Bodolai Balázs: Pour Toujours – állapotok

Bodolai Balázs: Pour Toujours – állapotok

 Fotó: Biró István

Árapály[1]

Sosem vagyok magam. A lüktetést, ami bennem van, a hold, a nap, a többi csillag ugyanúgy befolyásolja, mint minden és mindenki, aki körülvesz.

A kávézó

Ez az ember a vízen jár – gondoltam magamban, amikor belépett az ajtón, és elindult balra. Ő, pont ő, de miért pont ő, lázongtam. Bekapcsolta a táskarádiót, és én elszálltam.

Születések

Olyan törékeny volt és finom, hogy attól féltem, ha tüsszentek, lesodrom a lábáról. Hölgyem, ön melyik felhőn lakik? Nem válaszolt, inkább nekem adta az életét.

És aztán folyamatosan váltották egymást, mint a nappal és az éjjel, egymásba bújtak, majd alig várták, hogy végre szabaduljanak, majd azt érezték, nem tudnak létezni egymáson kívül, és már azt sem tudták, hogy ki itt a lány, és ki a fiú, hogy kié a kéz, ami simogat, ki adja és ki veszi az életet. Engedj ki magadból. A mozdulatlanság, ami a mozdulatot szüli. Jól látom, pöttyösen és fodrosan?

Új nap, új élet, új világ, mindennap, új világot teremteni, a világot újrateremteni, rácsodálkozva újra felfedezni, tágra nyílt szemekkel belebőgni és gügyögni. De jól látom, pöttyösen és fodrosan?

Magam és én

Napestig vitatkoztunk. Aztán kezdtük elölről. Ma szemét volt, elakasztott, erre én lekentem neki egyet, és már megint nem tudjuk, ki kezdte, de soha nem hagy békén, mint ahogy én sem őt, mert szeretem, gyűlölöm, szeretem, gyűlölöm, hiszen ő is én, és én is ő vagyok.

Csábítás

Szeretnék mutatni neked valamit, de nem tudok, csak ha rám nézel, csak ha nekem ajándékozod a figyelmedet. Nézd. Látod magad? Látsz engem? Látod, milyen szépek vagyunk?

Elválás

Ez lesz az utolsó, becsületúristen, hogy ez lesz az utolsó. Most az egyszer, utoljára, aztán soha többet. Soha. Úgy. Nem nézek vissza, nem nézek vissza, nem állok meg, nem fogok megállni, csak semmi nyálas utolsó hosszú tekintet, csak semmi érzelgősködés, csak határozottan, egyenesen, ura vagyok a testemnek, magam ura vagyok, én parancsolok, én döntök, én lépek.

Testvérbúcsú. A két Houdini

Szeretett volna mondani valamit a nyúlról, az elsőről, amit akkor még csak kölcsönkaptak, attól a kedves lánytól, akibe mindketten szerelmesek voltak. Már vette is a levegőt, de valami megállította. Jó, akkor szavak helyett egy legyintéssel elmondja.  De még a kéz se mozdult. Végül találkozott a tekintetük, és az ajak jobb széle elindult felfele. Elég volt. Minek fölöslegesen beszélni. A piros kezű mindent értett. Ő is pont arra a nyúlra gondolt.

Reménytelen szerelem

Azt hittem, hogy szétperzsel – még soha nem tombolt így bennem a vágy. Az almát csak álmodtam, mégis, amikor beleharaptam, kiakadtak az ízlelőkéim, a zamatos nedvesség elöntött, és úgy éreztem, hogy még a holtakat is életre tudnám kelteni, annyi bennem a tűz.

Parti

Ma este bulit tartok. Meghívok mindenkit, akit szerettem, akit gyűlöltem, akit kívántam, akivel vitáztam, akivel nevettem, akit átvertem, akivel verekedtem, akit simogattam, akit szidtam, akit az egekbe emeltem, akit untam, akin csak mosolyogtam. Most olyan tisztán látlak benneteket. Megünneplek minden pillanatot, amit veletek tölthettem.

Utolsó ölelés

A liftajtó pittyent, majd becsukódott. Hátrahagyok: mindent. Magammal viszek: egy virágot, egy zsebkendőt, és mindazt, amit tőletek kaptam, ami belém ivódott belőletek.

Haladás

Csak lépésről lépésre. Mozdulatról mozdulatra. Menni kell. Nem azért, mert akarom, hanem mert másként nem lehet. Előre. Amíg van hova lépni, minden rendben lesz.  Követlek.  Segíts. El innen. Tovább.

Háború. Rombolás. Állandó újjáépítés

És felkel a nap, és én minden nap újjáépítem, hogy aztán leomoljon, és megint kezdjem elölről. Ugyanúgy? Nem, nem ugyanúgy. Egy kicsit másként, hátha ma állni fog, ha ma megmarad, és ha nem, akkor megint elölről, és ha leomlik, és én is vele, akkor is felállok, és megint kezdem, megint, újra meg újra, egészen addig, míg lemegy a nap.



[1] „Földi értelemben az árapály vagy régies nevén tengerjárás a tenger szintjének periodikus emelkedése (áradat vagy dagály) és süllyedése (apály), melyet a Hold és a Nap vonzásának befolyása okoz. A dagály és az apály között átlagosan 6 óra 12 perc telik el. Egy évben 705 dagály van.” (Wikipedia)