A Csárdáskirálynő a marosvásárhelyi színház műsorán

A Csárdáskirálynő a marosvásárhelyi színház műsorán

Májusban is szerepel a Tompa Miklós Társulat műsorán Kálmán Imre – Békeffi István – Kellér Dezső – Gábor Andor CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ című nagyoperettje. A világ legnépszerűbb operettje egy csodavilágot idéz, amelyben minden benne van, ami „monarchikum”. Tasnádi Csaba, a Nyíregyházáról érkezett vendégrendező a premier előtt így nyilatkozott a darabról: „Ez a mű örökzöldként élt túl száz évet. Ugyanolyan friss maradt mind történetében, mind zenéjében. Dalai méltán váltak divatslágerekké. A bécsi bemutatóra 1915 novemberében került sor, és pillanatokon belül 35 színház játszotta Európa-szerte, az első világháború alatt egyszerre futott Szentpéterváron és Berlinben: a művészet felülemelkedett az emberi gyarlóságon és frontvonalakon. Példátlan sikertörténetet futott be Amerikában, Afrikában és Japánban is.” A marosvásárhelyi színrevitelben Fülöp-Gergely Tímea vendégművész, a Kolozsvári Magyar Opera tagja, Tollas Gábor, Gáspárik Attila, Lőrincz Ágnes, Bokor Barna, Varga Andrea, Galló Ernő, Sebestyén Aba, Ördög Miklós Levente, Varga Balázs, László Csaba, Csíki Szabolcs, Kilyén László, Szabadi Nóra, Somody Hajnal, Benő Kinga, Moldován Orsolya, Barabási Tivadar, Benedek Botond , Csíki Szabolcs, László Csaba, Ruszuly Ervin színművészek, Gyarmati Éva, Hollai Heiser Anna, Illés Alexa, Tóth Szilvia Lilla, Wessely Zsófia, Bálint Örs, Barabás Hunor, Gaál Attila Csaba – a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színészhallgatói, valamint egy teljes zenekar gondoskodik a slágerek dübörgéséről.

            Az előadás 2016.május 18-án, szerdán 17.00 órától tekinthető meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében. Jegyek válthatók a Kultúrpalota jegyirodájában, a színházi jegypénztárban és a www.biletmaster.ro honlapon.