Kiss Krisztina: Palimadár tálalva

Kiss Krisztina: Palimadár tálalva

Palimadár á la Carte. Magaskonyhaművészett, Marosvásárhely
Fotó: Bereczky Sándor

Marosvásárhelyen egy rendhagyó, populáris műfaj népszerűsítését tűzte ki célul az egyetemi projektből született Magaskonyhaművészett formáció: a gasztroszínház mint a színházi és kulináris élvezetek találkoztatásának terméke az erdélyi színházkínálat különleges, állandó színfoltjává igyekszik válni. A Palimadár á la Carte című előadás ennek az előadássorozatnak az első része tehát, amely eddig többnyire Marosvásárhelyen a B.EAT étteremben volt látható, illetve brassói és gyergyószentmiklósi kiszálláson is részt vettek az alkotók.

Jelen esetben egy egyszeri „fogyasztás” utáni benyomásaimról számolok be, ami után levonhattam azt a következtetést, hogy egy ilyen gasztrokulturális estére nem ajánlatos egyedül érkezni, hiszen a színház általános közösségteremtő intencióján túl az alkotók jól láthatóan számítanak a baráti vagy családi társaságok, és más, már létező csoportosulások jelenlétére: ez befolyásolja az előadás hangulatát, dinamikáját – egyáltalán az élmény milyenségét.

Palimadár ugyanis úgy van felépítve, hogy maga az előadás és a felszolgált négyfogásos menü felváltva követik egymást, azaz nem párhuzamosan eszünk és nézünk; az étkezés alatt csak az asztaloknál folyó csendes vagy épp hangosabb beszélgetés adja a háttérzajt (néhány asztalnál egy-egy színész is helyet foglal, immár civilben, tehát nincs különösebb átjárhatóság színházi és civil szerepek között).

Deli Szófia rendező és Markó Orsolya dramaturg párosa Francis Veber Balfácánt vacsorára c. komédiáját adaptálta a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színis hallgatóival és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színészeivel karöltve (a jelmezt Mihály Katalin jegyzi, a projekt asszisztense Cseke Tamás). Kihasználva az étterem térbeli adottságait, nagyjából a két oldalon elrendezett asztalsorok közti folyosón játszódik az előadás, amelynek könnyed, szórakoztató jellegét maga a vígjátéki műfaj is erősíti.

A bohózat története szerint a gazdag Pierre (Bálint Örs) és barátai minden szerdán meghívnak egy balfácánt közös vacsorájukra, ahol kedvükre szórakoztatják magukat a mit sem sejtő kiválasztottjuk által. Azonban most nem teljesen úgy alakulnak az események, ahogy szoktak, és természetesen egyik komikus bonyodalom követi a másikat. Pierre felesége, Christine (Bajkó Edina) arra kéri férjét, hogy ezen az estén ne vegyen részt az ócska játékban, hanem maradjon vele – Pierre azonban hajthatatlan, mire felesége otthagyja. Miközben az aktuális balfácánon, a makettmániás adóhivatalnok, Francois (Kovács Botond) elegáns lúzerségén is szórakozunk, a balfácánság komikuma nem válik központi elemmé, hiszen vannak itt még nevetséges figurák és történetek. Akár Pierre ezo-szeretőjére, Marléne-re (Tóth Jess), akár a focimániás adóellenőrre, Chevalra (Lajter Márkó Ernesztó) gondolunk, de megjelenik Christine volt párja, az író Leblanc (Ádám Kornél) és a nőcsábász reklámügynök, Archambaud (Gáspárik Attila) is. Színes és szerethető karaktereket látunk, amelyek közül talán a legárnyaltabb és legemberibb Francois figurája, de mindannyian üde jelenségek a szokatlan (színházi) tér nem megszokott konvencióiban.

Az étteremben felszolgált menüsor francia jellegével egészítette ki a bohózat világát. Előzetesen választani lehetett vegetáriánius és nem vegetáriánus menü közt. Mivel igen finom és minőségi ételeket szolgáltak fel, ezért hát álljon itt a gasztronómiai oldala is az estének: az alapmenüben  Provence-i pulykával töltött zöldségek kapormártással, burgundi sertéskaraj pirított laskagombával, francia nyúlragu héjában sült krumplival, illetve Tarte Tatin, avagy hagyományos almatorta szerepelt; a vega változat pedig Provence-i gombával töltött zöldségek kapormártással, burgundi párolt zöldségek laskagombával, francia mustáros zöldspárga héjában sült krumplival, és szintén Tarte Tatin.

Az alkotókkal való közös étkezés a Kolozsvári Állami Magyar Színház Születésnap című előadását juttathatja eszünkbe, ahol az étkezés szintén részét képezi az előadásnak, azonban ennek a dramaturgiai szerepe és maga az élmény nagyon különböző. Ebben az esetben annyira egyenrangú a színház és étkezés, hogy nem egyértelmű, hogy az előadás szünetében történik a vacsora, vagy a vacsora szünetében az előadás. Nem zajlik párhuzamosan a cselekmény a vacsorával, tehát külön-külön is értékelhető és élvezhető a két különálló rész, melyeket összeköt a házigazda, Pierre fogások közötti felkonferálása, amely valójában nem szerepel az eredeti darabban, tehát érezhető a dramaturgiai beavatkozás a gasztroszínházi műsor létrehozásának érdekében. A dinamikusan hömpölygő jelenetek sorozatában azonban az általam látott estén nem csúcsosodott ki a darabbéli balfácán-vacsora, sajnáltam, hogy Francois-nak a palimadárságával való szembesülése nem kapott nagyobb hangsúlyt, így mintha humoros jelenetek egymásutániságát láttuk volna valódi lezárás nélkül; ebben szerepet játszhatott, hogy az alkotók a ritmus érdekében tömörítették a lassító párbeszédeket.

Viszont így is minőségi szórakoztatást nyújtottak az előadók, így végül elérte célját a produkció, amelynek közönsége azt a szűk réteget érinti elsősorban, akik hajlandóak és képesek kifizetni az egyestés szórakoztatásért az étteremtől és menütől függően 100-150 lejes belépőt. A Palimadár pedig csak a kezdet, ígérik a szervezők, hiszen további gasztroszínházi produkciókra lehet számítani a közeljövőben, így talán egy új színházi műfaj honosodik meg Erdélyben, hiszen a különböző helyszínekre adaptálható előadások mobilitásából adódóan több város nézői is megismerhetik színház és kulinária ilyenfajta ötvözését.