James Kenworth: Nyilvános terek, nyilvános szavak. A városi, lokális színházcsinálásról Newhamben, Észak-Londonban

James Kenworth: Nyilvános terek, nyilvános szavak. A városi, lokális színházcsinálásról Newhamben, Észak-Londonban

A Játéktér 2019. nyári számából
Borítókép: Jelenet a Revolution Farm c. előadásból. Fotó: Prodeepta Das

Jelen írásom tárgya, hogy a nyilvános terek alternatív nézőtérként való használata és a vegyes gazdaságú (mixed economy) részvétel útján miként lehet egy közösség történelméből, kultúrájából, embereiből fakadó, új darabokat létrehozni. Különös tekintettel a Revolution Farmra, amely Orwell Állatfarmjának kortárs és urbánus újragondolása, írásomban azt állítom, hogy darabjaim/munkáim eredetisége abban áll, hogy ezek egy londoni, városi közösségi művészeti esztétikát tárnak fel és ültetnek gyakorlatba. Ez az elgondolás a hagyományostól eltérő és/ vagy lokális előadásterek használatát részesíti előnyben, és a vegyes gazdaságú szereposztás, valamint a helyi hagyomány hangsúlyozása révén újraalkotja a nézők és előadók közti viszonyt – olyan színházi előadások létrehozása érdekében, amelyek az adott közeg társadalmi, gazdasági és kulturális adottságaiban gyökereznek.

A Community Links egy kelet-londoni közösségi jótékonysági alapítvány, amelyet a becktoni Newham City Farm – London egyik legnagyobb és legrégebbi városi farmja – vezet és üzemeltet. 2010-ben a Community Links társalapítójának, Kevin Jenkinsnek a közbenjárásával egy hónapig rezidens író lehettem a Farmon, hogy a hely alkotói inspirációjából merítve, a farmot és annak munkáját népszerűsítő, különböző kreatív írási gyakorlatok révén vonjam be a látogatókat, különösképpen családokat és fiatalokat.

Négy évre rá a Farm egy új előadótérbe fektetett, az újonnan felépített istállóba, és Kevin szerette volna, ha megnézem ezt a magas mennyezetű, nyitott oldalú, gerendákból épített szerkezetet egy, a Farmon létrehozandó előadás szempontjából. Az istálló nagyobb és tágasabb volt, mint azt elsőre gondoltam, és egyértelműen megvolt benne az egyedi játszóhely lehetősége. De a Farmnak nem az istálló volt az egyedüli befektetése: rendelkezett egy új kültéri, fedett tanulótérrel is, valamint egy játszótérrel, lovaglós játékokkal tele.

Aprólékosabban szemügyre véve a tehenek, lovak, bárányok közegét, és különösen Alfie-t, a berkshire-i sertést, ahogyan láthatóan művészetté emelte a sárban való dagonyázást, mindez egyetlen történetet juttatott eszembe: Orwell Állatfarmját.

A Newham Városi Farm a Canary Wharf árnyékában fekszik, amely számos nemzetközi banknak ad otthont, és a globális jólét és hatalom szimbóluma. Londonnak ez a negyede Margaret Thatcher szabadpiac-forradalmából és a leszivárgó gazdaság elméletéből született meg, amely azt ígérte, hogy a jólét végső soron mindenkihez lecsorog majd. Giles Fraser műsorvezető és újságíró egy nemrégiben a Bethnal Greentől a Canary Wharfig tett sétája nyomán ezt az állítást mélyen tagadja: „A Tower Hamlets kerülete bizonyítja, hogy ez mennyire nem így működik. Ha valami áramlik itt, akkor azt egészen ellenkező irányba teszi. Csak sétáljunk egyet a Bow, a Whitechapel és a Bethnal Green részeken. Aztán menjünk el a Canary Wharf hatalmas üvegtornyai közé: ugyanabban a kerületben leszünk, de minden más szempontból egy másik világban találjuk magunkat. A jólétet felfelé szívják, nem lefelé szivárog.”[1] Ellenállhatatlanul vonzott a farm szubverzív potenciálja. Meg szerettem volna írni Orwell pénzsóvárgásról és kizsákmányolásról szóló klasszikus történetének kortárs, városi verzióját, az Egyesült Királyság egyik fő pénzügyi központjával a háttérben.

