George Banu-előadás a Rosmersholm kapcsán

George Banu-előadás a Rosmersholm kapcsán

A Rosmersholm előadás bemutatója apropóján George Banu színházesztéta Ibsen Rosmersholmja Aureliu Manea rendezésében – mérföldkő a román színjátszásban címmel tart előadást március 29-én, szerdán 12 órától a kolozsvári színház emeleti előcsarnokában.

1968-ban, tanulmányai végén, Aureliu Manea a nagyszebeni színházban a korszak avantgárdja szempontjából jelentős előadást jegyzett: Ibsen drámáját Grotowski és a wroclawi Laboratórium Színház kísérletező perspektívájából állította színpadra. Manea nyíltan vállalta és meg is nevezte ezt a hatást. Az előadás radikalizmusát, manifesztum jellegét Lucian Pintilie, Radu Penciulescu és George Banu is lelkesen üdvözölte.

Ez az előadás mérföldkő volt a román színháztörténetben, ami ugyanakkor egy páratlan rendező megjelenését és a hivatalos esztétikával való szakítást is jelentette. Manea Rosmersholmja, ez a vitaindító referencia előadás egy „szabad” rendszerben született, melynek határai a rendező és társai által képviselt ellenállás hatására kitágultak.

Andriy Zholdak új Rosmerholmjának bemutatója alkalmával George Banu, Manea előadásának tanúja és védelmezője számol be erről az eseményről. A beszélgetés egykori harcok megidézése és tisztelgés az azóta eltűnt művész előtt.

A beszélgetésen részt vesz Andriy Zholdak, rendező is.