Apropó, plakát – Ercsei Zsoltot Kiss Krisztina kérdezte

Apropó, plakát – Ercsei Zsoltot Kiss Krisztina kérdezte

Interjúsorozat erdélyi színházi plakáttervezőkkel, grafikusokkal

Színházi előadásokkal gyakran előbb plakát formájában találkozunk, tervezőiket azonban nem a nézőtérről fogjuk megismerni. Új sorozatunkban erdélyi színházak plakáttervezőit, grafikusait mutatjuk be. Januárban Székelyudvarhelyen került sor közös kiállításukra, illetve a későbbiekben további helyszíneken is bemutatkoznak – addig is lássunk a plakátok mögé!

Ercsei Zsolt (1986): Székelyföldről származom, Maros megyei gyökerekkel. Édesapám képzőművész volt, én pedig megpróbálok nem az lenni, de nem könnyű. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen végeztem képzőművészet szakon, 2005 óta Nagyváradon élek. Ha kérdezik, akkor grafikus vagyok. Majdnem mindennel foglalkoztam, amit ez a szó takar, talán csak pont azzal nem, amit igazán jelent. Mostanában kettős életet élek, reggel egy informatikai cégnél tervezek pixeleket, este a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház számára tervezek plakátokat, PR-anyagokat.

Mikor fedezted fel magadban a művészeti/képzőművészeti irányultságot?
Olyan családba születtem, ahol a képzőművészet mindig jelen volt. Gyakorlatilag ezen az úton voltam első osztályos korom óta, művészeti iskolát, líceumot, majd egyetemet végeztem, de az egyetem elvégzése után nem foglalkoztam képzőművészettel. A grafika munkámmá vált, az alkotás szabadságát pedig kompromittálatlanul a zenének ítéltem. Úgy érzem, jó nem keverni a kettőt.

Szerintem a szakvégzettség… talán egyik út. Semmiképp nem az egyetlen. Jelentheti valakinek azt a közeget, melyben az ízlését fejleszti, melyben a szubjektív esztétikát objektívvé alakítja, ugyanakkor egy éber szempár képes ebben fejlődni szakvégzettség nélkül is, és ennek sajnos a fordítottja is igaz.

Melyik volt az első saját színházi plakátod, honnan jött az ötlet?
Az első plakátot líceumban az Éj tánca című előadásnak készítettem, iskolai gyakorlatként. Magabiztosan elmondtam Csillag István grafikatanáromnak, hogy mi a tervem, mire ő bátorított, mondva, ha ilyen jól ismerem a Photoshopot, akkor vágjak bele. Magamban gyorsan elismételtem a nevét a programnak, nehogy elfelejtsem, mire hazaérek. Az első valódi színházi plakátot, ami valóban az előadás ún. hivatalos plakátja volt, Nyíregyházán a 2014-2015-ös évadban készítettem, az Alhangya c. előadásnak, Csiki Zsolt rendezésében. Abban az esetben Zsolttal közösen dolgoztuk ki az ötletet a plakáthoz, és mai napig tetszik valami abban a plakátban.

Alhangya. Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza, 2015 / Drognapló. Figura Stúdió Színház, 2017

Mit jelentenek az intézményes korlátok az alkotásban?
Ez valószínű intézményenként változik. Kolozsváron nagyon sok korlátot jelent, ami persze egyrészt az intézmény érdeme, másrészt lehet az én „rátermettlenségem” is, nem utolsó sorban pedig az a tény, hogy nagyon sok domináns egyéniséget hívnak meg a színházhoz, akik természetesen ragaszkodnak az elképzeléseikhez. Míg ez lehet, hogy az előadás arculatát kiszolgálja, az intézménynek és a személyes portfóliómnak folyton stílusbeli, sőt időnként minőségbeli hézagot okoz. A gyergyói Figura Stúdió Színház esetében viszont mindig szabadon dolgozhattam.

Ha színház, akkor… legyen jó. Tudom, közmondásosan egyszerűnek hangzik, de a színház az egyetlen művészeti ág, mely minden más művészeti ágat magában foglal, illetve magában foglalhat. A zenétől az irodalomig, a hang, a kép, a térbeliség és az élő pillanat egyedisége még a mozifilmnél is több eszközt ad a színház kezébe. Ezért bosszant, amikor olyan előadásokat hoznak létre most, amelyek mintha a színház múltbeliségét akarnák bizonyítani, vagy amikor sok emberi erőforrást elpazarolnak egy bár modern, de sekélyes kísérletre.

Ha plakát, akkor… legyen függőleges.

