Pethő Melánia: Több mint kísérlet

Pethő Melánia: Több mint kísérlet

Beszélgetés Albu Istvánnal, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház vezetőjével

Fotó: Bartalis Róbert

Kicsit több mint egy éve menedzseled a Figurát. Alkotói múlttal olyan területet választottál, amihez elengedhetetlen a gazdasági felkészültség. Hogyan boldogulsz?

A gazdasági területtől féltem a legjobban, hiszen ezzel kapcsolatban nem volt semmiféle tapasztalatom. Korábban több munkakörbe is belekóstoltam már a Kolozsvári Állami Magyar Színháznál, rendezőként pedig ismertem a Figurát, lévén, hogy többször dolgoztam a társulattal. Tehát a színház kapcsán sok mindenbe beleláttam, de ez nem volt elég ahhoz, hogy jó ideig ne kelljen kapkodnom a fejem, ahogy igazgatóként a Figurához kerültem. Azzal kezdtem, hogy össze kellett állítsam a színház költségvetését a következő évre. Ugyan a menedzseri pályázatban ezt már ki kellett dolgozni, de sok mindennel akkor szembesül az ember konkrétan, amikor azokat tapasztalja is. A pályázat megírásakor több mindenbe beleéltem magam, elképzeltem a működtetést, aztán kiderült, hogy a valós helyzet sok mindent nem tesz lehetővé.

Vagyis nem azt találtad, amire számítottál?

2016. december elsejétől vezetem a Figurát. Egy hónappal a beiktatásom után több törvény is módosult, ami a színházakat érintette. A béremelés például nagyon jó lépés volt számunkra, mert így Gyergyószentmiklóson is biztosítani lehet a létminimumot a színház alkalmazottainak, de a fizetésemelés miatt más tervekről kellett lemondani. Máig a legnagyobb nehézségünk, hogy kevesen vagyunk, mindössze huszonhatan: kilenc színész és tizenhét adminisztratív és technikai munkatárs. Ebből kifolyólag mindenkinek több munkakörben kell teljesítenie. Én reménykedtem, hogy fel lehet tornászni ezt a számot, a menedzseri pályázatomban három új állást irányoztam elő, de sajnos egyre sem kaptunk jóváhagyást. Máig sincs portásunk például, ami fontos lenne, mivel a Figura látja el a művelődési ház adminisztrálását, és nagy szükségünk lenne egy beszerzőre is, főként az új közbeszerzési törvény előírásai miatt, hogy csak a legégetőbb hiányosságokat említsem.

Önkormányzati fenntartású a színház, és mint ilyen, eléggé kötöttek az anyagi lehetőségei, adott helyzetekben megszorításokkal kell szembesülnie. Ezek hogyan csapódnak le a Figuránál?

A béremelések nagyban megdobták az önkormányzati intézmények költségeit, a város nehezen igazodott ehhez a helyzethez. Nagy segítség viszont a magyar kormány által a Figura Társaság számára megítélt 70 millió forintos támogatás, amely a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. lebonyolításával valósult meg. Ezzel az összeggel próbáljuk kiegyensúlyozni valahogyan a deficitet az elkövetkező két évben. A támogatási szerződés értelmében ezt a pénzt produkciós és fenntartási költségek fedezésére lehet elkölteni.

Mindenképpen egyfajta biztonság ahhoz képest, hogy a 2017-es városi költségvetés elfogadásakor voltak olyan fennhangok, amelyek megkérdőjelezték a Figura fenntartásának szükségességét.

Igen, hát ez már politika. Ez is hozzátartozik ahhoz, hogy az elején kapkodtam a fejem. De nem panaszkodom, hiszen eddigi tapasztalataim alapján megfelelő kapcsolatot ápolunk az önkormányzattal.

A nehéz gazdasági helyzet miatt vetődött fel tavaly, hogy a Hargita megyében működő három színház összevonása lehet a megoldás hosszú távon. Mennyire lenne szerencsés a társulatok szempontjából egy ilyen lépés?

Nem értettem akkor sem és most sem, hogy milyen alapokra építkezik ez a fajta elképzelés.  Azon elvek alapján, amelyek a sajtóban megjelentek, teljesen elképzelhetetlennek, működésképtelennek tartom. Két színház egyesítésével két intézményt és két város nézőközönségét tettük volna tönkre nagyon rövid idő alatt, három színház egyesítésével mind a három színházat és mindhárom város közönségét. Nem is kívánom bővebben kommentálni ezt a kérdést, szerencsére mára már nem aktuális a felvetés.

