Hatházi András: A SZÉKEN ÜLŐ EMBER (8.)

Hatházi András: A SZÉKEN ÜLŐ EMBER (8.)

Még mindig gondolkodom a színészetről

(A fotón Tadeusz Kantor happeningje)

Nem tanulhatom meg mindig újra ugyanazt.
Mert már tudom.
Igaz, ezt csak az elmém mondja…

De megvizsgálhatom, hogy az, amit tudok, ami akár automatizmussá is erősödött bennem, most miként jelenik meg? Miként működik?
És ezt – azt hiszem – a szívemmel tehetem.

Az agyam lineárisan működik. Az időt egyetlen sorozatba lapítja, a dolgokat logikai sorrendbe rakja, legfennebb kétdimenziós: igen vagy nem.
A szívem ezekkel mind most szembesül.

A színházi ismétléshez elsősorban szívre van szükség.
Alapozhatunk az agyra is, de akkor sterilek leszünk.
Élettelenek.
Érthetők, de senki sem fog együtt érezni velünk.

Tényleg: kivel érzek együtt? Azzal, akit látok, vagy saját magammal?
A temetésen kit siratok: az elhunytat vagy önmagamat?

______________

Hatházi András: A SZÉKEN ÜLŐ EMBER (7.)

Hatházi András: A SZÉKEN ÜLŐ EMBER (6.)

Hatházi András: A SZÉKEN ÜLŐ EMBER (5.)

Hatházi András: A SZÉKEN ÜLŐ EMBER (4.)

Hatházi András: A SZÉKEN ÜLŐ EMBER (3.)

Hatházi András: A SZÉKEN ÜLŐ EMBER (2.)

Hatházi András: A SZÉKEN ÜLŐ EMBER