Szabó Janka: Kánikulára díjeső

Határon Túli Magyar Színházak Találkozója, Kisvárda – 3. fesztiválnapló

Fotó: Jakab Lóránt, Kolozsi Borsos Gábor

A szokásosan fülledt melegben zajló fesztivál pénteki napja az utolsó a versenyelőadások szempontjából: udvarhelyi, gyergyói, kolozsvári előadásokkal.

A Tomcsa Sándor Színház alkotói ismét Garaczi-szöveghez nyúltak – a szerző több drámájából is készítettek már felolvasószínházat. A Hatházi András rendezte Brahms és a macskák kísérletinek szánt előadás, amelyben a formák és eszközök tobzódása olykor nem az összművészeti alkotás létrejöttéhez, hanem túlzsúfoltságához vezet. Mindazonáltal a színészek a stílusjátékokban nagyszerűen váltogatják a karaktereket, összehangoltan játszanak. A jelenetek legtöbbször csak a történet mentén kapcsolódnak egymáshoz, stílusuk különböző – ezt a sokféleséget pedig az előadás legelején bemutatott stílusjátékok indítják el, amikor egyet párkapcsolati jelenetet többször újrajátszanak, hol melodrámaként, hogy realistán, hol szappanoperásan. A jelzett próbahelyzetből a színészek sokszor a néző felé fordulnak, megkérdezik például, hogy mit várnak egy színházi előadástól – és bár a nézők válaszolnak, az interakció nem tesz hozzá sokat az előadáshoz. A zárójelenetben, a főszereplő öngyilkossági kísérlete után a színészek az „azt játsszuk, hogy nem játszunk” retorikára váltanak – ti. hogy nekik játszaniuk kell, miközben a kollégát a mentősök kezelik a háttérben –, ez azonban képtelenül hat.

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház előadása, amit Székely Csaba A Homokszörny c. drámája alapján Nagy Botond rendezett, intenzív színészi játékkal és hipnotikus képekkel operáló produkció. Váltakoznak benne egymással a szövegre, illetve képiségre fókuszáló jelenetek – utóbbiak rendkívül kifejezőek és kitágítják az értelmezési dimenziót, viszont akad köztük, ami megbontja az előadás koherenciáját, valamint gyakran összezavar azt illetően, hogy amit látok, a történetbeli szereplők viszonyára is vonatkozó rész, avagy csak egy toldalék flash. Az előadásnak sokszor van vége, minden történetszálat külön-külön elvarrnak a lezárások, ami koncepcióként érthető, viszont a harmadik vég után kimerítővé válik a sok „búcsú”. A legutolsó befejezés például rendkívül telített, intenzív, viszont az utána következő esős-megtisztulós jelenet számomra fölösleges, jelentésben-érzésben nem ad hozzá az előadáshoz.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház néhány éve sikeresen készít kultuszfilmekből szuverén színházi előadásokat. Bergman Suttogások és sikolyok-ja, Vinterberg Születésnapja után Lars von Trier Hullámtörés című, Cannes-ban is díjazott filmjéből rendezett előadást Tom Dugdale. Az előadás szerkezete azonos a filmével, a történetet címekkel ellátott fejezetekre osztják, és mindegyiket egy dal indítja, melyet itt a társulat férfi színészei, Jan barátai adnak elő. A filmhez való kapcsolódás folyamatos, az élő vetítés, de még a szöveg szintjén is többször történik utalás Trier alkotására. A csúcsjelenetet, amikor Besst durva matrózok megerőszakolják egy hajón (halálát is ez a történés okozza), a kolozsvári előadás majdnem parodisztikusan mutatja meg: három fiú játszik el mindent, a közösség pedig rossz ízlésű közönségként röhög az egészen. Ugyanez a pillanat vált át elrajzolt ítélkezésbe, Bess kiközösítésébe. Az őt alakító színésznő, Pethő Anikó érzékenyen, mély átéléssel játszik, nem véletlen, hogy erre az alakítására megkapta a legjobb női alakításért járó díj egyikét.

A szombati, utolsó nap programjába kerülő Liliomfi, amit ifj. Vidnyánszky Attila rendezett a Budaörsi Latinovits Színházban, erőteljes, dinamikus előadás. Színpadra épített, körülkerített, izolált doboz-térben vagyunk a színészekkel. Ennek négy kijáratát – a negyedik egy picike színpad, amin felénk és kifelé is játszanak – négy kifutószerű járás köti össze, a falakon itt-ott ajtók, ablakok nyílnak véletlenszerűen. Hihetetlenül részletgazdag és dinamikus, a tér egészét bejátszó előadás ez, tele rejtett feliratokkal, szóviccekkel, színházi önreflexiókkal. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színészhallgatóinak Halál c. előadását Bocsárdi László rendezte. A kevés szereplős jelenetekben nagyfokú koncentrációval, intenzív jelenléttel dolgoznak a színisek. Az első felvonásban sorra halnak a szereplők, különálló történeteknek és haláloknak vagyunk tanúi, a második felvonásban azonban megfordul a történet, és visszafelé módosulva áll össze egyetlen történetlánccá az egész, amiből eltűnik a halál – happy end ugyan nincs, feloldozás és katarzis annál inkább.

Az esti díjátadó gálán A nyugalom és az Úrhatnám polgár kapta a legtöbb díjat. A nyugalom a legjobb előadás fődíja és kisvárda közönségének díja mellett a szakmai zsűri B. Fülöp Erzsébetet női alakításért, Bányai Kelemen Barnát – a közönségzsűri díjával együtt kétszeresen is – férfi alakításért, Adrian Damiant a legjobb díszletért díjazták, Kiss Bora pedig a legjobb 35 év alatti színész díját nyerte el. Az Úrhatnám polgár sem panaszkodhat, ők öt díjjal tértek haza: Sardar Tagirovsky rendezői díjat kapott (a szentgyörgyi előadás mellett Az esetért is), illetve övé lett a Hallgatói Minifesztivál Diákzsűrije által kiosztott legjobb rendezői díj is. Az Úrhatnám polgár főszereplője, Pálffy Tibor férfi alakításért járó díjat, Bartók György és alkotótársai zenei díjat, Bajkó Blanka Aliz pedig a legjobb jelmezért járó díjat kapott. A gála konferansziéja után Bocsárdi László tartózkodott legtöbbet a színpadon, hiszen saját életmű-díját és a szentgyörgyi vonatkozású díjakat ő vette át. A másik életmű-díjat Fabó Tibor, Jászay Mari-díjas színész kapta, a komáromi Jókai Színház társulatának tagja. A legígéretesebb tehetségnek alapított Teplánszky-díjat a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat vehette át Fade-Out c. előadásukért; a Mezei Kinga rendezte Piaf-menet Kisvárda Város Polgármesterének, ill. a legjobb női főszereplő közönségdíját nyerte. A közönségzsűri Az imporsztorban játszó Kozma Attilát a legjobb férfi mellékszereplő, a Sirályban játszó Rappert-Vencz Stellát a legjobb női mellékszereplő díjával jutalmazta – a díjazottak teljes listája itt olvasható.

————————————

A kisvárdai fesztivál beszámolói:

Szabó Janka: Abszurd, zenés, klasszikus (1.)

Szabó Janka: Az elmúlás terei (2.)