Fosztó László: Színre vitt állampolgárság. Romák, performansz és identitás az európai uniós Romániában

Fosztó László: Színre vitt állampolgárság. Romák, performansz és identitás az európai uniós Romániában

Romák, performansz és identitás az európai uniós Romániában
Ioana Szeman Staging Citizenship című könyvéről[1]
A Játéktér 2018. téli számából
Angol nyelvű szöveg

Ez a könyv azoknak a romániai romáknak a helyzetéről szól, akik nyomorúságos társadalmi-gazdasági állapotok közt élnek, emberi jogaik és kulturális elismertségük gyakran sérül. A szerző, Ioana Szeman munkájában amellett érvel, hogy a romákat megillető jogok és az életük köznapi valósága közt „állampolgársági szakadék” húzódik. Számukra a diszkrimináció mindennapos tapasztalat, sokan élnek szegény sorban, és alapvető jogaik sincsenek tiszteletben tartva, annak ellenére, hogy ők is egyenlő jogú állampolgárok, és a kommunista rendszer bukását követően nemzeti kisebbségként is elismerést nyertek. De a „kulturális állampolgárság” nem valósul meg, mert a különbözőségeik nem juthatnak kifejeződésre egy olyan nyilvánosságban, amelyet a „cigányokról” alkotott sztereotip képek dominálnak.

De ez a könyv ugyanakkor reményt is ad. A szerző eleven és komplex képet rajzol arról, hogy a kötet szereplői miként tudnak túlélni és örülni az életnek, nehéz körülményeik ellenére. A szakadék, amely elválasztja a mindennapjaikban megélt nélkülözést a hivatalosan elismert jogoktól, teret nyit az állampolgárság színrevitelének (innen származik a kötet címe). Egyrészt a hegemón ideológiák, például a „monoetnikus nacionalizmus” jegyében szerveződő kulturális szcénák keretei közt, kreatív performanszok révén sikerül maguk számára kiszakítani olyan teret, melyben megélhetik a közösségi együvé tartozásukat. Másrészt, bár a posztszocialista médiatér telítődött a „cigányok” sztereotip reprezentációival, a roma nézők nem passzív fogyasztói ezeknek. Alternatív közösségi értelmezések révén „roma ellenközönség” épül fel a kommerciális neoliberalizmus korszakában.

A kötet etnográfiai jelene a 2001 és 2012 közti időszakot fedi le. Ezekben az években Románia egy új, a Romák Beilleszkedését Segítő Nemzeti Stratégiát fogadott el (2001), csatlakozott az Európai Unióhoz (2007), átdolgozta a roma stratégiát, hogy az Európai Roma Keretstratégiához illeszkedjen (2011), abban az időszakban, amikor a nemzetközi sajtó olyan botrányoktól volt hangos, mint az olaszországi „Nomád Sürgősségi Állapot” romákat érintő megbélyegző lépései, vagy a franciaországi kilakoltatások és kiutasítások. Ez a történelmi kontextus adja a könyv hátterét, de az elemzés a romániai országos és helyi szintekre összpontosít.

Szeman terepmunkáját megszakításokkal végezte egy olyan lokális roma közösségben, amelyet fiktív névvel Pod-nak nevez. A kutatásában részt vevő romák egy erdélyi város szeméttelepén élnek, újrahasznosítható hulladék gyűjtögetésével és eladásával keresik meg a mindennapit. Az ő világlátásuk és hangjuk beleszövődik a szerző értelmezéseibe, amelyek révén bemutatja a társadalmi világukat, a jellegzetes médiareprezentációkat és a politikai folyamatokat, amelyeket megfigyelt. Az értelmezés kulcstémája a színrevitel (performansz) és annak különböző értelmezései. Az olvasót a kötet körbevezeti egy sor színtéren, ahol az említett performatív cselekvések megvalósulnak.