A cél az volt, hogy Orwell kapzsiságról és korrupcióról szóló szatírájának egy határozott Austerity Britain[2] árnyalatot adjak azzal, hogy a történetet az Egyesült Királyság egyik legszegényebb részében játszódó, városi farmjára helyezem. A 2007-es Deprivációs Index (Index of Multiple Deprivation – IMD) adatai szerint Newham az ország egyik legszegényebb területe: hatodik helyen áll Anglia 354 helyi hatósága közül (ahol az első hely a legszegényebbé). Ahogy korábban említettem, Newham ugyanakkor művészeti téren is elhanyagolt terület, egyike az Arts Council England azon vakfoltjainak, amelyben a művészi és kulturális beavatkozások az országos átlagnál is jóval alacsonyabban vannak. Ezek a Newhamről szóló statisztikai adatok és tények politikai kontextusba helyezték a darab és az előadás közegét, és annak ellenére, hogy a közönség elenyésző számban lehetett ezen információk birtokában, elképzelhetetlennek tűnt, hogy a látogatók és nézők ne ismerték volna fel, hogy a Newham City Farm és annak környezete az ország egyik legszegényebb térségéhez tartozik. Az everything theatre online színházi portál színikritikusa már írása elején felhívta a figyelmet erre a szempontra: „Newham nem a művészeti aktivitásáról ismert terület, de inspiráló helyszínévé vált egy olyan darab előadásának, amely a társadalomban meglévő hatalom és korrupció témáival foglalkozik. Egyike az Egyesült Királyság legszegényebb térségeinek, pedig csak egy kőhajításnyira van a Canary Wharftól, ahol az Egyesült Királyság legbefolyásosabb és legvagyonosabb emberei dolgoznak, és amely a világ megannyi bankjának ad otthont.”[3]

Ahogyan korábbi newhami darabommal (When Chaplin Met Gandhi, 2012), az Orwell-adaptációval is a The Royal Docks Trust által kiírt fő finanszírozási programjára nyújtottam be pályázatot, a fiatal korosztállyal való foglalkozás pedig szintén kiemelt területként szerepelt a kérelmemben. Ugyanakkor a The Arts Council England művészeti ösztöndíjára is pályáztam. Szerencsére mindkét pályázatommal nyertem.

Ahogyan már említettem, az előadás hivatásos színházi alkotók és Newhamben élő diákok és fiatalok együttműködésével valósult meg, beleértve egy hivatásos szerzőt, rendezőt, látványtervezőt és a színészeket, akik a Gallions Primary School, a Kingsford Community School és a The Royal Docks Community School diákjaival dolgoztak együtt.

Jelenet a Revolution Farm c. előadásból. Fotó: Prodeepta Das

Az új adaptációval az volt a célom, hogy Orwell klasszikus szatírájának egy friss, kortárs csavarral új hangzást adjak, a rosszul elsült forradalom időtlen történetét beoltva egy karakán, városi, ‘in-yer-face’ nyelvezettel, amely tökéletesen passzolt ahhoz, hogy színpadra állítható legyen London egyik legrégebben működő és legnagyobb városi farmján, a Newham City Farmon. Mint minden Állatfarm-adaptáció esetében, nekem is szükségem volt az Orwell-örökösök engedélyére, úgyhogy ennek jogi képviselőihez fordultam, az AM Heath Irodalmi Ügynökséghez, akik nagy vonalakban elfogadták az adaptációt, de kikötötték, hogy a radikális átdolgozás miatt a saját verziómnak ne Állatfarm legyen a címe, és legyen feltüntetve, hogy annak nyomán készült. Címalternatívaként, magától értetődő módon, a Revolution Farmot ajánlottam, ami tetszett az ügynökségnek, és megkaptam rá a speciális engedélyt. A cím végső, nyilvános változata a következő lett: REVOLUTION FARM – írta Jim Kenworth George Orwell ÁLLATFARM-ja nyomán. A hagyományos színházi terek konvencióitól mentesen a Revolution Farm lehetővé tette számomra, hogy visszatérjek ahhoz a szerzői stílushoz, amellyel a korai darabjaimnál, a Johnny Song és Gob megírásánál kísérleteztem. Főként egy expresszív, eredeti, és líraian dialogikus hang összekovácsolása érdekelt, és már korábban, még a vázlatkészítés folyamatában eldöntöttem, hogy a farmgazdaság állatainak expresszivitása és líraisága ellentétes legyen iskolázatlan és kiszolgáltatott, befolyásolható hátterükkel. A cél az volt, hogy a színpadi nyelvet/beszédet ne a külső, azaz a való világ hasonmásaként vagy reprezentációjaként használjam, hanem a szereplők belső személyiségének felmutatására, a lényegiségük, álmaik, reményeik, félelmeik megragadására – mint amikor a veterán malac, az Öreg Fiú összehívja a meggyötört állatokat az istállóban és elmeséli nekik az álmát egy független, felszabadított életről: „A helyzet az, hogy álmodom, nem hagynak békén az álmaim, kísértenek, és mindenki ezekben az álmokban azt mondja: szabad voltál egyszer, Öreg Fiú, szabad. És van egy képem rólad, barátom, és rólad is, aranyom, ahogy körbe szaladgáltok a nagy mezőkön, enyhe szellő fújja a boldog arcotok, kék ég fölöttetek, szép, mint egy kép, nincs éhség, nincs koplalás, nincs verés, ja, igaz… nincsenek emberek sem…”