Tehát mondhatni, hogy nyugodttá vált a helyzet? Nyugodtabban végzed a teendőidet?

Nem tudom, hogy ebben a pozícióban meg lehet-e egyáltalán nyugodni. A gazdasági, főleg a városi költségvetéshez kötődő kérdések nem egyszerűek, mert az ember azt szeretné, hogy az intézményének a legjobb legyen, a városvezetésnek viszont az adott anyagi körülmények között természetesen más szempontokat is figyelembe kell vennie. Ezt közös nevezőre hozni egy meghatározott, szűkös anyagi keretben teljességgel lehetetlen. De ami engem illet, mondhatni, hogy nyugodtabb vagyok. Elindultak a dolgok. Nem lett rutinszerű a munkám, de sok minden egyértelművé vált. Másrészt nagy szerencsém volt, amikor idekerültem, és azóta is szerencsésnek érzem magam, mert akik itt vannak a Figuránál, nagyon jó emberek és egyben jó szakemberek. Ezt nem győzöm eléggé hangsúlyozni. Nem úgy jönnek be dolgozni, hogy egy munkahelyet látnak, ahol végig kell ülniük a munkaidőt, el kell végezniük bizonyos feladatokat és azzal annyi. Mindenki számára fontos ez a színház, és mindenki megtesz érte mindent. Talán ez volt, ami átlendített a kezdeti időszakon. Ugyanakkor sok segítséget kaptam kívülről. Bármikor fordulhattam tanácsért más színházak vezetőihez, és még mindig sok kérdésben kapok segítséget tőlük.

Most már elegendő rálátással, tapasztalattal a hátad mögött, hogyan érzed, mi a legnehezebb számodra ebben a munkakörben?

A legnehezebb visszatalálni a színházhoz. Tudniillik ennél a kicsi intézménynél nincsenek aligazgatók, irodavezetők vagy más felelős beosztások. Egyedül én vagyok vezetői funkcióban, úgyhogy minden felelősség rám hárul, ez pedig nagy teher. Engem a színházban elsősorban az előadás érdekel, az, hogy minden egyes előadással értéket hozzunk létre. És amikor nap mint nap elvesztődik az ember a kötelező menedzseri teendőkben, akkor nehezen tud visszatalálni a színházhoz.

Értéket létrehozni minden egyes előadással – mondod. Ez tehát az elvárás a társulat, a meghívott alkotók felé? Esetleg befolyásolod is ilyen irányba az alkotói munkát?

Előadásokba nem szoktam beleszólni. Nem gondolom, hogy pozíciómból kifolyólag ezt meg kellene tennem. Úgy gondolom viszont, hogy igen, minden előadásunkkal kötelesek vagyunk értéket létrehozni és átadni az embereknek. Ez az első és alapvető szempont, ami szerint a színházak a repertoárjukat kéne kialakítsák ahhoz, hogy igénytelen és értéktelen dolgok ne jöhessenek létre. Nem hiszek a színháznak a kimondott szórakoztató jellegében, persze ez nem zárja ki azt, hogy vígjátékokat tűzzünk műsorra. Nem hiszek az igénytelenségben, viszketegségem van tőle.

Fenn tud maradni egy kisváros színháza, ha az említett szempontok szerint működik?

A Figura Stúdió Színház alapjában kísérleti színház. Ez egy különlegesség, amit nem akarunk feladni. A Figurának akkor jön el a veszte, amikor ezt megtagadja. Természetesen repertoárszínház vagyunk, bár bérletrendszerünk csak óvodásoknak és iskolásoknak van. Gyergyószentmiklós viszont nagyon kicsi ahhoz, hogy bizonyos szinten ne kelljen kompromisszumokat kötni.

Kísérleti színjátszó csoportként indult a Figura 1984-ben, és szintén kísérleti jelleggel alakult hivatásos társulattá 1990-ben. Mint mondod, az hozná el a vesztét, ha feladná ezt a jellegét. Mitől különleges ez a „kísérletiség”?

