Három színház koprodukciója Csíkszeredában

Három színház koprodukciója Csíkszeredában

Teltház fogadja Csíkszeredában a hármas koprodukciót. A két előadásra minden jegy elkelt.

Január elején mutatták be a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban Barabás Árpád rendezésében Mike Leigh Abigail bulija című darabját, mely a Figura Stúdió Színház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a csíkszeredai Csíki Játékszín koprodukciója. Csíkszeredában az előadás március 30-án és 31-én lesz látható stúdiókörülmények között a nagyszínpadra épített nézőtéren. Mindkét nap 19 órai kezdettel tekinthető meg a produkció.

Jegyvásárlásra online a: https://www.bilete.ro/csikszereda/csiki-jatekszin/ oldalon van lehetőség, valamint személyesen a Csíki Mozi jegypénztárában munkanapokon 9 – 18 óra között, illetve előadások előtt egy órával a Csíki Játékszín jegypénztárában.

Az előadásainkra a késve érkező nézőinket nem áll módunkban beengedni. Megértésüket köszönjük!

Az előadás a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg. Az előadás létrejöttét támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

 

Az előadás szereplői ugyanabban az utcában laknak, ezért is szeretnék jobban megismerni egymást. Egyikük lánya, Abigail, házibulit tart a szomszédban; közben meg a felnőttek is szeretnék jól érezni magukat: ők is lazítanának, szórakoznának, elengednék magukat. Erre tesznek kísérletet, de valami mindig elrontja a hangulatot.

Úgy éreztem magam, mint egy Rolling Stones-koncerten – mondta Mike Leigh az Abigail bulija 1977-es színházi bemutatója után. A BBC még abban az évben felvette az előadást, majd két évvel később újra leadta tizenhatmilliós nézettséggel. A közönség őrjöngött érte: Abigail bulijáról sört neveztek el; és a mai napig tartanak Abigail bulija nevű összejöveteleket.

A színdarab magyar nyelvű előadásait a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség (Budapest) képviseli.

Mike Leigh:
ABIGAIL BULIJA

Szereposztás: BEVERLY: Bartha Boróka; LAURENCE: Kozma Attila; ANGIE: Szilágyi Míra; TONY: Vass Csaba; SUZY: Máthé Annamária

Fordította: Hamvai Kornél

Díszlettervező: Szűcs-Olcsváry Gellért

Jelmeztervező: Török Réka

Dramaturg: Deák Katalin

Rendező: BARABÁS ÁRPÁD