Miskolcon vendégszerepel a szatmári teátrum

Miskolcon vendégszerepel a szatmári teátrum

A Harag György Társulat a vendége idén a Miskolci Nemzeti Színház által szervezett Határtalan Napoknak. A nagy sikerű színházi előadások mellett képzőművészeti kiállítást, irodalmi összeállítást és komolyzenei koncertet is visznek a rendezvényre.

A Miskolci Nemzeti Színház minden évben megrendezi a Határtalan Napokat, melynek keretében egy határon túli színházat látnak vendégül, a teátrumok pedig kis betekintést nyújtanak városuk és megyéjük kulturális életébe. Idén a Harag György Társulat a rendezvény meghívottja, február 7. és 9. között pedig a színházi előadások mellett a komolyzene, a képzőművészet és az irodalom is a figyelem középpontjába kerül.

Két nagyszínpadi előadással utazik Miskolcra a Harag György Társulat. A rendkívül népszerű A dzsungel könyve című musicalt két alkalommal is játszani fogják a Nagyszínházban, Nagy Regina rendezésében. A produkció már jó ideje szerepel a társulat repertoárjában, az előadásokat pedig a mai napig telt házzal játsszák.

Szintén a Nagyszínház színpadán láthatja a miskolci közönség a társulat fesztiválok sorozatán részt vevő Tévedések vígjátéka című előadást, amelyet Bocsárdi László kétszeres UNITER és Jászai-díjas rendező állított színpadra Szatmárnémetiben. A szakmai szempontból is rendkívül sikeres produkciót a 2016/2017-es színházi évadban mutatták be. Bérletben játszotta a társulat Nagykárolyban, Nagybányán és Sepsiszentgyörgyön, meghívott előadás volt Gyergyószentmiklóson, a Kisebbségi Színházak Kollokviumán, a magyarországi Gyulán tartott nemzetközi Shakespeare Fesztiválon és a nagyváradi Varadium Fesztivál is műsorára tűzte. Bemutatták továbbá a budapesti Nemzeti Színházban és a Thália Színház színpadán láthatta a fővárosi közönség, a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén. Ezzel az előadással vet részt a társulat Székelyudvarhelyen a Tomcsa Sándor színházban szervezett IFESZT-en és másfél évtized elteltével ezzel az előadással tért vissza Bukarestbe a Harag György Társulat, ahol a Festin pe Bulevard közösnég-zsűrije a fesztivál legjobbjának választotta a produkciót.

A Miskolci Nemzeti Színházhoz tartozó Játékszínben lesz látható a szintén többszörös fesztiválszereplő Tizenöt próbálkozás a színészetre című monodráma, Tom Dugdale rendezésében, Hadházi Andrással a főszerepben.

Szintén elviszi Miskolcra a társulat a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházzal közösen színpadra vitt Burundanga, avagy a maszk, a baszk meg a cucc című Jordi Garcelan-vígjátékot, amely Szatmárnémetiben és Temesváron is könnyen a közönség kedvencévé vált.

A Szatmáriak Miskolcon című kiállításban három szatmárnémeti képzőművész, Szemák Zsuzsa grafikus- és festőművész, Muhi Sándor grafikusművész és Nyiri Zoltán festőművész mutatják meg régebbi és friss alkotásaikat. Mindhárom művész a Romániai Képzőművészek Szövetségének aktív tagja, az alkotás mellett pedig a szatmári képzőművészek következő generációjának képzésében is aktívan részt vesznek, hiszen mindannyian gyakorló pedagógusok.

A miskolci Kamaraszínházban koncertezik a a Harag György Társulat meghívására Fátyol Rudolf hegedűművész, a Dinu Lipatti filharmónia igazgatója, valamint a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia FOURever vonósnégyese (Kovács P. Emőke elsőhegedű, Mihalcea Mija Alina másodhegedű, Budean Mihály Dávid brácsa, Cătună Dan gordonka).

A nagyszínház nézőtéri társalgójában a szatmári irodalmároké lesz a főszerep. Kereskényi Sándor irodalomtörténész Irodalom Szatmárban, Szatmár az irodalomban címmel tart majd előadást, Végh Balázs Béla irodalomtörténész pedig bemutatja a 101 vers Szatmárról, 101 vers Nagykárolyról című könyvet. Az irodalmi program részeként kortárs szatmári költők mutatkoznak be. Moderátorként közreműködik Fischer Botond, saját verseiket olvassák fel Jánk Károly, Simonfi József és Ármos Lóránd szatmárnémeti és nagykárolyi költők.

A Határtalan Napok 2019 programja:

Február 7., csütörtök
15.30 – Kiállításmegnyitó – Nagyszínház, nézőtéri társalgó – Szemák Zsuzsa grafikus- és festőművész, Muhi Sándor grafikusművész és Nyiri Zoltán festőművész kiállítása
19.00 – Burundanga, avagy a maszk, a baszk meg a cucc – Játékszín

Február 8., péntek
14.00 és 19.00: A dzsungel könyve – Nagyszínház
19:00 – A Dinu Lipatti Filharmónia kamarakoncertje – Kamaraszínház
19:30 – Tizenöt próbálkozás a színészetre – Játékszín

Február 9., szombat
16:00 – Szatmár irodalomtörténete és kortárs szatmári költők bemutatkozása - Nagyszínház, nézőtéri társalgó
19:00 – Tévedések vígjátéka – Nagyszínház

(a kezdési időpontok helyi idő szerint értendők)