Lapbemutató a Nemzetiben: oda-vissza jelzések

Lapbemutató a Nemzetiben: oda-vissza jelzések

Úgy alakult, hogy a Játéktér minden eddigi lapbemutatóján ott voltam – a nagyváradi és kolozsvári fesztiválok után itt, a Nemzetiben –, és hangulatában ez tetszett a legjobban. Mondjuk Lakner Antal szomszédos konditerméből (Ludwig Múzeum-beli kiállítás a szomszédban) érkeztem egy fejmasszázs után, boldogan és ellazultan…
Tetszettek Nánay István lényegi kérdései, a nyugodt szakmaiság. Másrészt három hónap után a szerkesztők már nem csak tervekről beszélhettek, de a tapasztalatokról, visszajelzésekről is – örültem ennek. A honlapon, annak egyre bővülő tartalmán látni, ahogy arca, teste kezd lenni a lapnak. Embereket mozgat meg, jelenségeket állít elénk, beszélgetésekbe elegyedik. Kézbe vette és teszi a dolgát.
Varga Anikó, szerző

A Játéktérrel eddig csak a képernyőn találkoztam és tegnap este, a Nemzeti Színházban, véletlenül megint a képernyő mögé kerültem. Ott folytathattam az ismerkedést, ahol otthon, a kanapén abbahagytam. És ez így teljesen rendben van, mert épp ilyennek indul ez a lap: online és offline felülete szorosan összetartozik, nem csupán ismétli, hanem kiegészíti egymást.
Bogdán Zenkő, a lapbemutató laptopkezelője és nézője

-Oldani a komorságot! -hallom Ritától, arra válaszolandó, hogy mit fed a cím.  Játékosság, könnyedség. Micsoda feladat. Erősíteni a hitet, befogadni a jószándékot, a tehetséget bátorítani,  a lendülettel összefogódzni, feloldódni a társakkal! Húha… Jó lenne, ha sokáig  maradna a mosoly a munka szakmai arcán.
Prezsmer Boglárka, leendő szerző

Gyűlnek-gyűlögetnek az emberek a Nemzetiben. Nyugodt, kisimult arcok: a mai estében nincs politika, se Alföldi, se Vidnyánszky. Ma csak egy összmagyar színházi lap van, hátra lehet dőlni. Előttünk ásványvíz, bennünk a szenvedély. Elkezdjük végre, elhal a szokásos morajlás. Rita zsizseg és pezseg, az ő energiája múlhatatlan és nélkülözhetetlen, Ildikó megfontolt tudós, bár a mosolyával jelzi, van neki mása is, mint tudománya, Kötő tartásos és transzszilvanista. Énke hadonászik és poénkodik, Kottról beszél as usual. Az újranyomott lap szebb, mint a régi, felzárkózik az online-hoz. A közönség, úgy gondolom, velünk van, s újra megélem, mennyit számít ez a kevés abban az olykor reménytelenben, ami egy új lap indítása és működtetése. Nyolc óra örülés, ezernyolc dolgozás.
Demény Péter, szerkesztő fiktív bejegyzése (mivel legnagyobb igyekezete ellenére sem tudott végül eljönni)

Márkos Berci – akit fél mondattal meggyőztem, hogy jöjjön el csellózni – három órával a lapbemutató előtt telefonál, hogy mindenképpen be kell mennie a saját előadása főpróbájára; váratlanul behívták. De már keres valakit maga helyett. Wagner-Puskás Péter érkezik, annyira ismeretlenül, hogy mellette üldögélve-kávézva kérdem meg, mikor jön már a zenész. Ám ő zongorázik, így a Nemzetisek a maradék időben áthangszerelik a teret: hosszabbítókat hoznak, és persze elektromos zongorát vagy pianínót – ez utóbbi dilemma szintén eldöntendő pár perc alatt. Péter fejben összerakja a partitúrát, és közli velem a koncepciót. A bemutatón úgy fest és hangzik, mintha egy hete folyamatosan összpróbáznánk. De nem lehet őt meghívni semmire, azt mondja, van ilyen, hogy az emberek segítenek. Taxival sem hazavihető, mert csak úgy ért be a színházba az utolsó pillanatban, hogy biciklire pattant. Január van. Ezer ilyen gesztusból épül a Játéktér.
Sebestyén Rita, főszerkesztő