Richard Schechner az 1960-as években kikísérletezett environmentális színházi munkáiról szóló, Environmental Theater című jelentős könyvében kétféleképpen írja le egy színházi környezet (theatrical environment) értelmezhetőségét: „Egyrészt van az, hogy valaki mit tud tenni egy térrel vagy egy térben. Másrészt, ott van a tér adottságának az elfogadása. Az első esetben egy tér átalakítása révén hozunk létre egy környezetet; a második esetben a környezettel egyeztetve, szcenikus párbeszédbe kerülünk a térrel.”[4]

Természetesen a Revolution Farmnak kezdettől fogva egyeztetnie kellett a Farmmal, érthető módon, hiszen megvoltak a különböző nem látogatható területei, és az állatokat éjszakára elzárták, távol a látogatóktól, a Farm másik felén. Ezeket a feltételeket leszámítva szabadon vehettünk részt egy „szcenikus párbeszéd” kialakításában a Farm azon részével, melyet a játék terének szenteltek.

A darab cselekményének helyszínéül szolgáló terek változatosságának köszönhetően, melyek mind egymáshoz közel helyezkedtek el, úgy döntöttünk a produkciós/tervezői folyamatok során, hogy promenád típusú előadást készítünk, a cselekmény szálait a Farm különböző tereiben követő közönséggel. A farm mindegyik „tere” külön-külön „egyeztetésen” esett át. Az istálló vitorlavászonnal lett besötétítve, melyre graffitiket/szlogeneket fújtunk az állatok titkos és felbújtó összeesküvésének a megmutatására, mely a gazda megbuktatására tört, illetve ez a tér kivégzőszobaként is szolgált, ahol az ún. árulókat megölték. A szabadtéri tanulótér egy ideiglenes osztályteremmé alakult, ahol a gyanútlan állatoknak a Farm „új szabályzatát” tanították be. A lovas kifutó egy észak-koreai stílusú katonai bemutatónak nyújtott otthont, amely a forradalom nyomorúságos bukását jelezte azzal, ahogyan az előadás végén a forradalom „új katonái” dallal szalutálva ünneplik az uralkodóikat: „Minden állat hasonló, de egyes állatok nem olyan hasonlóak, mint a többiek!”

Jelenet a Revolution Farm c. előadásból. Fotó: Prodeepta Das

Amiként a When Chaplin Met Gandhi esetében is történt, a Revolution Farm szintén bebizonyította Ann Jellicoe drámaírónak és a közösségi színház úttörőjének azon állítását, hogy „lehetetlen olyan darabot írni, még ha ez a múltban játszódik is, amely valójában ne a jelenről szólna”.[5] Az előadás kritikusai felismerték a kortárs párhuzamokat és hangsúlyokat az új verzióban; a globális társadalmi zavargásokra, mint például az Arab tavaszra, a szíriai eseményekre, de különösképpen az otthonunkhoz sokkal közelebb álló társadalmi zavargásokra, név szerint a 2011-ben történt London Riotsra való utalásokat. A thepublicreviews szerzője, Vicky Taylor sejtései helyesnek bizonyultak, amikor ezt írta: „Orwellt a Szovjetunió és Sztálin inspirálta, és elképzelhető, hogy James Kenworth az Arab tavasz, a szíriai, vagy éppen a London Riots eseményeiből merített.”[6]

A Revolution Farm előzetes kutatómunkájára és megírására hatottak a népszerű társadalmi zavargások, mint például a 2011-es London Riots,[7] és ezen belül különösen az a kérdés, hogy valóban a rendőrség veszítette-e el a kontrollt a tüntetések során, ahogyan azt számos akkori sajtóbeszámoló sugallta: „A Metropolitan Police közrendi egysége, a CO11 alakulat, egykor azzal büszkélkedhetett, hogy vezető helyet tölt be a világon zavarelhárítás terén. Tegnap hajnali három órakor kimerült tisztjei rendőri furgonokban felsorakozva aludtak Enfield városközpontjában, sérülésekkel, fáradtan, sorban a második éjszakát ledolgozva, teljesen keresztülhúzott számításokkal.”[8]

Mi történt volna, ha a London Riotsot nem állítják le, hogy nézett volna ki a törvény nélküli fiatalok forradalma? Ezek a kérdések is táplálták a Revolution Farm megírását, és ennek érdekében egy brutális, nyers, lecsupaszított nyelvet alkalmaztam, hogy Orwell politikai üzenetét napjaink társadalmi elégedetlenségeinek és megszorításainak kontextusába helyezzem. Amikor az állatok győzedelmesen visszatérnek a gazda elüldözése után, a fiatal haragosabbak olyan rigmusokat kezdenek skandálni, melyek a heves és erőszakos városi zavargásokat imitálják:

ZÚZZÁTOK SZÉT! TÖRJÉTEK ÖSSZE! RÚGJÁTOK FEJBE!
ZÚZZÁTOK SZÉT! TÖRJÉTEK ÖSSZE! RÚGJÁTOK FEJBE!
ZÚZZÁTOK SZÉT! TÖRJÉTEK ÖSSZE! RÚGJÁTOK FEJBE!

