Kiss Krisztina: Boldogtalanság, Irgács a neved

Kiss Krisztina: Boldogtalanság, Irgács a neved

Portugál. Csíki Játékszín, Csíkszereda

A Játéktér 2017. nyári számából

Fotó: Adriana Grand

Zártság, bezártság, zárkózottság. Nevetés, kinevetés, nevettetés. Valahogy így áll össze a Csíki Játékszín Victor Ioan Frunză által rendezett előadása, a Portugál. A rendező, amint azt a színház honlapjáról tudni lehet, immár hatodik alkalommal dolgozik együtt a társulattal, és két román nyelvű színrevitel után a darabot ezúttal magyarul állította színpadra.

Egressy Zoltán tragikomédiája egy fiktív magyar faluban, Irgácson játszódik. A település kulcs­fontosságú helyszíne a kocsma, amelyet Lajos kocsmáros a lányával, Masnival együtt vezet. Megfordul itt mindenféle életbe szakadt ember, akiknek közös hobbijuk az ital. Ide jár az alko­holista Sátán, egy volt családapa, aki elméletileg azért iszik, mert a volt feleség élettársa veri a lányát – ám gyakorlatilag maga sem tudja, miért. Retek, az exrendőr, a falu verekedőse mindig megmondja, hogy kinek hol a helye, és fő célja, hogy Masnit elvegye feleségül. Aztán itt van Csipesz, aki folyton Pestre menne dolgozni, alkalmi munkákból él, felesége, Sátánhoz hasonlóan, alko­holista. A falu másik kulcsfigurája a Fradi-drukker pap, aki szintén ehhez a lepukkant közeghez asszimilálódott. Ez a dráma alaphelyzete, ebbe érkezik meg Pestről Bece, az önjelölt művész, aki Portugáliába (illetve bárhová) menekülne a házasélettől – és az ő távozásával is ér véget a darab.

Lőrincz András Ernő kocsmáros apafigurája kiegyensúlyozott és valódi karakter, lánya, a Bokor Andrea által játszott Masni öntudatos, de boldogtalan vidéki lány. Az idegennel, Veress Albert Becéjével való kapcsolata szépen felépített románc, amibe valóságos bombaként érkezik meg a feleséget alakító Bartalis Gabriella, aki törve-zúzva-konyakozva próbál hatni a valóságtól mene­külő férfira. Ebbe a kapcsolatba száll bele folyamatosan Puskás László Retekje, aki mintegy tu­datosan mérlegelve hol nagyon bunkón, hol meg visszafogottabban próbálja elmondani ugyan­azt a „retekséget”. Kozma Attila Csipesze és a Szabó Enikő által alakított alkoholista felesége már megjelenésüknél fogva nevetést váltanak ki a nézőkből, a többi szereplőhöz hasonlóan ők is szánni való figurák. Az alkoholista nő már-már nosztalgikus barátságban van a Vass Csaba által megformált Sátánnal, a tragikomikum kettejük jeleneteiben mutatkozik meg leginkább. Kányádi Szilárd papja egy szerethető, viszonylag józan figura, aki igény szerint kocsmában is misézik.

A Portugál látványvilága (díszlettervező Adriana Grand) több különböző elemet vegyít, hiszen a tér egyszerre jelenít meg kocsmát, utcákat, tópartot – mindezt jól látható elválasztásokkal. Egyrészt a színpad jobb oldalán realista falusi kocsmabelsőt látunk, melynek jellegzetes színfoltja a zöld konyhaszekrény, illetve hatásos és funkcionális eleme a zenegép, amely a zenei aláfesté­sekhez szolgál. Ehhez képest a színpad másik felét átlósan póznasor szeli át, a háttérben pedig egy amerikai filmekből is ismert, a település feliratával ellátott üdvözlő kép látható. Több jelenetet elidegenítő hatást célzó felirat választ el – a feliratok a darabból kivágott szerzői utasítások –, il­letve egyszer egy, a szerelmesek bicikliútjával ironizáló háttérvetítés is megjelenik. A feliratok nem rendelkeznek különösebb funkcióval, a történésekhez semmilyen plusz élményt nem biztosíta­nak. És bár a látványt szolgáló rengeteg eszköz használata megterhelővé tehetné az előadást, mégsem ez válik zavaróvá, sokkal inkább az, hogy a takarásban többször is feltűnnek a követ­kező jelenetben játszó színészek…

