Marosvásárhelyi színészek Bagota Béla nagyjátékfilmjében

Marosvásárhelyi színészek Bagota Béla nagyjátékfilmjében

November 28-án mutatják be Marosvásárhelyen Bagota Béla Valan – az angyalok völgye című filmjét a Művész moziban. Ennek kapcsán Szabó Réka és Andrei Voricu készített  interjút  a filmben játszó színészkollégáikkal: Ciugulitu Csabával, Meszesi Oszkárral és Tollas Gáborral.

 

Meséljetek egy kicsit az általatok megformált karakterekről.

Ciugulitu Csaba: Mesélek, habár kicsit nehéz… Még nem láttam a filmet. Abból a három napi filmezésből, amelyen részt vettem, elmondhatom, hogy abban a városban, tanyán, vagy bármi is volt, gyerekkereskedelem folyt… bántalmazott, megkínzott megerőszakolt gyerekek éltek ott. Egy beépített rendőrt játszottam, aki egy kisebb horderejű akcióban vett részt, amely lövéssel, sérüléssel és vérrel végződött.

Meszesi Oszkár: A filmben egy fiatal, kezdő román rendőrt alakítok, Milant, aki ráadásul beszédhibás is. Izgalmas fejlődéstörténeten megy keresztül a figura. Komikum és drámaiság egyaránt jellemzi.

Tollas Gábor: A Valan – az angyalok völgyében  Dragoșt, a kisvárosi rendőrkapitányt játszom. Ez egy tipikusan a Ceaușescu rendszerből átörökölt, pufajkás rendőr, aki (az alkoholizmusa mellett) nem tudja huszonvalahány év után sem levetkőzni régi mentalitását. De azért nem ennyire egyszerű a helyzet, mert a filmben kiderül: Dragoș Péter hatására lassan a jó oldalra áll, és végül pozitív karakter lesz. A karakter megformálása különösebb gondot nem okozott, hiszen erdélyi színészként és magánemberként is rengeteg hasonló kaliberű rendőrt ismertem, úgyhogy volt miből merítenem.

A Valan egy krimi, amelyben a titok és a dráma összefonódik.

Mi a különbség egy hasonló témájú-műfajú színpadi produkció és a krimi, mint filmes műfaj között?

C.CS.: Színházban még nem játszottam ehhez hasonló előadásban, de még sor kerülhet rá.

M.O.: Hasonló eszközöket használ (színészi játék, díszlet, jelmez stb.), de ezek másképp működnek a két színészeti ágban. A színpadi színészi játékra a szélesebb gesztusvilág jellemző, jobban kell artikulálni. A filmben a színészi játék finomabb, természetesebb, mivel a kamera minden apró részletet rögzít. A filmképen minden apró részletnek hitelesnek kell lennie. A színpadi előadás megteremtése folyamatos munka, de a létrehozott mű múlandó, ezzel szemben a filmes látvány megteremtése egy időpillanatban lezárul, de a létrehozott mű időtálló. Folytathatnám…

T.G.: A múlt évadban kipróbáltuk a krimi műfaját a színpadon is, de ebben az esetben annyira két különböző műfajról beszélünk, hogy nem tudnék párhuzamot vonni. A film esetében egy pszichotrillerről van szó, a lélektani realizmusa a fontos ennek a filmnek, nem a játékossága, a titokzatossága. A színészi játék értelmében pedig, mint első nagyjátékfilmes színész, túl kevés  tapasztalatom van a filmszakmában, így messzemenő következtetéseket nem tudok levonni, de úgy érzem, hogy nincs nagy különbség a színpadi játék és a film között.  A forgatás alatt minimalista játékra van szükség, de mivel elég sok kistermi előadásom volt, ahol szintén erre a technikára van szükség, nem okozott különösebb gondot. Egy pillanatig sem éreztem hátrányban magam a tapasztaltabb filmes kollégákkal szemben.

A Valan Bagota Béla első saját rendezésű filmje, rendezőasszisztensként számos ismert filmben dolgozott, köztük Ridley Scott „The Martian” (A mentőexpedíció) című filmjében is. Hogyan dolgoztatok az elsőfilmes Bagotával, milyen új energiát, elképzelést hozott a közös munkába?

 

C.CS.: A fiatal rendező, Bagota Béla sokszor olyan dolgokat hozott ki belőlünk, amelyekről mi sem tudtuk, hogy képesek lennénk megcsinálni.

M.O.: Öröm volt Bélával együtt dolgozni. Első pillanattól kezdve pontos instrukciókkal halmozott el, miközben nyitott és kíváncsi volt a véleményemre. Empatikus és remek színészvezető, egyszóval profi. Nagyon hálás vagyok, hogy dolgozhattam vele.

T.G.: Szerencsésnek érzem magam, hogy egy olyan rendezővel dolgozhattam, mint Bagota Béla. Azt hiszem, már az első találkozásnál egy hullámhosszra kerültünk. Amit a legjobban szerettem, az volt, hogy kíváncsi volt rám. Bármennyire is sürgetett az idő,  mindig meghallgatta a véleményemet, az ötletemet. Ami nem kis dolog volt, hiszen sokszor mínusz 20 fok alatt dolgoztunk (ami rendesen próbára is tett), és körülöttünk fagyoskodott egy 60 fős stáb, és mint a legtöbb forgatásnál, az idő nagyon szűkös,  korlátozott volt.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház két társulatának színészeiként dolgoztatok ugyanabban a filmben. Milyen közös emlékeitek maradtak? Volt-e olyan emlékezetes közös pillanat a forgatás során, amelyet velünk is megosztanátok?

 

C.CS.: Szívesen emlékszem a forgatások alatt eltöltött időre. Úgy éreztük magunkat, mintha már emberemlékezet óta ismertük volna egymást. A Nemzetiből hárman voltunk: Oszkár, Gábor és jómagam. Emlékszem arra az estére, amikor mindannyian arra vártunk, hogy sorra kerüljünk. Egy adott pillanatban, amikor én egy gyárudvaron forgattam, Tollas Gábort hirtelen költötték, hogy forgatni kell. Az érdekes az, hogy ez a jelenet része volt, amelyben őt felébreszti néhány alak, és egy elég nehéz szöveget kell elmondania. Elsőre kijött neki a jelenet. Büszke vagyok és örvendek, hogy egy csapatban dolgozhattam velük.

 

M.O.: Amikor Tollas Gábor kollégám és jómagam rendőrnek öltöztünk ruhapróbán. Az vicces pillanat volt.

T.G.: Oszkárral 15 éve vagyunk kollégák és barátok a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznál, sokat gondolkoztunk együtt és segítettük egymást, remélem eredményesen. Nagyon kemény munka volt a napi tíz tizenkét óra forgatás, benne sok éjszakai forgatással, de megérte. Ezt az is bizonyítja, hogy most egy nagy űrt érzek magamban, mert véget ért, és nem folytatódik tovább ez a munka.

Kérdezett: Szabó Réka és Andrei Vornicu