Bartha Katalin Ágnes: IFTR konferencia a déli féltekén

Bartha Katalin Ágnes: IFTR konferencia a déli féltekén

A színháztudomány nemzetközi szervezete, az International Federation of Theatre Research (IFTR) évente szervez konferenciát a mai világunkat izgató aktuális kérdések apropóján, különböző és nem feltétlenül európai helyszíneken. Idén a színház és a migráció, a nemzet és az identitás kérdéseit vizsgálta Belgrádban, tavaly a színház sokféle földrajzi változatával és szerepével foglalkozott a brazíliai Sao-Paoloban, 2016-ban a színházi múlt mai megjelenítésének kérdéseit tematizálta. A 2014-es indiai konferencia színház és demokrácia viszonyát járta körül. Látható tehát, hogy a meghirdetett témák a kortárs világ égető társadalmi problémáira reflektáló, azok között önmagát kereső színház jelenségeit próbálják megragadni, körbejárni, négy-öt napos munkamenetben.

Az Instabil földrajzok: sokrétű teatralitás (Unstable Geographies: Multiple Theatricalities) című, Sao Paolo-i kiadású színháztudományi konferenciát a Sao Paolo Egyetem Színházművészeti Tanszékén (Universidade de São Paulo) szervezték meg 2017. július 10–14. között. A tudományos találkozó feltett szándéka szerint a globalizált világ területi és szimbolikus konfliktusainak politikai, kulturális és gazdasági kontextusában kívánta vizsgálni a színházi és színházi jellegű művészetek történeti-társadalmi változékonyságát. Egyik kiemelt kérdése, hogy milyen teret alakít ki a színháztudomány művészet és társadalom összefüggéseiben. A nemzetközi konferencia a korábbi években már kialakított rendjéhez híven több panelben és munkacsoportban működik. Az általános panelek számos tematikát járnak körül: gyerekelőadások, bábszínházi hagyomány, emlékezet, invenció, fikció és dokumentarizmus, zenés színház, populáris színházi formák, színjátszás pedagógiája, színházművészek, koreográfia és testiség, kortárs dramaturgiai kísérletek, intermedialitás, politikai előadás, transzkulturális előadások, fordítás, fogyatékosság és színház, szubjektivitás és művészet, színházak határain, etnicitás tapasztalata stb.

S minthogy a helyszín Európától igen távol, egy belpolitikai válságban leledző óriási ország legnagyobb metropoliszában zajlik, több résztvevő számára a több mint tízórás utazást követően a szakmai résen levés mellett az akkomodáció néhány stratégiáira is energiát kell fordítania. Nem csak azért, mert itt tél van (miközben ugyanúgy nyári ruhában lehet járni), de este hat órakor sötét van, s az európai viszonyokhoz mérten mindenki fokozott körültekintést ajánl a biztonsági kockázatok miatt. A Paulistán való esti séta tüntető csoportokkal való találkozást kínál (mert hát “Göncölszekér nélkül ég az ég” – idézve az ötvenes években Brazíliába emigráló Lénárd Sándor avagy Alexander Lenard orvos, egyetemes tudású írót, műfordítót, művelődéstörténészt), s az egyik plenáris előadás előtt meg hangos skandalumot produkál a politikai éberség, és gyors, emocionális reakciókat kelt néhány helyi szervező-egyetemista-kutató csoportja.

S bár eddig ilyen gumibotos, felfegyverzett őrök által biztosított, s ugyanakkor hihetetlenül gazdag kulináris ízkavalkádot kínáló konferencián még nem voltam, itt is ugyanúgy megtalálni az ismerős arcokat, kutatócsoportokat, és csatlakozhat az ember olyan tematikus panelhez, munkacsoporthoz, amihez kutatói diszpozíciója, kíváncsisága hajtja. Hisz a lenyűgözően dizájnolt programfüzet a színháztudomány sokrétű kutatási területeiről jövő projekteket, neves színházi szakértőket sorjáz, több diszciplína találkozása felől is szemrevételezhetők a globális kortárs művészeti tevékenység elemzésében és a színházművészet történeti vizsgálatában érvényesülő különféle diskurzusok, módszerek, trendek.