A kötet első része (az első három fejezet) körülírja a helyi és országos színtereket: egy bukaresti múzeum udvarán rendezett kulturális vásár, a város szemétdombján élő nincstelen roma közösség és egy helyi fejlesztéssel foglalkozó egyesület által szervezett tanfolyam. A jó szándékú beavatkozások elbuknak az állampolgársági szakadék áthidalásán, állítja a szerző, mert gyakran újratermelik az autentikusság sztereotip reprezentációit, amelyek fényében legtöbb szegény roma közösség úgy jelenik meg, mint akiknek nincs kultúrájuk, hiszen nem illeszkednek ezekbe a reprezentációkba.

A kötet második része (negyedik, ötödik és hatodik fejezet) közelképet nyújt olyan művészeti performanszokról, amelyek a romákkal kapcsolatosak, illetve, amelyek a „cigányok” előítéletekkel terhelt képeit viszik színre. Az egyik fejezet egy csapat fiatal iskolai integrációját és táncbemutatóit helyezi a figyelem központjába. Itt az iskolarendszerbe való integráció kudarcával éles kontrasztban áll az etnikai szempontból vegyes Együtt tánccsoport színpadi sikere, amely ugyanazokat a fiatalokat tömöríti. Táncrepertoárjuk a hagyományos roma táncokból és Bollywood stílusú bemutatóból áll össze. Ez utóbbiak kritikai elemzésével olyan „etnikailag sikkes” jelenség kerül a vizsgálat homlokterébe, amelynek részletes elemzését egy következő fejezet nyújtja, a „cigány sikk” témája köré szerveződő szappanoperák témáján keresztül. Ezek a romániai tévésorozatok éppen abban az időszakban váltak népszerűvé, amikor a szerző terepmunkáját végezte. A zárófejezet a manele műfaja iránti ambivalens attitűdöket veszi szemügyre egy népszerű énekes története révén, aki az Eurovízió Dalfesztivál színpadán Romániát szerette volna képviselni, de elbukott az előválogatón. Ugyanez a fejezet egy olyan valóságshow-műsort is vizsgálat alá vesz, amely központi szerepet oszt a romákra. Következtetéseiben a szerző egy olyan reformot sürget, amely a kulturális termelés területén segítené, hogy az állam és az európai intézmények egyaránt olyan, történetiségben gyökerező és társadalmi-gazdasági kontextusba beágyazott kulturális performanszokat támogassanak, amelyek révén leválasztható a kultúra az etno-nacionalista hegemóniákról.

Románia egy évtizedes uniós tagsága után, és a roma kultúra európai szintű intézményesülésének küszöbén ez a felhívás időszerű és érvényes marad.

A kötet olvasmányos és élvezhető nyelvezetet használ, az elemzés fogalmai jól megválasztottak és segítik az analitikus munkát (pl. ‘állampolgársági szakadék’ vagy ‘roma ellenközönség’), habár néhány esetben az újítások egy szakmabeli olvasó számára is szükségtelenek; a résztvevő megfigyelés etnográfiai módszerének „együtt-performáló tanúvá” (49. o.) való átnevezése nem jelent hozzáadott értéket.

A könyv fő argumentuma a roma rítus és identitás témakörében korábban írt antropológiai munkák folytatása gyanánt olvasható. Ebben a kontextusban a kötet egy terepmunkában gyökerező erdélyi esettanulmánynak tekinthető, amelyet kiegészít és kibővít az országos szintű audiovizuális média kritikai elemzése. Ezért ez a kötet egyaránt járul hozzá a kelet-európai roma közösségek performansztanulmányok szempontjából történő elemzéséhez és válik hasznos olvasmánnyá azok számára is, akiket a jelenkor globális körülményei közt élő alávetett népességek kulturális elemzése érdekel.

————————
[1] Ioana Szeman: Staging Citizenship. Roma, Performance and Belonging in EU Romania. Berghahn Books, 2018. 204 oldal, ISBN 978-1-78533-730-7. Fosztó László szociálantropológus, kutató, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa.

