Februárban is műsoron A legyek ura Marosvásárhelyen

Februárban is műsoron A legyek ura Marosvásárhelyen

William Golding A legyek ura című regényének színpadi változatát Vidovszky György rendezésében, tizenéves szereplőkkel vitte színre a Tompa Miklós Társulat.

A bemutató előtt az előadás dramaturgja: Deres Péter így nyilatkozott a szinhaz.org oldalon megjelent interjúban: „A drámapedagógia gyönyörűsége és fő értéke pedig abban van, hogy azokat a játékos ösztönöket, amelyek megvannak a gyerekekben, fiatalokban, egy színházi előadás keretein belül harmonizálja. Játszani minden fiatal szeret, de az még önmagában nem színház. Én azért szeretek Vidovszky Györggyel (A legyek ura rendezőjével) dolgozni, mert ő nagyon érzékenyen tudja átvezetni a fiatalokat egy önfeledt, kockázatmentes játékhelyzetből egy felelősségteljes színházi jelenlétbe.”

A színpadon megvalósuló túlélőjáték egy nyugtalanító példázat arról, hogy milyenek vagyunk, milyenek lehetünk, ha a helyzetünk válságosra fordul.

A 12 éven felülieknek ajánlott előadás február 23-án, szombaton este 7 órakor tekinthető meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében.

Az előadásra érvényesíthetőek a szabadbérletek, a pedagógus-, diák- és egyetemista bérletek, melyek tulajdonosai ingyenes helyjegyet válthatnak a jegypénztárnál.

Jegyek válthatók a Színház Kultúrpalotában működő jegyirodájában (keddtől péntekig 12.00-17.30 óra között, telefon: 0372 951 251), a Színházban működő jegypénztárban (keddtől péntekig 9.00-15.00 óra között és előadás előtt egy órával, telefon: 0365 806 865) és online, a www.biletmaster.ro honlapon.