A Puck Bábszínház két előadása otthon is nézhetők

A Puck Bábszínház két előadása otthon is nézhetők

A Puck Bábszínház két előadással könnyíti az otthonülést a gyerekek és szüleik számára. Mivel a járványügyi intézkedések miatt a bábszínház műsorai fel vannak függesztve, YouTube-on közvetíti előadásait a legfiatalabb színházkedvelők számára. Két élőadás válik elérhetővé, egy a román, illetve egy a magyar társulat repertoárjából.

Március 19-én, csütörtökön, illetve szombaton, 21-én, délelőtt 10-12, valamint délután 18-20 között a Palocsay Kisó Kata által rendezett Mimorózart előadás lesz látható a bábszínház YouTube csatornáján. Az előadás két művészzseni: Joan Miró képzőművész alkotásaiból és Wolfgang Amadeus Mozart zenéjéből született. Szöveg nélküli előadás, négy éven felüli korosztálynak szól, beleértve a felnőtt közönséget is. Az előadás szereplői utazók, bohócok, vándorok, akik megteremtik számunkra Mimorózart világát, ahol szabadon szárnyalhat a fantáziánk.

Március 20-án, illetve 22-én (pénteken és vasárnap) a román társulat előadását lehet, szintén délelőtti és délutáni órákban követni. A Călin Mocanu által rendezett Pinocchio ugyancsak a négy évnél nagyobb korosztálynak szól. Az előadás aktualizálja Carlo Collodi meséjét,”Egy olyan világban élünk, ahol már nem a gyermekek jelentik a problémát, hanem a szülők. Ezért előadásomból tudatosan kimaradt az agresszivitás, enyhén utalok a konfliktusokra és azokra a veszélyekre is, amelyek a főhőst fenyegetik” – állítja a rendező.

A következő hetekben további előadások válnak elérhetővé, az alábbi program szerint:

  • Hétfő, szerda, péntek, vasárnap; 10-12 és 18-20 között: a román társulat előadása.
  • Kedd, csütörtök, szombat; 10-12 és 18-20 között: a magyar társulat előadása.

 

———————————————————–