Hatházi András: A SZÉKEN ÜLŐ EMBER (4.)

Hatházi András: A SZÉKEN ÜLŐ EMBER (4.)

Még mindig gondolkodom a színészetről

 (A fotón Giuseppe Gallo Heroes c. munkája)

Azt se feledjük, hogy: minden, amit az ember állít, az nem a beszéde tárgyát, hanem őt magát, a beszélőt jellemzi beszéde pillanatában.

Engem az érdekel, hogy itt, most, ebben a pillanatban mi történik bennem? Milyen válaszokat adok arra, ami körülöttem, velem történik? Miben vagyok jelen?

Van egy csapda: ismerjük a darab végét. És figyelembe vesszük, hivatkozunk rá, felhasználjuk. De a most, az még nem a már. Mint ahogy az itt sem az ott. Mindez evidens badarságnak tűnik, mégis ezzel élünk! Úgy próbálunk megfejteni színpadi helyzeteket, hogy mindvégig szem előtt tartjuk: mivé kell fejlődnie?

De hiszen azzá fog alakulni önmagától is! Romeó be fog menni a Capuleték ünnepségére, de nem azért, mert találkoznia kell Júliával, hanem azért, mert valami történik ott a kapu előtt, aminek hatására úgy dönt, hogy bemegy. És annak a történésnek lehet, hogy köze van Júliához, de az is lehet, hogy köze van Rózához, köze van a barátsághoz, a veszélyhez, az önfejűséghez – a mit tudom én mihez még! –, de semmi esetre sem ahhoz, ami majd lesz.

__________

Hatházi András: A SZÉKEN ÜLŐ EMBER (3.)

Hatházi András: A SZÉKEN ÜLŐ EMBER (2.)

Hatházi András: A SZÉKEN ÜLŐ EMBER