Alina Nelega: Egy statement

Alina Nelega: Egy statement

Nemrég történt: egy fontos színikritikus bevallja, két pohár bor után, hogy ő nem nézheti már azokat az előadásokat, amelyek nem proaktívak, vagyis, mondja kérkedve, nincs statement-jük. Egyetértek: a színház legyen kortárs. A művész baloldali, mindig is az volt, az lesz, mondom. Nincs alárendelve a politikumnak, sem a színházpolitikának. De a művészet, a költészet – ezek nem számítanak? Csak a statement? És iszom egy korty ásványvizet.

Itt melléfogok, mert asztaltársam rögtön felfortyan. Miféle művészet? Miféle költészet? És folyamatosan szónokol a részvételi színházról, dokumentumszínházról, börtönszínházról, közösségi színházról. Nehezen szuszog, arca kigyúl. Aha, mondom magamban, ezek szerint elég a statement, és hopp, máris színház lesz belőle! Nincs több szükség fikcióra, szerkesztésre, poieszisz-re, a szónak abban a mára már elfeledett értelmében. És elismerem a vereségem a valóságnak a fikció elleni harcában. Fizessél – mondja ő, rohanok, lekésem a vonatot. Az ajtóból még csókot csücsörít: puszi-puszi!

Fizetek – mondom magamban, és előveszem a bankkártyám. Fáradt agyamban valahol megszólal, kitartóan zakatol egy versike, Caragiale egyik, most már több mint egy évszázados leveléből. Így hangzik: „A művész lehet elkötelezetlen avagy elkötelezett, de művészet tehetség nélkül létre nem jöhet.” …  Na, ez a statement!

(Ford. uzi)