A városi köznyelvet beszélő, kapucnis felsőkbe öltöztetett szereplők félreérthetetlenül aktuális jelentéssel ruházták fel az előadást, de ezt a hatást ugyanígy el lehetett volna érni egy konvencionális színházi játszóhelyen is. Ami a Revolution Farmot különösen egyedivé és eredetivé tette, az maga a játéktér és a Farmot tágabban körülvevő környezet, amely hiteles módon kölcsönzött valamiféle nyugtalanító és lehangoló jelleget; olyan színház volt ez, amely elszakadt a művészeti ág összes megszokott szépségétől: nem voltak székek, nem voltak függönyök, nem voltak fények, nem volt hab a tortán, csak a tomboló képzelet. Ahogyan ez a The Independent szerzőjének, Paul Taylor képzeletében is megjelent: „Ennek a verziónak az egyedülálló erényei – amelyben mai brit kríziseink aggasztó visszhangjai tükröződnek – nem csupán az in-yer-face nyelvezet és attitűd korszerűsége, hanem az a tény, hogy promenád-előadásként bontakozik ki egy valódi farmon, a belváros közvetlen környezetében.”[9]

Jelenet a Revolution Farm c. előadásból. Fotó: Prodeepta Das

Végső soron: hogyan kaptam meg az Orwell-örökösök különlegesen szent engedélyét? Azt hiszem, talán a „kapucnis felső ereje” vitte át ezt. A „kapucnis fiatalok”, akik a farmon lógtak, amikor a közönség megérkezett, az előadás „vegyes gazdaságú” szereposztásának részei voltak: helyi fiatalok a környékről, akik hivatásos színészekkel játszottak együtt. Ahogy az Orwell-örökösöknek benyújtott tervemben írtam: Különösen érdekeltek vagyunk abban, hogy a hátrányos háttérrel rendelkező városbeli fiatalok új generációjával megismertessük Orwell munkáját.

A BBC rádiós műsorvezetője és újságírója, Libby Purves méltányolta ezt a hozzáállást az előadásról megjelent írásában: „Be kell vallanom, a legnagyobb örömöt a csodálatosan, átszellemülten játszó nenwhami fiatalok látványa okozta számomra, akik egyszersmind kiváló politikai nevelésben részesültek így a hatalomról, politikai játszmákról és az ezekre való állandó rákérdezés szükségességéről.”[10]

Nem tudhatja senki, hogy Orwellnek tetszett volna-e a modernizált adaptációm. Talán igen, talán nem. De úgy sejtem, annak mindenképp örült volna, hogy fiatalemberek a gazdagok és hatalommal rendelkezők felé intéznek kérdéseket.

Fordította: Sz. Gál Boglárka

 ——————————
[1] Giles Fraser: The wealth divide in Tower Hamlets is a violation of Britons’ sense of fairness. 2012. (Hozzáférés: 2017.10.18.)
[2] Az Egyesült Királyságnak a 2007−2008-as gazdasági válságra kidolgozott költségvetési politikája.
[3] Kate Woolgrove: Revolution Farm, Newham City Farm – Review. 2014. (Letöltés: 2017. augusztus 29.)
[4] Richard Schechner: Environmental Theater. Applause Theatre & Cinema Books, New York, 1973. xxx. (Az idézet Sz. Gál Boglárka fordítása.)
[5] Ann Jellicoe: Community Plays How To Put Them On. Methuen, London, 1987.
[6] Vicky Taylor: Revolution Farm – Newham City Farm, London. 2014. (Letöltés: 2017.08.09.)
[7] A felkelések során Londonban és az országban széles körű fosztogatás és gyújtogatás tört ki. Tucatjával maradtak hajléktalanul emberek a Tottenham utcáin lezajlott éjszakai felkelés következtében, amikor az augusztus 6-i, rendőrök által lelőtt férfi halála miatt szervezett békés tüntetés erőszakossá fajult. Lásd: England riots: Maps and timeline. (Letöltés: 2017.08.29.)
[8] Paul Lewis, Benn Quinn: London riots: how did the Metropolitan police lose control of the capital? 2011. (Letöltés: 2017.08.09.)
[9] Paul Taylor: A powerful update of Orwell’s classic. 2014. (Letöltés: 2017.08.29.)
[10] Libby Purves: Orwell  Goes Gangland. 2014. (Letöltés: 2017.08.29.)