Péter Beáta: Kis csíki (nép)színháztörténet

Péter Beáta: Kis csíki (nép)színháztörténet

A Volt egyszer egy Népszínház… című kötetről[1]
A Játéktér 2019. tavaszi számából

Maurer Bíborka könyve nem színháztörténeti kutatás nyomán született, hanem egy már meglévő anyag egybeszerkesztése. A szerző maga is rámutat arra, nem azért őrizgette ezeket a dokumentumokat, hogy valamikor kiadványban lássanak napvilágot, sokkal inkább az érzelmi kötődés miatt.

„Hiányoznak újságcikkek, plakátok, hiányos a tagi és a közreműködői jegyzék is, de inkább annak kell örülnünk, hogy mindezek előkerültek, több évtizedes sok költözködés után, padlásokon őrzött dobozokból” – írja a felvezetőben.

Bevezetőként fűz néhány megjegyzést a könyv tartalmához – itt röviden felvázolja a Csíkszeredai Népszínház megalakulását és működésének fontosabb stációit. Már ami ezt a közel tíz évet (1978−1987) illeti, amely idő alatt jelzett szerző vezette az intézményt. Igen, intézményt, mert működése alatt sikerült intézményes keretet adni a csíki amatőr színjátszásnak. Maurer (Nagy) Bíborka ugyanis 1978 és 1987 között volt a csíkszeredai Városi Művelődési Ház színházi szakirányítója, a Népszínház alapítója.

Csíkszeredában 1875 óta – ekkor alakul meg a város több ismert polgárának a kezdeményezésére a Műkedvelő Társulat – kisebb-nagyobb megszakításokkal működtek amatőr színjátszó csoportok, volt, hogy párhuzamosan több is, tevékenységük a korabeli újságokból (Csíki Lapok), valamint Tivai Nagy Imre visszaemlékezéseiből is ismert. Később, ugyancsak egy amatőr csoport 1954-ben például bemutatja a nagy sikerű János vitézt, amelyet több településre is elvisznek, és amelyre „búcsújárásszerűen” járnak a nézők a falvakból. 1963-ban megépül a Művelődési Ház (jelenleg a Csíki Játékszín és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes székhelye), és itt külön színjátszó csoport működik, évente-kétévente nagyszínpadi előadást mutatva be. 1978-tól Maurer (akkor Nagy) Bíborka veszi át a csoport irányítását, és noha már 1979-ben voltak erre törekvések, végül a székelyudvarhelyi, lugosi és aradi példa után 1981-ben Csíkszeredában is megalakulhatott hivatalosan is a Népszínház.

A könyv hat nagy fejezetre oszlik: Újságcikkek magyar nyelven; Újságcikkek román nyelven; Fesztiválok, eredmények; Műsorfüzetek, programok; Plakátok; Fényképek; illetve a könyv legvégén van egy – a szerző által is ekként jelzett – hiányos tag- és közreműködői jegyzék.

Az 1981-ben tehát hivatalosan is megalakult csíkszeredai Népszínházról, az alakulás körüli eseményekről – a Csíkszeredai Népszínházi Napokról többek között –, de a további működéséről is rendszeresen írtak a lapok. A Hargita napilap, az Ifjúmunkás, a Dolgozó Nő, az Új Élet, az Előre, A Hét, a Művelődés, a Munkásélet, az Utunk hasábjain többek között Bálint András, Kozma Mária, Székedi Ferenc, Mirk László, Demeter Zoltán, Váli József, Dali Sándor, Oláh István, Szépréti Lilla tollából születtek róla beszámolók, riportok, interjúk.

A Csíkszeredai Népszínháznak román tagozata is volt – mint ahogy az alapító jól ráérzett, ez volt a feltétele annak, hogy jóváhagyják Bukarestben a Népszínház hivatalos megalakulását –, és bár lényegesen kevesebb előadással jelentkezett, mint a magyar tagozat, a román nyelvű sajtó is figyelemmel követte a Népszínház tevékenységét, mind a román, mind a magyar előadásokat. Az Informația Harghitei, a Contemporanul, a Făclia több cikkét is megtaláljuk a kötetben.

A következő fejezetben is – Fesztiválok, eredmények – újságcikkek vannak felsorakoztatva, amelyekben többnyire a Megéneklünk, Románia versenyein való részvételekről, elért helyezésekről számolnak be a krónikások. A Műsorfüzetek, programok, illetve a Plakátok fejezetben az előadások, irodalmi estek, versműsorok szereplőinek, közreműködőinek neveit tudjuk meg – mintegy 130 személyét. A kötet gazdag képanyagot közöl: a 136 előadásfotó, a kulisszák mögött, próbákon, fesztiválokon, különböző összejöveteleken és kiszállásokon készült felvételek adják vissza a „népszínházas” hangulatot.

A Volt egyszer egy Népszínház… dokumentumkötet, nem is akar több lenni. Album, amelyben a szerző felsorakoztatja a dokumentumokat, nem elemez, nem fűz hozzájuk magyarázatot. De beszélnek helyette a plakátok, újságcikkek, műsorfüzetek és a korabeli fotók. Mert olyan kincseket hoz elő a múltból, amelyeket jó nézni, a fiataloknak ismerkedni velük, az idősebb csíkiaknak nosztalgiázni. Tervben van – a csíkszeredai könyvbemutatón is megfogalmazódott az igény – egy személyes visszaemlékezéseket tartalmazó kötet megjelentetése is, amely nem a számokról, dokumentumokról szólna, amely az „emberi” oldalát mutatná meg a népszínházas tevékenységnek. Mert a népszínházas időszak külön életérzés volt, ahol össze lehetett kacsintani, olvasni lehetett a sorok között, vállalva a „rendes” munkahely mellett a hétvégi vidéki kiszállások fáradtságait, a családtól elvett időt és akár az anyagi befektetést is. Nagyszerű dolog, hogy a kötetben található dokumentumok nem maradtak bedobozolva egyik-másik lakás padlásán, ahonnan és ahová az évek során többször is vándoroltak, hogy majd’ harminc év múltán emléket idézzenek, felvillantsák azoknak az embereknek a munkáját, akik önzetlenül, lelkesen járultak hozzá a csíki művelődési élet gazdagodásához. És noha az 1998-ban megalapított Csíki Játékszín gyökerei nem közvetlenül a Csíkszeredai Népszínházból eredeztethetők, az vitathatatlan, hogy a Népszínház Csíkban a színházművészet iránt felkeltette az érdeklődést, és létrehozta azt az igényt, hogy Csíkszeredában is állandó színház működjön.

——————————
[1] Maurer Bíborka: Volt egyszer egy Népszínház… (magánkiadás). Budapest, 2016.