Nóra. Kolozsvári Állami Magyar Színház, 2019 / A vágy villamosa. Kolozsvári Állami Magyar Színház, 2017

Mi jellemző a munkáid stílusára, melyek a visszatérő elemek?
Centrális kompozíciókban szeretek gondolkodni, egy fő gondolatot, elemet kiemelve. A darabokat olvasva mindig próbálok keresni egy elemet, melyet ha egy múzeumban kiállítanánk, akkor arról az egész történet eszembe jutna. Plakátjaimmal ennek a képzeletbeli múzeumnak a falaira állítom ki egymás mellé a történeteket. Amikor valamilyen okból kifolyólag nem dolgozhatok azon, amin szeretnék, akkor ebben a múzeumban egy üres helyet képzelek el az előadásnak, melyhez olykor el is készítem a saját verziómat, amit az üres helyre felakasztok.

Ercsei Zsolt plakátkiállítása Nagyváradon, 2018. Fotó: Gergye Ernő

Mi jut eszedbe a munkáról?
Éjszakába nyúló esték, hosszú albumok vagy koncertfelvételek kíséretében. Ilyenkor létrejön egy burok, amiben nagyon jól érzem magam, ilyenkor tudok a leghatékonyabban dolgozni. Ez jut eszembe a munkáról, persze nem mindig ilyen. Van, amikor nappal van, és ébren vannak mások is, meg a telefon is csenghet, sőt… te jóég, még a kaputelefon is, olyankor nehezemre esik dolgozni. Semmiképp nem plakátokon dolgozom ilyenkor.

…és a csapatmunkáról?
A csapatmunka olyan, mint egy tábor. Rövid idő alatt összekovácsol embereket. Így emlékszem a nyíregyházi munkafolyamatra is. Öt héten keresztül mindenkit ugyanaz foglalkoztatott. Nagyon jó csapatban olyasmin dolgozni, aminek az eredménye egyértelműen nem jöhetett volna létre csapatmunka nélkül. A grafika viszont számomra eléggé befelé forduló folyamat. Ezért nem is szeretem, ha ez a része csapatmunkává válik.

Lát(hatatlan). Kolozsvári Állami Magyar Színház, 2019

A mondat, amit legtöbbször hallasz plakát készítésekor…
Jó, csak kicsit sötét.

A legnagyobb dicséret, amit valaha plakátra kaptál…
A párom egyszer megtalálta egyik plakátomat egy izraeli, Kolozsváron dolgozó önkéntes lakásán, kitéve a falra, amit csak úgy lelopott az utcáról valahonnan.

Julius Caesar (hivatalos / nem hivatalos plakát). Kolozsvári Állami Magyar Színház, 2015

A szabadúszásról ezt gondolom…
Nem mindenkinek való, de akinek igen, annak semmi más nem való.

Hogyan maradsz friss, mi inspirál?
Bár vannak Pinterest-boardjaim, blogok, weboldalak vagy művészek, akiket követek, általában véve nem vagyok nagy inspirációgyűjtő. Ha dolgozom valamin, akkor célzottan keresek megoldásvariációkat például egy részlethez, de inkább arra próbálok figyelni, hogy friss maradjon a befogadóképességem, ne unjam meg a vizuális ingereket, ezért sok zenét hallgatok és főzök.

Milyen hatása van a közösségi médiának az alkotásra?
Nem tudom, ez így elég egyetemes kérdésnek hangzik. Ami engem illet, nincs különösebb hatása rám, nem tartok fenn aktív Instagram-fiókot, nem posztolok Facebookon. Van felhasználóm mindenhol, hiszen követek másokat, de nem érzem úgy, hogy a megosztás, promoválás segítene, vagy annak hiánya hátráltatna. A grafikáimnak létrehozott Facebook-oldalamra például 2015 januárja óta nem raktam ki semmit. Úgy gondolom, hogy csapdává válhat, ha az ember azzá kezd válni, ami népszerű, ugyanakkor ez a veszély valószínű a szociális média előtt is létezett, csak másként.

Hideg. Figura Stúdió Színház, 2018 / Kalucsni. Kolozsvári Állami Magyar Színház, 2016

Mit gondolsz, 2020-ban milyen szerepe van egy plakátnak, milyennek kell lennie?
Úgy tekintek a plakátra, mint egy albumborítóra. Nem kizárólagos információhordozó, nem ez az egyetlen kommunikációs csatorna, de az előadás/esemény legfontosabb arculati elemévé tud válni. Akinek sokat jelentett az előadás, talán úgy helyezi majd mentális gyűjteményébe a plakátot, mint ahogy egy zenei album borítója képes azonosítani az egész albumot, és az összes vele járó érzést, talán egy egész korszakot, akár tíz-húsz év után is.

Melyik az a téma, amely jelenleg foglalkoztat?
Mostanában az foglalkoztat, hogy mit ültessek ahhoz, hogy jöjjenek a földigiliszták maguktól.

Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál (nem hivatalos plakát). Kolozsvár, 2016 / Alice az ágyban (nem hivatalos plakát). Kolozsvári Állami Magyar Színház, 2019

Plakátgaléria