Nehezen beszélek a kísérleti színházról, mert ennek hallatán a legtöbben valamilyen műhelyt képzelnek el, ahova beülnek a színészek, reggeltől estig valamit „csinálnak”, aztán lesz valami, amit úgysem szeret vagy ért senki – általában ez az elterjedt nézet. Én azt hiszem, hogy egy kisvárosban a Figura Stúdió Színház eleve egy kísérlet. Hozzáteszem, egy nagyon jól sikerült kísérlet, ha csak azt nézzük, hogy hány éve működik. Hogy hatással van Gyergyószentmiklósra ez a kísérlet, abban is lemérhető, hogy hányan választanak nemcsak színészi vagy színház közeli, hanem más művészeti szakmákat. De lemérhető a hatása abban is, hogy sok jelentős színházi alkotó megfordult már a Figuránál, és nincsen olyan erdélyi magyar színház, ahol ne lenne legalább egy volt figurás. Mi mindenképp kísérletként fogjuk fel azt is, hogy próbálunk fiatal rendezőket, alkotócsapatokat támogatni, lehetőséget biztosítva számukra, hogy egy előadás keretén belül minél inkább megnyilvánuljon egy fiatal rendező, díszlet-, jelmeztervező, zeneszerző, koreográfus, színész vagy akár egyetemi hallgató. Nekünk nem szabad más színházat csinálnunk, csak olyat, amiben valami újat keresünk. Ami igazából minden színház fő irányelve kéne hogy legyen. Ha valami újat keresünk, az már kísérlet.

És ezzel hogyan lehet behozni a nézőket?

A Gyergyószentmiklóson színházba járó ember érti ezt a fajta színházat, érti ezt a nyelvet. Ezt nemcsak a saját előadásainkon tudjuk lemérni, hanem példa erre akár a Kollokvium is. A fesztivál legutóbbi kiadására válogatás alapján megpróbáltuk az ország kisebbségi színházaiból a legjobb előadásokat elhozni, amennyiben ezt a technikai feltételek is megengedték. Szinte minden előadás telt házzal ment, és nagyon nagy sikernek örvendett. Tehát ez tükör olyan szempontból, hogy a nézők nemcsak a Figura előadásait értik, hanem sok színházi nyelvet ismernek, és vannak emberek, akiket érdekel az új. Az is magáért beszél, hogy a 18 ezres városban a Figura programjainak nézőszáma az elmúlt évben 20 ezer fölött volt.  Ezek fényében azt hiszem, kijelenthető, hogy igenis megvan a helye ennek a színháznak ebben a városban.

A számos vendégszereplés, a fesztiválokon kapott díjak arra utalnak, hogy nem csak Gyergyószentmiklóson van meg a helye a Figurának.

Fontos, hogy ne csak Gyergyószentmiklóson tegyük láthatóvá a Figura előadásait. Fesztivál- és vendégszereplések szempontjából is jó évünk volt a tavalyi. És igen, díjakat is nyertünk, bár ezeket én nem tartom annyira fontosnak. Azt gondolom a díjról, hogy jól mutathat az irodában a polcon, a többi díj mellett kiállítva. Szerintem csupán díjakban nem lehet lemérni egy színház értékét.

Értsem úgy, hogy nem annyira a szakmát, inkább a nézőt akarja kiszolgálni a Figura?

Azon túl, hogy csak egyszerűen a saját utunkat szeretnénk járni, semmi mást nem akarunk. Ha pedig ez jónak bizonyul, akkor kiszolgáljuk vele a szakmát és a nézőt is. De soha nem a kiszolgálás az elsődleges célunk. Mi problémákkal foglalkozunk, melyeket az előadásainkon át próbálunk közölni. Merem hinni, hogy értéket teremtünk, amit átadunk annak, akit ez érdekel. A szakma pedig egy érdekes fogalom.

Egy fesztiválon például a zsűri a szakma…

Igen, valóban. De milyen szempontok, milyen meglátások szerint értékel a zsűri? Ezek ugyanis relatívak. Én azt hiszem, hogy a színház e fölött van, vagy legalábbis kellene hogy legyen, mert úgy nem érdemes foglalkozni színházzal, ha díjakat kezdünk hajkurászni. Persze ha díjaznak, az jóleső érzés, de ennyi.

Ez az elv működik most már a Nemzetiségi Színházi Kollokviumokon is. Idén sem volt zsűrizés.

Így van, és örülök is, hogy sikerült ezt bevezetni. Nem szakmai kiértékelők voltak az előadások után, hanem közönségtalálkozók. Egyszerűen azért, mert fontosabbak. Izgalmas és hasznos próbálkozásnak bizonyult, még ha nem is sült el mindig jól, de sokkal fontosabbnak és értékesebbnek tartottam Kollokvium alatt az előadások által felvetett problémákról folytatott beszélgetéseket (a Kollokvium szó maga is beszélgetést jelent), mint azt, hogy az előadás utáni napon a „szakma” kiértékeli a társulatok előtt, amit látott. Mi, színházi emberek még nagyon kezdők vagyunk abban, hogy nyíltan őszinte beszélgetéseket tudjunk kezdeményezni.

