Bodó Márta: Egyszemélyes varázslat

A Mindenke és a varázsdoboz című előadásról.

Fotók: Sütő Zsolt (www.zsolt.ro.)

Szombat délelőtt van, álmos, fáradt, szürke a város, az időjós medve sem bújik elő a barlangjából. Február 2; a sápadt esőfelhők a tél közeli végét jelzik, talán már a tavaszi fásultság ülte meg a tagjainkat, és az ült ki az emberek arcára is. Amint a kolozsvári BBTE Színház és Televízió Karának Harag György terme felé baktatok, azon töprengek, az előadások sorában tehetségét bizonyított színésznő mit keres vajon, mit szeretne még bizonyítani, miért vállalkozik valami egészen másnak a megtanulására? Mi hajtja, hogy egy ilyen álmosító szombat délelőttön a maga bizonyosságain túlra kalandozzék, valami bizonytalan kimenetelűbe fogjon, amikor annyi már begyakorolt, biztos eszköze van? Mindez csak azért foglalkoztat, mert mintha nem olyan világot élnénk, amelyben gyakori volna, hogy az emberek az ismeretlennel kacérkodva rizikót vállaljanak, kíváncsiak legyenek, és pusztán a fejlődés „öncéljáért” valami újba kezdjenek.

A következő gondolatsor a játék címére irányul: forgatom, ízlelgetem, s próbálok a nemsokára kezdődő játékra felkészülni. Mit várjak? Mit jelent a korhatár nélküli családi utazás, ki lehet Mindenke, milyen eszközök kerülnek majd elő a varázsdobozból?

A helyszínen a nagy számban csicsergő gyermeksereg: a bábos eszközöket felvonultató előadást ők élvezhetik legjobban. Amúgy is mintha kevés lenne a nekik szánt szórakozás mostanában; a tévé, az internet ugyan ontja a lehetőségeket, de az élő varázslat semmihez nem mérhető. A teremben ott áll a hatalmas varázsdoboz: színes, csábító, ígéretes. Felcsendül a zene első üteme, s meglepődve tapasztaljuk: a doboz él, lélegzik, sóhajt, tüsszög. A varázslat máris megtörtént. Megbabonázva ülünk, a zenés némajáték gördülékenyen pereg, a doboz pördül, oldalára fordul, mindig új szögből mutat új varázslatot: napsugaras táj, tengerpart, cirkusz: az élet napfényes pillanatai, csupa olyan apró rezdülés, ami afelé vezet, arra emlékeztet, hogy élni jó, az öröm pillanatait, ha mégoly banálisak is (egy kedves barát vállára hajolva elszunnyadni például), számon kell tartani. A zene, a hangeffektusok s a mozgás kiválóan összehangolt, a néző elmerül a játékban s csak utólag jut eszébe számba venni a felvonultatott eszközöket: volt ott báb, színkavalkád és fény- és árnyjáték, a játékmester úgy olvadt bele a kellékek sorába, mintha tényleg a varázsdoboz életre kelt lakója lenne: nemcsak keze, a történéseket tükröző arca, de egész teste lendül, forog, facsarodik és száll.

Györgyjakab Enikőt nemegyszer láttam gyönyörű nőként a nagyszínpadon: itt most a hancúrozó, kísérletező, kreatívan játszó gyermek bújt elő a nagyvilági dámából és a varázsdobozból. Az előadás címe pontosan fogalmazta meg, ami következett, megelőlegezte és összefoglalta a játék lényegét. A varázs pedig pontosan olyan időtartamúra van szabva, hogy a nézők, köztük a kisgyermekek figyelmét egészen lekösse. Felnőttként külön köszönet a varázsért, amelyet ez az előadás a szürke olvadásba belopott. És köszönet a hitért, az újraéledt reményért, hogy bármilyen repedezett, reménytelennek tűnik is a világunk, még rejt varázsdobozt, ahonnan elő tud bújni az egyszemélyes varázslat.

Mindenke és a varázsdoboz – családi utazás korhatár nélkül. Előadja: Györgyjakab Enikő. Alkotók: Palocsay Kisó Kata, Forró Ágnes, Ciocan Raul, Györgyjakab Enikő. Zene: Magyaróvári Viktor (Kayamar). Fény és hang: Almási Attila

A BBTE Színház és Televízió Kara