Kortárs magyar dráma bemutatásával ünnepel a magyar színház

Kortárs magyar dráma bemutatásával ünnepel a magyar színház

Az évad legelső bemutatójára készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, mely szeptember 21-én, a magyar dráma napján kerül közönség elé a Stúdió színpadán. Görgey Gábor kortárs magyar szerző krimi-vígjátékának, a Wiener Walzernek színpadi változatát Szász Enikő jegyzi.

A nyolcszereplős vígjáték nem csak felhőtlen szórakozást ígér, de olyan morális problémákat is felvet, melyek emberi minőségünket veszik górcső alá. A hetvenes években írt szövegből született előadás az értékrend, a morál teljes kiüresedését, önmagából való kifordulását sugallja, azt a napjainkban egyre hangsúlyosabb ellentmondást igazolva, mely szerint az ártatlanság bizonyítása szinte lehetetlen, a bűnösök pedig mindent megúszhatnak, ha az érdek úgy kívánja. Milyen mértékben vagyunk képesek felelősséget vállalni saját tetteinkért? És milyen messzire megyünk el, ha az érdekeink úgy kívánják? – teszi fel a kérdést az előadás. Mert hiába vagyunk ártatlanok, ha a körülmények nem minket igazolnak. Ebben a játszmában nem az a kérdés, hogy ki a bűnös, hanem az, hogy végső soron ki tud megmaradni ártatlannak?

Szász Enikő több évitezedes, sokrétű színpadi munkásságát és kiforrott látásmódját tükrözi az előadás, melyben a cselekményen túl az egyéni színészi alakítások kapnak kiemelt fontosságot. A karakterformálás, az egyes szereplők egyéni íve a történet egészén belül fontos eleme ennek a műfajnak, melyben a komikum és a tragédia forrása nem egyszerűen csak a helyzetben rejlik, de az azt megteremtő és uraló egyéni történetekben is.

A temesvári társulat hat színésze (Kiss Attila, Borbély B. Emília, Tar Mónika, Aszalos Géza, Molnár Bence, Mátyás Zsolt Imre) mellett két vendégművész is fellép az előadásban. Balázs Éva, nyugdíjazásáig a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja és a Művészeti Egyetem tanára, illetve Bicskei István vajdasági származású színész, aki pályája során Szabadkától Párizsig több színházban is dolgozott már. Jelenlegi, temesvári vendégszereplése mellett, napjainkban a debreceni Csokonai Színház előadásaiban játszik.

A Szász Enikő rendezésében látható darab látványvilágáért Giliga Ilka jelmeztervező valamit Albert Alpár díszlettervező felelnek. Az előadás alapját alkotó vizuális koncepció – a ketrecjellegű vonatfülke, mely egy forgószínpad segítségével a mozgó vonat illúzióját kelti – a szereplők saját emberi korlátaik közé zártságát jelzi. Ez az egyszerre konkrét és szimbólikus tér adja Szász Enikő rendezői koncepciójának magját.  Dramaturgként Orbán Enikő, koreográfusként pedig Baczó Tünde vett részt az előadás színpadra állításában.

A bemutatót követően legközelebb szeptember 23-án, rendhagyó módon délután 6 órától lesz látható az előadás a Temesvári Magyar Napok keretén belül.