

Boros Kinga: A kérdést akartam felvetni, hogy mennyire ágyazódhat be egy kritikus a színház életébe? Azt látom, hogy egyre kevésbé lehetséges, hogy független maradjon.

Stuber Andrea: A beágyazott kritikánál szerintem alapfeltétel a transzparencia. Vagyis nem elég beágyazottnak lenni, beágyazottnak is kell látszani.

Varga Anikó: A beágyazott kritika számoljon azzal, hogy az előadás sérülékenységét érinti. Különösen érzékenynek kell lennie. A klasszikus kritikusi pozíció egyszerűbb, védettebb.

Kovács Bea: Azért foglalkoznék inkább az előadás problémáival a kritikában, mint az erényeivel, mert ezzel hátha segítek.

Proics Lilla: A pontosságra számtalan módon kell törekedni már a befogadáskor is (néha gondolkodom, milyen volt színházbolond kamaszként megnézni egy előadást, és most milyen), az írás közbeni rekonstrukciót nem is kell magyarázni, a gondolkodás pontosságának ellenőrzőrendszerét pedig le kell futtatni, hogy legalább néha lehessünk halálpontosak.

Ungvári Zrínyi Ildikó: Az elemzés lehet segítség. Ami jó, azt nehéz adekvát módon leírni.

Varga Anikó: A rekonstrukcióban az van, hogy a színházi élménybe gondolod vissza magad, azt bontod szét, annak az egységét éled vissza újra.

Boros Kinga: Beszéljünk az erdélyi kritika függetlenségéről a magyar színikritikától is és a román színikritikától is. Vagy mondjuk: a magányosságáról.

Kovács Bea: Az a bajom, az az érzésem, mintha várnánk egy rábólintást a magyarországi szakmától arra, amit mi értéknek látunk. Mi tudjuk, hogy jó, de külső validálást akarunk, és ezt annyira fölöslegesnek tartom!

Czegő Csongor: Gyergyó a klasszikus helye az olyan felvetések születésének és elhalásának, mint például: jöjjön létre erdélyi színházi társaság, vagy erdélyi szakírók egyesülete.

Boros Kinga: Mennyire vagyok én kritikus és felelős szakember, ha Csíkban élve csak tegnap láttam az Édes Annát, amit ti Pesten kétszer láttatok?

Ungvári Zrínyi Ildikó: Fontos lenne, hogy legyen egy szakmai közösségünk, de mi is ritkán találkozunk fizikailag.

Varga Anikó: Mi van a kritikának azzal a helyzetével, amikor nem egy új forma van, és te regionális szempontokat kell érvényesíts? Mondjuk egy vidéki színház, aminek megvan a maga mozgástere, a közönség fele is és esztétikailag.

Köllő Kata: Ha megírod jóváhagyóan, megértően, hogy regionális igényeket szolgál ki, akkor erősíted az alkotókat abban, hogy ezt csinálják, és hogy ez rendben van.

Ungvári Zrínyi Ildikó: Milyen eszközöket alkalmazol, hogy közvetíted az olvasónak az olyan műfajt, ami nem a megszokott standardja szerinti színház? Mennyire engeded be a kritikába magát az eseményt?

Proics Lilla: Interaktív esetekben nem lehet kikerülni, hogy a néző be ne kerüljön a kritikába. A színésznek sem lehet könnyű kezelni, ha a néző nem jó, de a kritikus sem teheti kritika tárgyává.

Varga Anikó: Az esztétika még mindig jobban áll, leírni a klasszikus színházi eseményt, és a kritika megtalálja hozzá a szavakat, de a más műfajú, különleges színházról inkább az tud írni, aki nem jön zavarba tőle és talál valamilyen szempontot hozzá.

Boros Kinga: Ki az, aki olvas ma színikritikát? A professzionális kritika mint tiszteletet parancsoló műfaj lassan kiszorulóban van a sajtóból. Itt azt látjuk, hogy nincs rá olvasói igény, ezért könnyen kiejtik a szerkesztők a nyomtatott lapokból. Hol van az, ahol megtalálhatja az olvasókat? Ehhez milyen változásokon megy át vagy kell átmennie?

Varga Anikó: Kérdés, hogy egy átlagos színházi néző elolvas-e egy kritikát. Sokkal inkább megnéz egy háromperces videót, ezért volt jó ötlet Kovács Beától a videóblog, a videókritika.

Kovács Bea: Minden fiatal kritikus azzal hárította el a videókritikát, hogy ő pont azt szereti a kritikában, hogy ő láthatatlan.

Boros Kinga: Biztos, hogy az orális kritika – szakmai beszélgetések, közönségtalálkozó, rádió – felé is nyitni kell a klasszikus nyomtatott kritika felől.

Varga Anikó: Az a gond a gesztusvéleménnyel – mint például a rövid poszt, a komment, a hashtag –, hogy demokratikus és játékos, de nem érvel, nem helyez kontextusba, nem árnyal.

Boros Kinga: Hogyan fogjuk tudni eljuttatni a professzionális kritikát az olvasóhoz, ha egyre inkább az a tapasztalat, hogy nem ad pénzt érte?

Varga Anikó: Kicsit óvatosabb vagyok azokkal a kritikusi magatartással szemben, amik azt állítják, hogy ők meg tudják ítélni egy előadásnak az objektív és inherens értékét.

Zsigmond Andrea: Én kegyetlenebb néző vagyok, mint a mellettem ülő naiv néző, mert én már ismerem a Fizikusokat.

Boros Kinga: Ugyanúgy a kritikus is változik előadásról előadásra, mint a színész.

Czegő Csongor: A néző helyzete passzív, a kritikus pedig kilóg ebből.

Varga Anikó: Miért szerették MGP-t az alkotók is? Mert erősen performatív. Élvezetes olvasni. Olyan, mint a színház.

Boros Kinga: Ha nem akarjuk az olvasókat teljesen leredukálni azokra, akik írók is egyben, mert efelé tartunk, akkor muszáj megtalálnunk, hogy juthatunk el a többiekhez. Ingyenesen kell tudni hozzáférhetővé tenni a kritikát, erre kell megoldást találni.

Varga Anikó: Minden kritikai véleményem mögött ott van, hogy nem biztos, hogy így van, hogy leírja minden szempont relevanciáját.

——————————–

A Játéktér vita rovata nyitott, szerkesztőségünk örömmel várja a színikritika témájával kapcsolatos további reflexiókat, kifejtéseket (jatekter.editorial@gmail.com).

 A témában megjelent további írások:

Boros Kinga: Függések és különállások

Boros Kinga: Olvasóra vágyva

Proics Lilla: Színház, kritika

 A témával kapcsolatban az olvasó figyelmébe ajánljuk a szerkesztőnk, Zsigmond Andrea Facebook-falán kibontakozott vitát a szakmai visszajelzés hiányáról, az erdélyi kritika helyzetéről.