Egressy drámájában rengeteg jó szituációs lehetőség rejlik, amit a humor (már a beszélő nevek is), illetve a remek dramaturgiai szerkesztés felerősít. Az előadásban néha túl is teng a poénok kabarészerű bemutatása, ami sajnos azzal a kockázattal jár, hogy a nézőknek való tet­szés rovására megy a játék. Azok a komikus jelenetek működnek a leginkább, amikor nem erre való rájátszást látunk, hanem a szereplők valóban komolyan veszik önmagukat és így válnak nevetségessé (például Retek vagy a pap figurája esetében). Az előadás talán legnagyobb hiá­nyossága, hogy a valóban megtörténő tragédia – azaz a jelenet, amelyben Retek megöli Bittnert – felszínesnek hat, és nem érezni annak komolyságát és súlyát. Két változás következik be ennek a zárt falunak az életében: az egyik személyes síkon – Masni átverése, álomba ringatása, majd otthagyása révén; a másik szociális síkon – az exrendőr őrületig menő féktelensége és gyilkos­sága által. Az előbbi íve szépen kidolgozott, a második szálból viszont hiányzik a feszültség és a mélység. Az utolsó jelenetben azonban mégis megtörténik valami: míg zajlik a háttérben az olcsó poénokkal tarkított harsány élet, addig a kocsmában ülve Masni és (az immár józan) Sátán előrenéznek, kifejezéstelenül, mozdulatlanul. Miután lassan belefárad(hat)tunk az előadásban túl­zott arányban adagolt „humorba” (lásd az alkoholista nő kukás jelenetét), felüdülés nézni e két pillantást és megérezni bennük a lényegi emberi történést.

Frunză rendezése meglehetősen bonyolult értelmezést ad erről a világról. Látjuk, hogy ez az a közeg, ahonnan nincs menekvés, hiába minden elvágyódás: Masni nem hagyja el az apját, ahogy Csipesz nagyvárosi álmai is túlságosan távoliak. Az idegen nem eléggé idegen ettől a környezettől, hogy bármiféle igazi változást hozzon, hiszen benne is csak egy reményt kereső (de nem találó) figura rejlik. Azonban ennek az elértéktelenedő világnak az általános kitágítását megzavarja egy tényező. Irgács egy fiktív, ám nyilvánvalóan magyarországi falu – egy erdélyi­nek teljesen mindegy, hogy egy szereplő Fradi vagy nem Fradi-szurkoló, illetve Egressy szövege nyelvezetében is idegen az erdélyi (esetleg székely) köznapi beszédtől. Így gondot okoz, hogy az előadásban szereplő színészek vegyes dikciója túl heterogénné, beazonosítatlanná teszi a történet közegét. Gondolok itt arra, hogy míg egyik színész kifejezetten székelyesen beszél, és esetleg elkezdhetnénk a történetet egy erdélyi közegre érteni, addig a falusi lányt alakító szí­nésznő kifejezetten pesties akcentussal beszél, vagy egy másik színésznő néha-néha elfelejti, hogy a kezdetben falusi asszony dikcióját irodalmi magyarra cseréli. Ezek a hallható, kiütköző különbségek megzavarják az értelmezést, hiszen a történet maga bárhová behelyezhető – de nem egyszerre akárhová.

A Portugál világa egy zárt világ, melyben mindenki boldogtalan, és senki nem találja a meg­oldást saját élete rendbe hozására – az ital és a kényszeres nevetés sem oldja fel a közegben rejlő szomorúságot.

——————————————-

Portugál. Bemutató dátuma: 2016. március 31.; Csíki Játékszín, Csíkszereda. Rendező: Victor Ioan Frunză; Író: Egressy Zoltán; Dramaturg: Budaházi Attila; Díszlet- és jelmeztervező: Adriana Grand; Szereplők: Bartalis Gabriella, Bokor Andrea, Kányádi Szilárd, Kozma Attila, Lőrincz András Ernő, Puskás László, Szabó Enikő, Vass Csaba, Veress Albert.