Szervezőként neked az első volt a tavalyi kiadás. Mennyire volt nagy falat?

Nem volt ismeretlen számomra a Kollokvium, igaz, korábban csak vendégként vettem rajta részt. Amikor elmész egy fesztiválra, valahogy minden olyan természetes. Magától értetődő, hogy laksz egy szállodában, reggel bemész próbálni, este játszol, ha van beszélgetés és van kedved hozzá, részt veszel rajta, ha nincs kedved, akkor nem. Reméled, hogy adnak valami ételt, de ha nem, eszel valahol, s aztán hazamész. Ha jól ment az előadás, az már öröm, de még jobb dolgok is történhetnek: például találkozol rég nem látott barátokkal, vagy új embereket ismersz meg, új kapcsolatokat alakítasz ki. Aztán köszönöd szépen, jól telt a fesztivál, vagy nem. Ez a résztvevő szemszöge. De amikor szervezőként kell megteremtened minden feltételt a vázolt „természetességhez”, akkor vért sírsz. Főleg itt, ahol nagyon kevesen vagyunk.

Kívülről ebből semmi nem volt látható.

Persze, fel voltam készítve arra, hogy mekkora feladat ez, de csak arra a tapasztalatra tudtam támaszkodni, ami azoknak az embereknek a háta mögött van, akik nem először csinálták végig a Kollokviumot. Most is könnyel telik meg a szemem, ha arra gondolok, milyen elképesztő munkát végzett a színház összes alkalmazottja. És nem tíz napig, amennyit a fesztivál tartott, hanem három-négy hónapig. A pályázástól a szervezésen, a lebonyolításon át az elszámolásig. Nem tudom, hogyan bírtuk ki, de számomra ez is azt bizonyítja, hogy az ember sok mindenre képes, ha valamit fontosnak tart. Szerencsére túl vagyunk rajta, és egyáltalán nem rossz szájízzel. Persze adódtak bakik, problémák, amikből tanulnunk kell, hogy elkerülhetőek legyenek a jövőben. Megkönnyebbülés volt, amikor lejárt a fesztivál, de lassan hiányzik, és ez furcsa érzés.

Mi az, ami hiányzik belőle? A pörgés, a munka?

Amikor az ember sokat dolgozik valamin, és teszi azt csapatban, az súrlódásokkal, nézeteltérésekkel, problémákkal jár. Ezek fel- és megoldásával viszont valami plusz, valami boldogság költözik belé. Legalábbis én ezt éltem meg. Ez hiányzik. Talán egy próbafolyamathoz hasonlít a leginkább, csak ez valahogy sokkal intenzívebb.

Idén „dance.movement év” van, jöhetnek lassan a szervezési teendők.

Minden évre jut egy fesztivál. Ősszel lesz a dance.movement.theater. Bár nem akkora volumenű, mint a Kollokvium, de ugyanannyira fontos. Egy ideje már dolgozunk rajta.

Addig sem unatkozik a gyergyói közönség, hisz kicsiknek, nagyoknak folyamatosan kínál előadásokat a Figura. Egyik újítás idén, hogy házon belüli produkció készült a Te színházad program keretében. Milyen céllal?

Fontosnak érezzük a Te színházad programunkat, ami a színházi nyelv értésére, a színházszeretetre történő nevelési törekvés. A keretében bemutatott előadásokkal bizonyos problémákat próbálunk megfogalmazni elsősorban a középiskolás korú fiatalok számára. Eddig más színházak és egyesületek vendégjátékaival zajlott a program, most létrehoztunk mi is egy tantermi produkciót, amit felnőtt közönség előtt is sikeresen játszunk a stúdióban. Ezeket az előadásokat mindig, a témától függően akár szakemberek bevonásával történő feldolgozó beszélgetések követik. Nagyon fontos a színháznak ez a fajta jellege, főleg most, amikor bizonyos érdekek azt kívánják, hogy az ember minél kevesebbet gondolkodjon. Azt hiszem, hogy a színháznak fel kell lépnie az elbutulás ellen. Nem kell és nem is szabad megoldásokat adnia, csupán szabad gondolkodásra kell ösztönöznie mindenkit.