Dysphoria show – A normalitás dőlésszöge Temesváron

Dysphoria show – A normalitás dőlésszöge Temesváron

Rendhagyó bemutatóra készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata, Florin Fieroiu koreográfus-rendező és alkotócsapata irányításával. A közel egy órás műsor újfajta perspektívákat kínál annak megértésére, hogy mi is az, amit ma normalitásnak hívunk.

A diszfória (dysphoria) görög eredetű szó, melynek jelentése nyugtalanág, elégedetlenség, szorongás. Ismerős, nem igaz? Manapság talán túlságosan is. A temesvári társulat legújabb bemutatója ezt a jelenséget vizsgálja. Miközben állandó kapcsolatot tart fenn a nézővel, az egyén elszigeteltségére, és a magától értetődő dolgok nem is annyira nyilvánvalóságára hívja fel a figyelmet. Mert attól, hogy valami megszokott, hétköznapi és elfogadott még közel sem jelenti azt, hogy normális. Ez az előadás a normalitás dőlésszögét vizsgálja. Arra kíváncsi, hány fok a különbség normális és abnormális között, illetve, mindarra, ami a kettő közé eső tartományba még besorolható.

A produkció témáját azonban nem csak a dramaturgiailag lineárisan felfűzött jelenetek tárják elénk, de maga a tér és a színészek testének használata is. Ebben az esetben ugyanis, nem a zenére épül rá egy felépített, a történet és az előadás szerves részét képező mozgás, épp ellenkezőleg. Egy újszerű színpadtechnikai megoldásnak köszönhetően a színészek teste és mozdulatai hozzák létre az előadás hangzásvilágát, zenéjét.

A nemzetközi szakmai körökben is jegyzett, világhírű táncos-koreográfus, Florin Fieroiu, a bukaresti Film- és Színházművészeti Egyetem és az amerikai Észak Karolina-i Duke University koreográfia szakán diplomázott, majd nem sokkal ez után saját társulatot hozott létre. 1996-ban az 5-ik Koreográfusok Nemzetközi Találkozóján Le Prixd’Interpretation Individuel kitüntetésben részesült. 2008-ban az Országos Színházi Szövetség, az UNITER is elismerte munkásságát. Jelenleg a bukaresti művészeti egyetem tanára és szabadúszó előadó, rendező, koreográfus.Az évad elején ő tartotta a társulat számára a hagyományossá vált évadindító mozgás workshopot, ahol már körvonalazódni látszott a most bemutatásra kerülő előadás alapja. Akkor, a workshop kezdetén, a rendező így nyilatkozott: „Lázadókat keresek, egy csoport anarchistát, aki ellene megy az elvárásoknak és mer kiábrándító és nem-tetsző lenni.”

A bemutató előadásra április 20-án kerül sor, este 7 órától a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Nagytermében.