Mert hát mi is a haszna a nemzetközi tudományos konferenciáknak? Túl az előrevetíthető általános érveken – szakmai kapcsolatteremtés, kijelölt témák/problematikák árnyalt, sokrétű interdiszciplináris vizsgálata, a szakma helyzetének feltérképezése, hivatkozott tudományos módszerek, elméletekhez való kapcsolódás – az ilyen éves szakmai nemzetközi seregszemléknek és találkozóknak mindig speciális hasznuk is van. Itt a helyszínek kínálta speciális haszonra gondolok, amely a konferenciaszervezők terveiben, programjaiban ölt testet.

A hely szellemének, sajátos kulturális többletének programbeli jelenléte sajátosan latin-amerikaira hangolta a konferenciát, s természetesen nemcsak a számos Dél-amerikai résztvevő miatt. (Több chilei, perui és columbiai előadó is van, mint általában az európai konferenciákon.) A brazíliai színházi világ az északi félteke esztétikai reprezentációinak izgalmas befogadója is: az őshonos és afrikai kultúrák perspektíváiból egyedi művészeti formákat és nyelveket hoznak létre; az ország régióinak és államainak sajátos kulturális különneműségei földrajzi és kulturális adottságaikkal együtt árnyalják a tágan értelmezett és változékony brazil teatralitást. Az általános panelekben így magától értetődően kap teret a gazdag európai, indiai színházi örökség sokrétű vizsgálata mellett az afro-brazil teatralitás és a brazil színház modernizációs folyamatainak vizsgálata. De ugyanúgy figyelemreméltó teret kapnak az afrikai és karib színház,valamint a kortárs arab színházi kultúra perspektívái is (a témák köré külön-külön munkacsoport szerveződik).

A hely szellemének kiemelt szerepe van a plenáris előadások válogatásánál is, ahol kivétel nélkül latin-amerikai kutatókat, színházi szakembereket hallgathatunk, és fedezhetünk fel magunknak. Európai színházi látómezőmbe így kerül be Ileana Diéguez, akinek izgalmas szellemi kalandra hívó előadása után kezdek ismerkedni Escenarios liminales (2007) című angolra is lefordított könyvével. A kubai származású, Mexikóban kortárs színházművészettel foglalkozó Diéguez Kutatás, exhumálás, napvilágra hozás c. előadása az akadémiai kutatást a mexikói drogháborúk nyomán eltűnt hozzátartozók keresésének, exhumálásának gyakorlataival kapcsolja össze. Civil aktivizmus, tudomány és művészet összekapcsolásában a színpadi konvenciókkal való szakítás politikai elköteleződések új útjai felé mutat. A régió társadalmi problémáinak dilemmái új esztétikák szükségességét jelzi, s alighanem annak fontosságát is, hogy az akadémiai diskurzusban jelentősebb teret nyerjen a határterületek vizsgálata, melyben művészi stratégiákat alkalmazó társadalmi aktivistacsoportosulások közterekre vitt performanszai is beleférjenek.

A hely jelentősége a konferencia kétnyelvűségében (angol és portugál) is megmutatkozik, s úgy tűnik, igenis kíváncsiság övezi a portugálul elhangzó előadásokat a történeti, társadalmi sajátosságok színházi vonatkozásairól.

Az IFTR éves konferenciái a szakma önaffirmációinak egyik jelentős eseményeként újabb tudományos, kritikai reflexióra serkentő megnyilvánulásai is egyben, ahol már megalapozott akadémiai diszciplínák, elméletek, megközelítések (historiográfia, digitális bölcsészet, gender- és queer elméletek, műépítészet, báb-, tánc és filmművészet, rendezés, díszlettervezés) színházi perspektívákkal kapcsolódnak és új színházi formák, új kritikai perspektívák szükségességét mutatják.