Közönségtalálkozó követi a Drognapló és a Akiválasztott című előadásokat a Figuránál

Közönségtalálkozó követi a Drognapló és a Akiválasztott című előadásokat a Figuránál

A Figura két legújabb előadása, Akiválasztott és a Drognapló kerül műsorra január 12-én (pénteken) és 13-án (szombaton) este 7 órától a gyergyószentmiklósi színházban. Mindkét előadást közönségtalálkozó követi.

 

AKIVÁLASZTOTT

Dávid A. Péter rendezésében Akiválasztott című produkció a Figura első tantermi előadása, mely január 12-én, péntek este 7 órától második alkalommal tekinthető meg a színház stúdiótermében.

Mit jelent sztárrá válni? Milyen hatással van a fiatal generációra a valóság- és tehetségkutató show-k világa? Milyen előnyei, hátrányai vannak egy ilyen műsor által generált hírnévnek? Egyáltalán milyen morális, etikai tényezőknek kell megfelelnie annak, aki aláveti magát a producerek által előírt követelményeknek?

Felmérések szerint a fiatalok nagy része szívesen venne részt tehetségkutató- és valóságshow-kban, azt gondolva, hogy a siker és a csillogás így könnyen elérhető.

Szavazatok döntenek emberi sorsokról hétről hétre és nem tudatosul bennünk, hogy  ez egy média által manipulált gesztus.

Az előadás ezeket a releváns kérdéseket veti fel, teret biztosítva a nézői véleményeknek is.
Az előadást 14 éven felüli nézőinknek ajánlják.

Drognapló
Fotó: Jakab Lóránt

DROGNAPLÓ

Január 13-án, szombaton este 7 órától Faragó Zénó rendezésében Fodor Alain Leonard egyéni előadása, a Drognapló látható újra a Figura stúdiótermében.
Kubiszyn Viktor, magyarországi író, újságíró, filmkritikus Drognapló című kötete 2011-ben jelent meg. A naplószerű könyv tulajdonképpen az író vallomása a saját 16 évig tartó drogfüggőségéről. A szövegek nem csak a függőség okozta fizikai és mentális elváltozás mechanizmusaira világítanak rá, hanem a szabadulni akarás és visszaesés ördögi körét, majd a végleges tisztulás lehetőségét is megmutatják.
Az előadás szövege a Drognapló sűrítménye, megtartja a történetet, a pszichikai eltorzulás és a visszatérés, tisztulás különböző stációit. Hogy lehet az, hogy egyesek drogfüggővé válnak és mások nem? Mit nyújt és mit vesz el ez a világ? Milyen mélyre kell zuhanni ahhoz, hogy már úgy tűnjön, nincs tovább? Mennyire erős kell legyen az az akarat, ami képes visszahozni a realitásba?
A produkciónak nem titkolt szándéka a drogprevenciós jelleg, de ugyanakkor tükröt is állít a néző elé. Mert, ha őszinték vagyunk, bevalljuk: mindannyian függői vagyunk valaminek, valakinek. A változni akarás és a hit pedig minden esetben ugyanolyan  fontos.
Az előadást 16 éven felüli nézőinknek ajánlják.

Jegyek ára mindkét előadásra 15 lej, diákoknak, nyugdíjasoknak és csoportkedvezménnyel (min. 10 fő) 10 lej.

 

Jegyek válthatók munkanapokon 15.00 és 19.00 óra között a Figura Stúdió Színház előcsarnokában található jegypénztárban. Helyfoglalás és információk a 0752-227-011-es telefonszámon, vagy az org@figura.ro e-mail címen.