Apropó, plakát – László Hajnalkát Kiss Krisztina kérdezte

Apropó, plakát – László Hajnalkát Kiss Krisztina kérdezte

Interjúsorozat erdélyi színházi plakáttervezőkkel, grafikusokkal
Borítókép: Veress Albert (Blink Panther)

Színházi előadásokkal gyakran előbb plakát formájában találkozunk, tervezőiket azonban nem a nézőtérről fogjuk megismerni. Új sorozatunkban erdélyi színházak plakáttervezőit, grafikusait mutatjuk be. Januárban Székelyudvarhelyen került sor közös kiállításukra, illetve a későbbiekben további helyszíneken is bemutatkoznak – addig is lássunk a plakátok mögé!

László Hajnalka (1983): A csíkszeredai középiskolás éveim alatt festészetet, majd a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen  tervezőgrafikát tanultam. Az egyetem elvégzése óta, a kisebb-nagyobb kitérőket leszámítva, Csíkszeredában élek. Pár éve létrehoztam a Chromatt tervezőgrafikai stúdiót, amelynek fő tevékenységei közé leginkább az arculattervezés és weboldalak grafikai tervezése tartozik. Mindezek mellett digitális nyomataimmal rendszeresen részt veszek különböző képzőművészeti kiállításokon, grafikai biennálékon; egyéni kiállításaim Nagyváradon (PKE), Kolozsváron (Korunk Stúdiógaléria), Csíkszeredában (Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériája) és Sepsiszentgyörgyön (Pulzart, Tein) voltak. Második évada vagyok a Csíki Játékszín plakáttervezője, és nemrégiben megbízást kaptam a színház arculatának újratervezésére is.

Mikor fedezted fel magadban a művészeti/képzőművészeti irányultságot?
Általános iskola végén, de igazából az egyetemi évek alatt derült ki számomra, hogy ez a követendő irány. Persze, ezzel nincs pont téve a végére, hiszen folyamatos a formálódás, az iránykeresés, az önmegkérdőjelezés, de úgy gondolom, hogy ez a fejlődési/önfejlesztési mechanizmus természetes velejárója. Jó mérföldkő tud lenni egy-egy sikeres együttműködés, ami visszaigazol és megerősít abban, hogy jól választottam, hiszen a munkám egyben a hobbim is.

Szerintem a szakvégzettség… nem mérvadó.

Melyik volt az első saját színházi plakátod, honnan jött az ötlet?
Amit hivatalosan az elsőnek tartok, az a Barabás Árpád által rendezett Az öldöklés istene című előadás plakátja, 2017-ből. Már egy ideje szerettem volna kipróbálni magam a műfajban, a tervezőgrafika kötöttsége és a digitális nyomataim szabadsága közötti átmenetnek szerettem volna megnyilvánulási formát találni, és úgy gondoltam, hogy a színházi plakáttervezés az, ami szépen ötvözi a kettőt – így megkerestem a társulat akkori igazgatóját, Parászka Miklóst, aki lehetőséget adott. Megbeszéltük a rendezővel a koncepciót, és közösen, többszöri egyeztetés, módosítás után eljutottunk a végleges verzióhoz.

Az öldöklés istene. Csíki Játékszín, 2017

Mit jelentenek az intézményes korlátok az alkotásban?
Irányadóak, és ez lehet jó is (ha valakinek szüksége van rá, hogy irányt mutassanak neki), ugyanakkor limitálnak, és ezáltal negatív hatással vannak bármilyen alkotói tevékenységre.

Ha színház, akkor… kortárs színház.

Ha plakát, akkor… lengyel plakát.

Mi jellemző a munkáid stílusára, melyek a visszatérő elemek?
Jellemző stílusjegy lehet a szürrealitás és a sajátos színhasználat. Állandó témám az emberi test vagy torzó. Nagyon foglalkoztatnak az emberi test ábrázolásában/megjelenítésében rejlő lehetőségek, a testrészek egymáshoz való viszonya, a szokatlan társítások ereje és hangulata. Azt hiszem, színházi plakátokon nem szerencsés a visszatérő elem, viszont a digitális nyomataimon gyakori például a lufi vagy egy vonal, ami felezi, darabolja a kompozíciót, vagy körbehordozza a szemet.

