Kovács Bea: Ez például könyvrecenzió (?)
Zsigmond Andrea: Mi kritika még? című könyvéről
Izgalmas feladat és kihívás az odaillő stílus megtalálása egy olyan kötet recenzálásakor, amely tudatosan igyekszik elkerülni minden hagyományos, konvencionális színikritikai formát, ám magát mégis, bár a megkérdőjelezés szabadságával élve, kritikai írásnak tartja. Zsigmond Andrea kollázsszerű szöveggyűjteménye sajtó- és szépirodalmi műfajok fúziójának színtere, és benne mind az egyes darabok, mind a teljes szövegkorpusz arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi kritika még? Az írások, legyenek azok versek, fordítások, kérdőívek, interjúk, blogbejegyzések vagy tényleges, a megszokotthoz közelebb álló kritikai elmélkedések, azokat a finom határfelületeket próbálják kipuhatolni, amelyek elválasztják a szakszerűt a hétköznapitól.
De ez a megkülönböztetés is fölösleges.
Ugyanis a Színek és ének (Kaffka Margit, igen-igen, de ének vagy én-ek?) alcímmel ellátott antológia nyelvezete, hangvétele korántsem magasztos, formális, tudományos. Nem akar fontoskodni, nem hisz az egy igaz nézőpont létezésében, megkérdőjelezi a (színi)kritikus mindentudását. Zsigmond Andrea könyve tehát nemcsak azt írja fölül, amit a kritikától, formailag és tartalmilag, elvárunk, megkövetelünk, hanem a kritikus személyét is emberivé, halandóvá, megérthetővé és megérinthetővé teszi. Nem egy okoskodó, kifogásolhatatlan érveket megfogalmazó, de szinte láthatatlan írót jelenít meg. Erre utal a kötet fülszövegében megfogalmazott, önreflexív és önironikus szövegrészlet is: „Mert mi fán terem a (színi)kritikus? Fontos lapokban közöl, leginkább kritikát egy fontos előadásról, interjút egy fontos alkotóval. Fontos ember. Állításokat tesz. Azok mind érvényesek. Vagy? Focizni jár, világot vált meg. Rohangál, aztán ácsorog. Előadáson felnevet.”
A médium maga az üzenet, mondja Marshall McLuhan, amikor a megfelelő közvetítő-felület kiválasztásáról és az e mögött álló szerzői-szerkesztői gesztus jelentéséről gondolkodik. Ez a közel háromszáz oldalas kötet pedig kiválóan idomul mindazon lehetőségekhez, amelyet (multimediális) kora felkínál számára. Van benne fesztiválblogból kiemelt, pársoros minikritika, keresztrejtvény, lájkokból és diszlájkokból építkező többkezes, kérdésfelvető elemzés, előadásra vonatkozó Facebook-státusz screenshotja, e-mail részlet, de olvashatunk alternatív színházi szótárat is és szócikkekre tagolt nagyinterjút Pálffy Tiborral (ez a megoldás az ugyancsak kreatívan megszerkesztett Címke-függöny kötetet juttathatja eszünkbe, amelyben Zsigmond Andrea Tompa Gábor színházzal kapcsolatos gondolatait, meglátásait gyűjti egybe).
A kötetet (kvázi)hipertextként is értelmezhetjük, nem szükségeltetik tehát lineáris olvasat (bár erre rácáfol az az egy, általam kifogásolt szerkesztői döntés, hogy az egyes szövegek, zárójelek között ugyan, de számozott fejezetekre tagolódnak). A különböző médiumú, műfajú kritikai írások sokkal élvezhetőbbé, azaz: élvezhetővé teszik az olvasást. Lehetővé teszik, hogy ne unjuk halálra magunkat a díszlet részletezése vagy az egyes rendezői koncepciók ecsetelése közben. A hatvan fejezet között működik a linkelhetőség, a műfajok és szempontok közül kedvünkre választhatunk ebből az elágazó, de minden részén egyformán érdekfeszítő szöveghálóból. Magyarul, románul, angolul. Ráadásul olyan emberek is hangot kapnak (végre), akikre a kritikus általában nem figyel. Pedig mind színházi emberek: az öltözetető, a jegyszedő, a büféslány, az ügyelő ebben a könyvben mind részei a színházi eseménynek.
De nemcsak a kritikus és a kritika születik újra, hanem a színész és a rendező személye is mítosztalanítva lesz (vö. 41. fejezet, A kultikus metaforákról), sőt, még a teatrológus hallgató (vö. színháztudomány- vagy dramaturgia szak) mibenléte is körvonalazódik. Ők lesznek Zsigmond Andrea társai: Saviana Stănescu, Ungvári-Zrínyi Ildikó, Patkó Éva, Pálffy Tibor, Láng Orsolya, Andrei Şerban, Matei Vişniec, Tompa Gábor, Visky András, Szilágyi N. Sándor, Silviu Purcărete, Patrice Pavis, Horváth Andor, Petőfi Sándor, Láng Zsolt, Bocsárdi László, Kiss Bora, Csepei Zsolt, Boros Kinga, Sebestyén Rita, csillala, szaffi, balázsnóra, lőrinczági, biborka, hanni. És hol? TESZT, koli, interferi, Zsámbék. Megannyi hely és ember, megannyi műfaj és médium, megannyi gondolat és kritika. Mert mind kritika. (?)
Zsigmond Andrea (és tsai): Mi kritika még? Színek és ének. Korunk – Komp-Press, Kolozsvár 2012.