Bodó Márta: ESziK is, isszák is

Bodó Márta: ESziK is, isszák is

Fotó: Biró István

Színház-órákat tartanak a kolozsvári színházban Edukatív színházi különórák „fedőnévvel”. Célja a színházi/színházra/színházzal nevelés. Kíváncsivá tesz. A foglalkozásokat elsősorban diákoknak szánják, de idén a pedagógusoknak is felkínáltak egy csomagot. Bekérezem. A résztvevők valamennyien pedagógusok: óvónő, középiskolai és egyetemi tanár, pályakezdő és gyakorlottabb, nő és férfi. Az első foglalkozást Kocsis Tünde vezeti, drámapedagógiai és pszicho-, bibliodrámás eszközöket bevetve elsősorban hangulatilag, mozgásokkal, játékosan próbál felkészíteni az elfogadás/elutasítás témakörrel meghirdetett „csomag” egészére meg az adott előadásra, ami a Kafka-műből készült Amerika. A résztvevők még kicsit egymást is szokva, „kóstolgatva” a bevezető másfél óra alatt bepillanthatnak befogadó/elutasító önmagukba, abba, hogyan is működnek ezek az erők bennük, mit/kit utasítanak el, netán próbálnak megváltoztatni…

Maga az előadás a nagyszínpadon megépített stúdióban zajlik. Kafkához méltóan meglehetősen kilátástalan, sötét képet rajzol a világról. A látottakat feldolgozni Berszán István egyetemi tanárral ül össze a csapat. Jól átgondolt kérdések mentén közösen gondolkodunk a látottakról. Tovább gondoljuk. Jó ez.

Jó ez? Mire is? Arra, hogy a saját zárt világunkból kilépni tanítson. Egy kis nyitottságra. Pedagógusnak elengedhetetlen kellék. De másnak is hasznos. Arra is jó, hogy mások másféle élményét, látásmódját halljam, értsem, el- és befogadjam. Esetleg ütköztessem az enyémmel. Ezáltal magamról is tanuljak valamit. Mert miért azt láttam meg az előadásban? Miért az a mozzanat vonzott, a másik meg miért taszított? Miközben a mellettem ülőt egészen más, vagy ugyanaz a mozzanat egészen másként érintette. Azáltal, hogy egy ilyen élményt beenged az ember, megengedőbb lesz, még önmagával szemben is. Sokkal több árnyalatot lát immár! Többet ért az előadásból, még akkor is, ha azt hitte, hogy ő már szakavatott színházlátogató. Hogy már minden rejtett célzást megért, kiolvas az előadásból, azonnal. – Nos, én most ezt tanultam meg. És ez jó nekem.