Kenyérrel a zsebben – Az évad utolsó bemutatójára készül a temesvári színház

Kenyérrel a zsebben – Az évad utolsó bemutatójára készül a temesvári színház

A kortárs, román szerző Matei Vișniec talán egyik legismertebb darabjával zárja az évad bemutatóinak sorát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, április 29-én este. A Kenyérrel a zsebben című egyfelvonásos darabot, a társulat két színésze, Kiss Attila és Molnos András Csaba vitte színre.

Két hétköznapi férfi valahol téren és időn kívül, egy kút mellett vitatja meg az egyén önmagával, környezetével, és ezeken keresztül a világgal való viszonyát. Az erősen Samuel Beckett, és a Godot-ra várva világára hajazó szöveg egy teljesen hétköznapinak induló helyzetet fokozatosan mos át az abszurdba, ahol elmosódnak a határok kint és bent, fent és lent között, mérlegre kerül a személyes szabadság és a döntés lehetőségének, vagy legalábbis a lehetőség illúziójának kérdése és megfogalmazódik az előadás egyik alapgondolata: ki vagy mi is van valójában annak a bizonyos kútnak a mélyén?

Matei Vişniec mind román, mind pedig francia nyelven tucatnyi drámát jelentetett már meg. Romániában a Bukaresti Egyetem filozófia szakán diplomázott, majd 1977-ben fordult az írás felé. Az 1977-et követő tíz évben húsz drámát írt, ám a romániai cenzúra mindet betiltotta. 1987-ben franciaországi meghívást kapott, azóta főként franciául publikál. A kommunista rezsim bukását követően 30 darabját mutatták be Romániában. Újságíróként és drámaíróként jelenleg is aktív.

 „A történet morális üzenete emberi természetünket és sokszor alig észrevehető, jól álcázott gyávaságunkat helyezi górcső alá. Miközben szereplőink által bősz filozofálást folytatunk erényeinkről és cselekedeteink helyességéről és szépségéről, észre sem vesszük, hogy mozdulatlanul, bénán állunk egy olyan helyzet előtt, amikor valóban cselekedni kéne. Nem ismerős ez valahonnan?” (Matei Vișniec)

Az előadás zenéjét Cári Tibor, díszlet- és jelmezterveit pedig Albert Alpár jegyzi. A produkció a színház Talentum Programjának keretében jött létre, melynek célja a társulati tagok egyéni kezdeményezéseinek támogatása.

Az előadásra a helyek száma korlátozott. A bemutatót követően legközelebb május 12-én, este 7 órától tekinthető meg a színház Stúdiójában.