Ioana Szeman: Láthatatlan színházak (részlet Ioana Szeman könyvéből)

A keleti térség irányába terjeszkedő piac, az EU bővítésével együttjáró, és ennek megfelelő civil társadalom és demokrácia importálása, beleértve a roma kisebbségre való összpontosítást is – a roma zene és táncelőadások, közelmúltbeli elterjedéséhez vezetett Nyugaton és Romániában egyaránt.[1] A szenvedélyes cigány [Gypsy] alakja a nyugati egzoticizmus egyik legújabb formája lett. Az időtlenként és egzotikusként futtatott, Romániából és más balkáni országokból származó roma zenekarok nemzetközi fesztiválokon lépnek fel, a DJ-k „cigányzenét” játszanak, és a cigány ruhás beöltözős bulik népszerűek Londontól és Párizstól New Yorkig és Houstonig. Romániában számos roma tánc- és zenekar jött létre, míg a romákról szóló (nem romák által játszott) új szappanoperák, illetve a valóságshow-k, melyekben híres roma zenészek szerepelnek (például: Clejanii, Viorica szereplésével) egyre népszerűbbek lettek. Ugyanakkor a roma zene- és táncelőadások felszínre törése nem jelenti egyúttal a roma emberek állampolgárként való elismerését is, még annak ellenére sem, hogy a romák kulturális állampolgárságukat [cultural citizenship] fejezik ki ezekben a médiumokban. (…)

Az, hogy a romák hiányoznak a román színházi palettáról, megvilágítja, hogy miként zárják ki a romákat a nemzeti kultúra intézményesített, államilag támogatott formájából. Míg a nemzeti színház a nemzetet hivatott tükrözni a saját kulturális alkotói, drámaírói stb. elképzelése szerint, addig a romákat – akik a színházakban láthatatlanok – más performatív terekben popularizálták, főképp a zenei szférában, és úgy váltak nemzeti szimbólumokká, hogy saját kultúrájukban megtagadták őket. A könyv a színháztudományi kutatásoknak [performance studies] az állampolgárságra (…), a traveller csoportokra, az előadás-etnográfiára vonatkozó, illetve a roma tanulmányok, antropológia, etnomuzikológia és médiatudomány területét felölelő írásokra támaszkodik, és a színrevitel/performansz fogalmán keresztül vizsgálja a romák kulturális produkcióit – az őket leginkább láthatóvá tevő műfajokat: a zenét, táncot és tévéműsorokat az állampolgársági szakadék [citizenship gap] függvényében. A roma reprezentációk és a hétköznapi életben végbemenő roma racializálás[2] performatív aspektusai közötti kapcsolatot is elemzem ezekben a médiumokban – melyek általában véve kereskedelmi jellegűek és nem romák által szabályozottak. A performanszokat tág vizsgálati keretbe ágyazva, társadalmi-gazdasági és diszkurzív-politikai [discursive/policy-related] összefüggéseiben tárgyalva mutatok rá arra, hogy miképpen erősítik vagy kezdik ki az állampolgársági szakadékot. Az „cselekvésként, nem tettetésként” értelmezett színrevitel/performansz a maga sokféle megnyilvánulásával – a mindennapoktól a színpadig és képernyőig – egy kiváltságos nézőpontot hoz a roma állampolgársági szakadék folyamatának vizsgálatában (…).

Fordította Sz. Gál Boglárka

————————
[1] Részlet Ioana Szeman könyvéből: Staging Citizenship. Roma, Performance and Belonging in EU Romania. Berghahn Books, Oxford, 2018, 5-6. oldal. Mivel a részlet problémafelvető szerepű, elhagytuk a zárójeles szakirodalmi hivatkozásokat – ezeket lásd a könyv említett oldalain (szerk. megj.).
[2] A racializálás jelentése egy olyan szemlélet vagy eljárásmód, mely bizonyos faji, etnikai, vallási, kulturális jelenségeket, cselekvéseket, személyeket helyez faji kontextusba, olyanokat, melyeknek egyébként nincs közük a faj fogalmához. (Lásd: Kende Ágnes: A roma gyerekek méltányos oktatását segítő programok lehetőségei az oktatási egyenlőtlenségek rendszerében. Socio.hu 2018/1, 147.) (Ford. megj.)