Mi jut eszedbe a munkáról?
Inspiráció és fejlődés.

…és a csapatmunkáról?
Tanulás és együttes erő.

A mondat, amit legtöbbször hallasz plakátkészítéskor…
„A rendező ragaszkodik az elképzeléseihez.”

A legnagyobb dicséret, amit valaha plakátra kaptál…
„Biztos voltam benne, hogy te csináltad, felismertem a stílusodat” – legutóbb a Rokonok plakátjára. Ez azért nagy dicséret, mert nagyon ritka, hogy egy olyan plakát jöjjön ki, ami csak te vagy. A gyakorlat az, hogy mindenkinek van véleménye és általában aki teheti, az bele is szól.

A szabadúszásról ezt gondolom… rugalmas időbeosztás, hatékony munkavégzés. Habár én hajlamos vagyok átesni a ló túloldalára, és azon kapom magam, hogy már napok óta reggeltől estig dolgozom. De az a jó, hogy ilyenkor tarthatok két-három nap szünetet vagy épp amennyi szükséges ahhoz, hogy feltöltődjek.

Hogyan maradsz friss, mi inspirál?
Elsősorban tervezőgrafikus vagyok és gyakori, hogy párhuzamosan több projekten dolgozom. A munka folytonossága edzésben tart, rugalmassá és nyitottabbá tesz. Ugyanakkor – amennyire lehet – próbálom napirenden tartani magam a szakmán belüli aktualitásokkal és törekvésekkel. Mi inspirál? Bármi lehet inspirációs forrás. Miután letisztul a koncepció, annak mentén próbálok összefüggéseket találni és kifejező vizuális elemeket társítani hozzá. Ilyenkor elengedem a fantáziámat, viszont törekszem a következetességre és igyekszem megmaradni az ésszerűség határain belül. De előfordul olyan is, hogy nincs semmi kézzelfogható, és a szöveg sem segít. Ráadásul gyakori, hogy ezek éppen azok az előadások, ahol a rendezők sem tudják, mivé alakul az egész. Konkrétumok hiányában marad az agyalás és az álkoncepció-gyártás, de összeférhetetlen dolgokat együtt, indokolatlanul ábrázolni nem szürreális, hanem erőltetett, tehát értelmetlen. Így az egész egy nagy, bizonytalan keresgéléssé válik, ami engem nemhogy nem inspirál, hanem egyenesen frusztrál. Ilyenkor mindig elégedetlen vagyok a végeredménnyel.

Milyen hatása van a közösségi médiának az alkotásra? 
Az alkotásra semmilyen. A printjeimet viszont fel szoktam tölteni a Facebook– és Instagram-oldalaimra, de ez már a munkák utóélete. Számomra arra szolgálnak ezek a felületek, hogy megmutassak egy-egy anyagot és esetleg fel tudjam mérni, hogyan fogadja őket a közönség. Persze ez csak egy benyomás, nem tekinthető valós visszajelzésnek. Számomra a szakmai visszajelzés a valós, amikor egy kurátor meghív, hogy kiállítsak, vagy ha egy bizottság beválogatja a munkámat például egy nemzetközi kiállításra. 

Mit gondolsz, 2020-ban milyen szerepe van egy plakátnak, milyennek kell lennie?
Megállásra késztessen és ott is tartson… Aztán napokig foglalkoztasson.

És mi az a téma, ami jelenleg téged foglalkoztat?
Az, hogy mi kellene ahhoz, hogy sokkal jobb színházi plakátokat készítsek. És ha ez ügyben nem történik változás, akkor folytassam-e. Úgy érzem, még nem éreztem rá igazán a műfajra, és egyelőre csak a felszínt kapargatom. Eléggé kritikus vagyok magammal szemben a színházi plakáttervezés terén, de egy biztos: ebben sokkal több van, mint amit eddig kihoztam belőle.

Plakátgaléria