A Hófehérke a Puck Bábszínházban

A Hófehérke a Puck Bábszínházban

Szombaton, május 11-én mutatja be a Puck Színház a Hófehérke és a hét törpe című bábjátékot. Az előadás a Grimm testvérek klasszikus meséjének modern adaptációja, amelynek narratívája a mese elbeszélésvonalán halad, de Varga Ibolya dramatizálásában az idillikus mondanivaló kissé megtörik, árnyaltabbá válik. Ez a szövegírói és rendezői koncepció főként a Mostoha alakjában – aki nem kezdettől fogva egyértelműen negatív szereplő, hanem éppen a történet során válik azzá – és a hozzá kapcsolódó szimbólumok látványvilágában (a tükör szereplői rangra emelésében, a szereplőt megformáló színészi és bábjáték ötvözésében) ragadható meg. A mese eszmei mondanivalójának aktuális világtapasztalataink alapján való értelmezése magyarázza az előadás díszlet-, báb- és jelmezvilágát is, amelyben tetten érhetők a mai világ kommunikációs és léthelyzetei (a törpék bábjai egyértelműen a hálózati létre utalnak). Ami azonban a gyerekek számára a legfontosabb lehet: a modern adaptáció nem zárja ki a pozitív végkifejletet, a jó végső soron győzedelmeskedik.

 

Bemutató időpontja: 2019. május 11., 11 és 16 óra

Helyszín: Puck Bábszínház

Alsó korhatár: 6 év

Az előadás időtartama: 70 perc

 

A Grimm testvérek nyomán dramatizálta: Varga Ibolya

Rendező: Varga Ibolya

Zene: Venczel Péter m.v.

Báb-, díszlet- és jelmeztervező: Cristian Rusu m.v.

Kivitelezés: Elena Ilaș (festő), Florin Marin (szobrász)

Előadják: Balogh Dorottya, Bondár Tibor, Domokos Szabolcs, Erdei Emese, Giriti Réka, György László, Kötő Áron, Patka Ildikó, Pünkösti Laura, Urmánczi Jenő, Balog Ferencz, Tóthpál Tamás

 

Hangosító: Cebrát Szilárd

Világosító: Portik Zoltán

Díszletező: Balog Ferencz, Tóthpál Tamás

Ügyelő: Kovács Ferenc

 

Plakátterv: Kalló Angéla

 

Szereposztás:

György László, Domokos Szabolcs, Balogh Dorottya, Erdei Emese, Giriti Réka, Urmánczi Jenő, Kötő Áron, Patka Ildikó, Bondár Tibor, Pünkösti Laura