A láthatatlan hóhér Kézdivásárhelyen

A láthatatlan hóhér Kézdivásárhelyen

A LÁTHATATLAN HÓHÉR „…és már senki sem!” című darabot, a krimi koronázatlan királynőjének, Agatha Christinek a remekművét Gáspárik Attila rendezésében mutatta be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.

Agatha Christie talán legizgalmasabb krimije, a Tíz kicsi néger (Ten Little Niggers) regényként indult világhódító útjára 1939-ben. Az írónő, 1943-ban készítette el a színpadi változatot, amelyet általában …És már senki sem! (And Then There Were None) címen játszanak világszerte, majd több filmváltozat is készült belőle. Magyarországon először 1941-ben jelent meg a regény A láthatatlan hóhér címmel. Ezt választotta címként a 2018 szilveszterén bemutatott előadásának a Tompa Miklós Társulat is.

Előadások idején a színpad rövid időre átalakul egy sirályokkal körülrepült, magányos angol szigetté. Erre a szigetre érkezik tíz vendég, akikről kiderül, hogy feltételezett gyilkosok. Ezek a feltételezett gyilkosok az előadás folyamán áldozatokká lesznek… folyik a whisky, szól a dzsessz, és halnak az emberek… de vajon ki itt a gyilkos?

Szereplők: Meszesi Oszkár, Kovács Botond, P. Béres Ildikó, Simon Boglárka Katalin, Varga Balázs, Kádár L. Gellért, Galló Ernő, Tollas Gábor, Moldován Orsolya, Kilyén László és László Csaba. Rendező: Gáspárik Attila. Díszlettervező: Maria Miu; Jelmeztervező: Moldován Orsolya; Zene: Boros Csaba; Video: Sebesi Sándor; Rendezőasszisztens: Fülöp Bea.

A 14 éven felülieknek ajánlott produkció Kézdivásárhelyen 2019. május 12-én, vasárnap 19.00 órától, illetve május 13-án, hétfőn 19.00 órától tekinthető meg a Vigadó Művelődési Ház Nagytermében.

További információk a http://www.varosiszinhaz.ro/eloadasok/agatha-christie-a-lathatatlan-hoher-es-mar-senki-sem/ és a https://www.kezdi.info/news/agatha-christie-a-lathatatlan-hoher/9681 felületeken érhetőek el.