
Lélekcsönd – a Miskolci Nemzeti Színház vendégelőadása Kolozsváron és Marosvásárhelyen
A Demény Péter verseiből szerkesztett Lélekcsönd című esttel vendégszerepel Kolozsváron és Marosvásárhelyen Salat Lehel színész és Márkos Albert csellóművész. A Miskolci Nemzeti Színházban készült előadás június 22-én, csütörtökön két alkalommal, 18 és 20:30 órától lesz látható a kolozsvári színház nagyszínpadra épített stúdióterében. A második előadás után Salat Lehellel, Demény Péterrel és Márkos Alberttel Dimény Áron színész beszélget. Az előadás Marosvásárhelyen június 21-én, szerdán 17.00 és 19.30-től tekinthető meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében. A második előadás utáni közönségtalálkozón Máthé Kincső, tévés szerkesztő beszélget az alkotókkal. Ezt követően Demény Péter dedikálja Lélekkabát című kötetét (Lector kiadó, Marosvásárhely 2015).
Az alkotók, Demény Péter, kolozsvári származású, számtalan díjat nyert költő, író, szerkesztő, Márkos Albert, csellista, több film és színházi előadás zeneszerzője, aki improvizatív, kortárs, alkalmazott és kísérleti zenével foglalkozik, valamint Salat Lehel, a Miskolci Nemzeti Színház színésze, aki évtizedekig Kolozsvárott élt, játszott, tanított, így vallanak az előadásról: alázat, elengedés, szerelem, Isten, elmúlás, csönd. A lélek sanzonjai. Szómozduló csellósikolyok. Van valami, ami összeköthet nemcsak három embert, hanem jóval többünket. Leginkább talán azokat, akik a mélyben is énekelnek.
Utazások mások felé, váltások és változások életterek és életek között, melyből mindenkinek csak egy van, mégis többet él meg és többről álmodik. Jó lesz ezen este elmerülni Lélekcsönd(ünk)ben.
Az előadás időtartama: 1 óra 15 perc (szünet nélkül).
A kolozsvári előadásokra jegyek a www.biletmaster.ro weboldalon és a színház jegypénztárában vásárolhatók naponta 10-14 óra között, valamint előadások előtt másfél órával.
A marosvásárhelyi előadásokra jegyek válthatóak a Színház Kultúrpalotában működő jegyirodájában (hétköznap 12.00-17.30 óra között, telefon: 0372 951 251) és a Színházban működő jegypénztárban (hétköznap 9.00-15.00 óra között és előadás előtt egy órával, telefon: 0365 806 865) és online, a www.biletmaster.ro honlapon.