Művészet - Új bemutatóra készül a kézdivásárhelyi színház

Művészet – Új bemutatóra készül a kézdivásárhelyi színház

Új bemutatóra készül a Kézdivásárhelyi Városi Színház társulata: Yasmina Reza Művészet című darabját Barabás Árpád rendezésében láthatja a közönség a Vigadó Művelődési Házban. Az előadás, mely a mindenkori művészettel kapcsolatos kérdéseket boncolgatva elsősorban a barátságról szól, december 8-án, pénteken délben 13 órától kerül bemutatásra a Nagyterem színpadán kialakított stúdiótérben.

Serge, Marc és Yvan régóta barátok, azonban egy jelentéktelennek tűnő nézeteltérés miatt úgy tűnik, veszélybe került ez a barátság: Serge óriási pénzösszeget fizet egy olyan kortárs művészeti alkotásért, mely Marc szerint teljesen értéktelen. Yvan igyekszik kibékíteni a feleket, azonban az esztétikai érzék és művészetfelfogás terén való nézetkülönbségek egyre erősödnek közöttük, míg végül elfeledettnek hitt korábbi sérelmeik is felszínre kerülnek.

Mi vajon hogy állunk a barátsággal? Nem háborít fel, ha olyant tesz a barátunk, amivel nem értünk egyet? Jó vele együtt nevetni másokon? Szeretjük-e őt akkor is, ha másképp vélekedik a világról, ha nem fogadja el a segítségünket, ha titkai vannak előttünk…? És ha gerinctelen, behízelgő alakká változik a barátunk, vajon a szemébe merjük ezt mondani?

Az előadás elkészítésében Barabás Árpád rendező munkatársai voltak: Szűcs-Olcsváry Gellért (díszletervező), Deák Katalin (dramaturg), Veress Emőke (ügyelő és súgó). Szereplők: Lung László Zsolt, Kolcsár József és Kiss László. A darab szövegét Bognár Róbert fordította magyarra.