Apropó, plakát – Hodgyai Istvánt Kiss Krisztina kérdezte

Apropó, plakát – Hodgyai Istvánt Kiss Krisztina kérdezte

Interjúsorozat erdélyi színházi plakáttervezőkkel, grafikusokkal
Borítókép: Kovács Levente

Színházi előadásokkal gyakran előbb plakát formájában találkozunk, tervezőiket azonban nem a nézőtérről fogjuk megismerni. A Játéktér friss sorozatában erdélyi színházak plakáttervezőinek, grafikusainak teszünk fel körkérdéseket, egyenként bemutatva alkotót és munkáit. Januárban Székelyudvarhelyen került sor közös kiállításukra, illetve a későbbiekben további helyszíneken is bemutatkoznak – addig is lássunk a plakátok mögé!

Hodgyai István (Hotdog) 1991-ben született Székelyudvarhelyen. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem látványtervező szakán végzett 2013-ban. 2014 óta a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tervez plakátokat, 2019-től szabadúszóként dolgozik.

Mikor fedezted fel magadban a művészeti/képzőművészeti irányultságot?
Talán általános iskolában. Másodikos koromban lerajzoltam a tanító nénit, ezután a legtöbb osztálytársam megkért, hogy segítsek nekik rajzórán, amit a tanító néni sem, és később a rajztanárnő sem ellenzett. Úgy éreztem magam, mint valami tanársegéd. Kilencediktől kerültem művészeti iskolába.

Szerintem a szakvégzettség…
Jó, ha van. De nem nélkülözhetetlen.

Melyik volt az első saját színházi plakátod, honnan jött az ötlet?
Az első plakátot a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen a Bernarda Alba háza című előadásnak (rendező: Patkó Éva) készítettem. A próbafolyamat alatt született meg az ötlet; tudtuk a rendezővel, hogy az előadáshoz az talál a legjobban, ha egy kanál lesz rajta… Aztán a kanálba beletettem egy kulcslyukat.

Mit jelentenek az intézményes korlátok az alkotásban? 
Amikor egy munkához hozzáfogok, megpróbálom elfelejteni, hogy vannak intézményvezetők, mert csak így tudok elég merész lenni. Előfordul, hogy nem fogadják el a munkámat, és újat kell terveznem, ezért néha szinte örömtáncot járok, amikor egy-egy plakátomat mégis elfogadják. Volt rá példa, hogy jobb lett a második vagy a harmadik verzió, mint az első, de olyan is volt, hogy az elsőt tartottam a leginkább sikerültnek.

Ha színház, akkor… ne tudjak előadás után megszólalni.

Ha plakát, akkor… Lengyelország.

Mi jellemző a munkáid stílusára, melyek a visszatérő elemek? 
Szinte mindig fotóalapúak. A fotókat szeretem én elkészíteni, mert így tudom teljesen visszaadni azt, amit elképzeltem. Általában egyszerűek, letisztultak. Elég sokszor használok tárgyakat és vért.

Mi jut eszedbe a munkáról?
Igazából nem jut eszembe, hogy munka. Úgy gondolok erre az egészre, mint a saját karrierem építésére, saját magam fejlesztésére.

…és a csapatmunkáról?
Soha nem gondoltam volna, hogy tudok csapatban dolgozni, viszont a színházban elengedhetetlen, és a jó csapatmunka nagyon inspiráló tud lenni.

A mondat, amit legtöbbször hallasz plakát készítésekor…
„Tegyél rá egy Dacia-gyertyát székelyruhában!” 

A legnagyobb dicséret, amit valaha plakátra kaptál…
Amikor a Magyar Teátrumi Társaság által kiírt marketingversenyen a Tartuffe-öt az évad legjobb plakátjának választották. De az is elég nagy dicséret, ha valaki nekem is gratulál a bemutatón vagy megjegyzi valamelyik munkámat.

A szabadúszásról ezt gondolom…
Nehéz, viszont nagyon jó. Szabadúszóként dolgozhatom bárkinek, és ez hatalmas szabadságot ad, úgy alkotásban, mint a munkák megválasztásában. Vannak rendezők, akikkel nagyon szeretek dolgozni, így nem kell megvárnom, hogy újra Vásárhelyen rendezzenek ahhoz, hogy együtt dolgozhassunk.

Hogyan maradsz friss, mi inspirál?
Ezt a kérdést nagyon utálom. Inspirál minden darab, minden rendező. Mindig más csapattal dolgozni, vagy más előadáson dolgozni, ez tart frissen.

Milyen hatása van a közösségi médiának az alkotásra?
Az alkotásra nincs hatása, csak a darab érdekel, a próbafolyamat, és igazából ami bennem van mindezzel kapcsolatban. A közösségi médiától kapok felkéréseket, sokan Facebookról ismerik meg a munkáimat, sokkal többen ismerték meg így, mint a városban kiragasztva. 

Mit gondolsz, 2020-ban milyen szerepe van egy plakátnak, milyennek kell lennie?
Szerintem nincs más szerepe, mint korábban. Nincs különbség egy mostani jó plakát és egy húsz-harminc évvel ezelőtti jó plakát között, maximum annyi, hogy most online több embert elér, mint a városban kiplakátolva. Egy jó plakátnak ereje kell legyen, a tudatodba kell rajzolódjon, magad előtt kell lásd, akár évekre visszamenőleg is, és valamit ki kell váltson belőled. Vizuálisan és gondolatiságában is magával kell ragadjon, ezért nehéz műfaj.

Mi az a téma, amely jelenleg foglalkoztat?
Most az foglalkoztat, hogy ameddig be vagyok zárva, a legtöbb készülő előadásra elolvassam a szöveget, és kigondoljam, hogy mit fogok csinálni akkor, ha ez a helyzet lejár. Próbálom hasznosan eltölteni az időt, és pótolni a hiányosságaimat.

Plakátgaléria