Zsigmond Andrea: Nádi hegedű

Zsigmond Andrea: Nádi hegedű

Nyár volt. Hiányoztak a színházi előadások? Vagy épp ideje volt, hogy átéljük: mi van a színházon túl…

Mi van ott? Tenger. Hegyek, fák, füvek. Érintés. Mosoly. Aggódás: találunk szállást?

Város, tengerrel. Város, heggyel. Heggyel és tengerrel. Sikátorral. Csipkés erkélyekkel. Falu, középkori házakkal. Festészeti kiállításokkal.

Láthatatlan vasúti ellenőr. Gyerekét sietés közben szoptató anya. Kiskerekűn bicikliző öltönyös férfi. A parkban a dolgát végző hajléktalan. A vonatról leszállított barna bőrű srác. Nincsenek iratai.

Egy község, vásárral. Öregember fapapucsban, dudával. Népdalokkal vidítja falustársait.

A vásárban derűsen menetelő csoport, egyen-nyakkendővel. Cserkészek? Kórus? Különböző korú emberek. A sor végén kisfiú, kerekesszéket tol, benne idős hölgy.

Énekelnek. Pengetnek, sípolnak. Dobognak. Egyikük harsányabb, másikuk somolyog. Egyikük kikacag ránk. Másikuk táncol. Belefeledkeznek a dalolásba. Együtt vannak. A suhanc és a néni, a férfi és a kislány, meg az öregúr. Meg a vásár népe, aki nézi őket. Visszakacag rájuk. Letörli, ami kicsordult.

Nincs válaszfal az emberek között. Közösség csiszolódik egy tágabb közösségben, síppal-dobbal, ragyogással. Majd visszük egymást sziporkaként tovább.

Színházat láttam. Mert ilyen a színház, ugye?