Apropó, plakát – Wanek Ferencet Kiss Krisztina kérdezte

Apropó, plakát – Wanek Ferencet Kiss Krisztina kérdezte

Interjúsorozat erdélyi színházi plakáttervezőkkel, grafikusokkal

Színházi előadásokkal gyakran előbb plakát formájában találkozunk, tervezőiket azonban nem a nézőtérről fogjuk megismerni. Új sorozatunkban erdélyi színházak plakáttervezőit, grafikusait mutatjuk be. Januárban Székelyudvarhelyen került sor közös kiállításukra, illetve a későbbiekben további helyszíneken is bemutatkoznak – addig is lássunk a plakátok mögé!

Wanek Ferenc 1977-ben született Kézdivásárhelyen. Gyermekkorát Kolozsváron töltötte. 1992 és 1996 között a sepsiszentgyörgyi művészeti líceum diákja volt. 1997-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetemen kezdte el tanulmányait képgrafika szakon, majd festészeten folytatta, ahol 2004-ben szerzett diplomát. 2016 óta a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház grafikusa.

Mikor fedezted fel magadban a művészeti/képzőművészeti irányultságot?
A családomban volt ilyen irányú érdeklődés. Apám elvégezte a rajztanárit, mielőtt pályát váltott és geológus lett belőle. Édesanyám is jól rajzolt. Tizennégy évesen jelentkeztem a sepsiszentgyörgyi művészeti líceumba, akkor már két unokatestvérem is oda járt. Szóval, nem emlékszem egy konkrét momentumra, amikor ez eldőlt volna, erre a pályára sodródtam és benne ragadtam.

Szerintem a szakvégzettség…
Plakátkészítéshez jól jöhet valami vizuális irányú képzettség, de nem kötelező. Rengeteg művészt lehetne felsorolni, akinek nincs végzettsége, vagy pályája csúcsán szerzett diplomát.

Melyik volt az első saját színházi plakátod, honnan jött az ötlet?
A legelsőt inkább felejtsük el, nem dicsekednék vele… Inkább vegyük az elsőt, amit a Tamási Áron Színháznak készítettem: a Pénz az égből előadáshoz készült 2016-ban. Egy ötven fontost vágtam szét ollóval, mintha egy állat lenne, ami be akar kapni valamit. 

Mit jelentenek az intézményes korlátok az alkotásban?
Nem érzek ilyen korlátokat. 

Ha színház, akkor… plakát.

Ha plakát, akkor… színház.

Mi jellemző a munkáid stílusára, melyek a visszatérő elemek?
Logókat terveztem, mielőtt a színházban kezdtem volna dolgozni, azt hiszem, ez meg is látszik a plakátjaimon. Így visszanézve őket, sok arcot látok, néha állatokat. Soha nincs térhatás, csak két dimenzió. Ritkán használok fotókat. A színek elég élénkek.

Mi jut eszedbe a munkáról?
Bekapcsolom a számítógépet.

…és a csapatmunkáról?
Mindenki beszél körülöttem.

A mondat, amit legtöbbször hallasz plakát készítésekor…
Adja az érzést. / Nem adja az érzést.

A legnagyobb dicséret, amit valaha plakátra kaptál…
Amikor egy másik szakmabeli azt mondta, hogy az Alice-plakát az első számú kedvence.

A szabadúszásról ezt gondolom…
Annak való, aki jól tudja menedzselni magát és be tudja osztani az idejét. Azt hiszem, én nem tartozom közéjük.

Hogyan maradsz friss, mi inspirál?
Kávé, cigi, üldögélés a büfében – ez felfrissít és inspirál.

Milyen hatása van a közösségi médiának az alkotásra?
A mémeknek hasonló a nyelvezetük a plakátokéhoz. Tömörek, rövid idő alatt befogadhatók, lehet belőlük is inspirálódni.

Mit gondolsz, 2020-ban milyen szerepe van egy plakátnak, milyennek kell lennie?
A plakátok kiszorulnak az utcáról, keresik a helyüket az interneten. Amúgy a szerepük ugyanaz, mint ami mindig is volt: meggyőzni az embereket, hogy nézzék meg az előadást.

Mi az a téma, ami jelenleg foglalkoztat?
A világjárvány, mint mindenkit.

Plakátgaléria