A XVI. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiváljának díjai

A XVI. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiváljának díjai

Véget ért az öt napon át zajló XVI. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválja, amelyen a négy meghívott külföldi társulaton kívül tizennégy hazai bábszínház volt versenyben a fesztiváldíjakért.

Az öt tagú bíráló bizottság Slobodan Marković (a zsűri elnöke, a Szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál igazgatója) Roxana Croitoru teatrológus, dr. Katona József rendező, dr. Ovidiu Pecican újságíró és dr. Epaminonda Tiotiu díszlettervező a következő díjakat osztotta ki a rendezvény zárógáláján:

  1. A legjobb előadás díját a Történet a tálról és a kanálról című előadás érdemelte ki, amelyet a Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulatának „Brighella” Bábtagozata mutatott be.
  2. A legjobb rendezés díját A hókirálynő című előadás színpadra állításáért Adela Moldovan kapta. Az előadást az Aradi Marionett Színház mutatta be.
  3. A legjobb díszletért járó díj Eugenia Tărășescu Jianu munkáját dicséri, amely a brassói „Arlechino” Bábszínház A négyszögletű mese című előadásban volt látható.
  4. A legjobb zene díját Czapp Ferenc zeneszerző érdemelte ki, mely zene a Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat „Brighella” Bábtagozatának a Történet a tálról és a kanálról című előadásában volt hallható.
  5. A legjobb dramaturgiáért járó díjat szintén a Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulatának „Brighella” Bábtagozata érdemelte ki. A Történet a tálról és a kanálról című előadás szövegkönyvét Michael Ende nyomán Nagy Viktória Éva és Schneider Jankó írta.
  6. A legjobb bábokért járó díjat Eustațiu Gregorian kapta. A bábok az Aradi Marionett Színház A hókirálynő című előadásában szerepeltek.
  7. Az idei fesztivál alakításdíjait a következő bábszínészek kapták:

-          A kollektív alakítási díjat A hókirálynő előadás művészei, az Aradi Marionett Színház érdemelte ki.

-          A legjobb női alakítás díját ex aequo Nagy Anikó érdemelte ki a Történet a tálról és a kanálról című előadásban bemutatott játékáért. Az előadást a Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulatának „Brighella” Bábtagozata játszotta.

-          Női alakítási díjban részesül ex aequo Gabriela Lungu bábszínésznő is A virágok királykisasszonya című előadásban való alakításáért. Az előadást a Moldova köztársaságbeli  „Guguță” Állami Bábszínház mutatta be.

-          A legjobb férfi alakításért Daniel Stanciu, a bukaresti „Țăndărică” Színház bábszínésze lett díjazva, aki a Piroska és farkas című előadásban a farkas szerepben volt látható.

Oklevélben részesült továbbá a színész-néző kapcsolatért Andreea Ajtai a marosvásárhelyi Ariel Színház művésze, és A kis boszorkány című előadás vizuális hatásért a gyulafehérvári Prichindel” Bábszínház.