Turbuly Lilla: Táncnovella

Turbuly Lilla: Táncnovella

Idegen. Szigligeti Színház, Nagyvárad Táncegyüttes
A Játéktér 2019. nyári számából
Fotó: Vigh László Miklós 

A kortárs tánc közönsége Budapesten is meglehetősen szűk, egy-egy új bemutató sokszor alig él meg egy-két előadást, mert elfogynak a nézői. Vidéken (legyen szó a határ bármelyik oldaláról) még nehezebb a helyzet, ezért a vidéki tánctagozatok örök dilemmája, hogy milyen arányban szerepeltessenek műsorukban könnyebben fogyasztható, klasszikus értékeket követő táncelőadásokat és kísérleti, innovatív munkákat. A Nagyvárad Táncegyüttes általam ismert előadásai is a néptánc – „klasszikusabb” kortárs tánc – kísérletező kortárs tánc koordinátarendszerben helyezhetők el, mégpedig úgy, hogy vannak köztes előadások is, mint például a néptáncos és kortárs táncos elemeket a színházzal vegyítő Senki madara. Kísérletező előadás például az Imre Zoltán Program keretében készült, és méltán kritikai sikert aratott Vakfolt Tőkés Imolától. Györfi Csaba legutóbbi munkája, az Idegen a „klasszikusabb” kortárs táncelőadások közé tartozik.

Györfi Csaba koreográfiáiban előszeretettel nyúl irodalmi alapanyagokhoz, ezen belül is novellákhoz. Előző munkája, a Barbárok Móricz elbeszélésén alapult, most pedig Jorge Luis Borges Márk evangéliuma című novellája volt a kiinduló pontja. Az 1928-ban játszódó történetben egy Buenos Aires-i orvostanhallgató vidéken élő rokonát látogatja meg, majd egy árvíz miatt egyedül marad a házban a birtokon élő, írástudatlan béres családdal, egy apával és két gyermekével. Unalmukban felolvassa nekik Márk evangéliumát, ők pedig előbb tisztelni kezdik, mesterüknek tekintik, majd keresztre feszítik.

Baltasar Espinosa történetét (mert így hívják a novella főhősét) nemrég a Mesebolt Bábszínház is feldolgozta egy nagyon jól sikerült előadásban, Baltasar Espinosa utolsó üdülése és üdvözülése címmel, Ondrej Spišák rendezésében. Györfi Csaba koreográfiája követi a történetet, azonban ha annak ismerete nélkül ülünk be a nézőtérre, akkor is egy modernizált keresztúttörténetként fogjuk nézni. Annál is inkább, mert az előadásban elhangzó szövegrészletek, amelyeket időnként bejátszanak, nem a novellából, hanem Márk evangéliumából valók. Szó sincs azonban hitbeli meggyőződést deklaráló előadásról, egy történetet tesznek elénk értékítélet nélkül, a nézőre bízva, hogy szakrális vagy hétköznapi kontextusban szeretné magában elhelyezni a látottakat. Az előadás fő díszleteleme egy fából készült, nagyméretű, intarziás tabló, amely mintázatával utal a keresztre. Az amúgy is oszlopokkal tördelt Szigligeti stúdiójában pedig fel sem tűnik az a nézőtér hátsó részén elhelyezett kereszt, amely majd az előadás végén „beteljesíti” az intarziás tabló jóslatát.

Kacsó Bálint-József, Brugós Sándor-Csaba és Tőkés Imola. Fotó: Vigh László Miklós

A koreográfia a háromfős család és a kívülálló férfi, az „idegen” kettősségére épül. (Utóbbit a koreográfiát is jegyző Györfi Csaba táncolja.) Ez a kettősség gyakran a statikus és dinamikus részek ellentétjében nyilvánul meg. Az idegen a passzív, szemlélődő szereplő, aki nem változik az előadás során, míg a többieket éppen ő mozdítja ki önmagukból, készteti önkéntelenül is reagálásra, változásra.

A mindennapiság és az emelkedettség szintén egyszerre jellemző az előadásra. Vannak kifejezetten humoros pillanatok is, mint amikor a család először találkozik könyvvel, sőt, rögtön a Bibliával, és nem tudják, hogy mire való, pörgetik, próbálgatják, vakaróznak vele. És teremtődnek megemelt pillanatok. Ezeket az élő zenekar és Szerefi Ilona énekesnő is segíti. A zenészeket belekomponálták a színpadképbe, az énekesnő pedig fehér estélyi vagy menyasszonyi ruhájában az előadás néhány pontján az éneklésen túl is részévé válik a játéknak. Boros Csaba zenéje hangulatában hol követi, hol épphogy ellenpontozza a színpadon látottakat.

A táncosok (Györfi Csaba mellett Brugós Sándor-Csaba, Kacsó Bálint-József és Tőkés Imola) koncentráltan, pontosan dolgoznak, a hétköznapi és az elemelt részeket egyaránt mértéket tartva, érzékenyen jelenítik meg. Szerencsésen tartózkodnak a túlzásba vitt mimikától is, ami a táncos kamara-előadások gyakori problémája. Külön ki kell emelni Tőkés Imolát, aki a bibliai történet több szereplőjét is átütő erővel állítja elénk. Így táncában a család lánytagján kívül ott van Mária Magdolna és az előadás végén, egy villanásra a fiát sirató Mária is. Érzékenyen és energikusan táncol, sőt, néha termetéhez képest meglepő erőt igénylő feladatokat old meg.

Ahogy arról már szó volt, az előadás nem jelöl ki kizárólagos értelmezési keretet, meghagyja a néző szabadságát, hogy a bibliai történet újrafeldolgozását szeretné látni benne, vagy egy bármikor megismétlődhető emberi történetet. Mindezt egy eszközrendszerében inkább hagyományosnak, mint kísérletezőnek tekinthető, a követhetőséget előtérbe helyező előadásban ajánlja fel a nézőknek.

——————————

Idegen. Bemutató: 2018. október 25.; Rendező-koreográfus: Győrfi Csaba; Zeneszerző: Boros Csaba; Díszlet-, jelmeztervező: Cristina Breteanu; Dramaturg: Czvikker Katalin. Táncosok: Brugós Sándor-Csaba, Kacsó Bálint-József, Tőkés Imola, Győrfi Csaba.