A színészettől a világutazásig – interjú Vadász Bernadettel

A színészettől a világutazásig – interjú Vadász Bernadettel

Interjúsorozatunkban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magiszteri színész szakának végzős hallgatóit mutatjuk be – osztályvezetőjük Berekméri Katalin és Keresztes Attila. Az interjú március elején, a járvány kitörése előtt készült. Vadász Bernadettel Szász Gyöngyi másodéves teatrológia szakos hallgató beszélgetett.

Sepsiszentgyörgyön születtél és oda is jártál iskolába. Mikor döntötted el, hogy a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre szeretnél felvételizni, színész szakra?

Nem volt egyszerű döntés. A líceumi éveimet is a színház körül éltem meg mint drámatagozatos diák. Egyértelmű volt, hogy továbbfolytatom, az volt a nagy kérdés, hogy merre. Az első döntésem Kolozsvár irányába vitt, ott voltam szintén színész szakon közel egy évig, de azt éreztem, valami hiányzik. Talán a játékosság, de még most, a mai fejemmel sem tudom pontosan, hogy mi, csak éreztem, hogy el kell mennem onnan. Aztán a nyári vakációban eldöntöttem, hogy megpróbálok újra felvételizni Vásárhelyen, hogy ismét megmérettessem magam. Felkészültem rá, és sikerült. 

Számodra miben különböztek az alapképzéses évek a mesterisektől?

Alapképzésen sokkal több figyelmet fordítottak ránk, mint a mesteris évek alatt, ami számomra nem pozitív, mert sok lehetőség lenne még a fejlődésre, meg igényünk is volna rá. Viszont nagyon pozitív, hogy lehetőségünk volt rendezőkkel létrehozni előadásokat, több esetben külföldi rendezőkkel is. Új stílusokkal ismerkedhettünk meg így, valamint szakmai kapcsolatokat építhettünk. 

Mikve c. előadásból

Az egyetemi éveid során játszott szerepeid közül melyikre vagy a legbüszkébb? Miért?

A legbüszkébb, ha mondanék is valaha ilyet magamról,  talán a Mikve-előadásban alakított Elisheva-szerepemmel leptem meg elsősorban saját magamat. Néma szereplőről van szó, aki elég gyakran megjelenik a színen és fenn kell tartani a figyelmet, az érdeklődést, a jelenlétet; ez számomra nagyon izgalmas feladat volt. Sajnáltam is, hogy kevés alkalmunk volt játszani az előadást.

Hogyan küzdöd le a félelmeidet színpadra lépés előtt? 

Megpróbálom végigvezetni magamban, hogy mi a feladatom, ilyenkor néha zenét is hallgatok. Leginkább önmagamat készítem fel a játék élményére, a lehető legnagyobb higgadtság és figyelem elérésére koncentrálva.

Öt év alatt mit adott neked az egyetem, amit a továbbiakban fel tudsz használni?

Kitartást. Az önálló döntéshozatal képességének fejleszthetőségét. Barátságokat. Szerelmet. 

Leonora, addio!. Fotó: Simon Róbert

Pedagógiát is tanulsz az egyetemen. Hogyan tudod ezt a közeljövőben felhasználni? Gondolkodtál már azon, hogy taníts vagy színjátszókört indíts?

Igen, elvégeztem az alapképzést és a mesterit is, hogy esetleg a jövőben líceumban tudjak tanítani, mert vannak ilyen elképzeléseim. Az még a jövő kérdése, hogy színjátszókört fogok-e alapítani, de mindenképp szeretnék gyerekekkel, fiatalokkal együtt színházazni.  

Március 7-én mutattátok be az Alice az ágyban című előadást, amit Balázs Zoltán rendezett. Milyen volt számodra a vele való találkozás? Hogyan élted meg a próbákat? 

Nagyon hálás vagyok, hogy megtapasztalhattam, milyen egy olyan rendezővel dolgozni, aki valóban figyel rád, és a saját érdekeit képes háttérbe szorítani a te fejlődésed érdekében. Zoli – mindamellett, hogy ráébresztett arra, mennyi mindent nem tudok, tehát mennyi csodás dolog rejtőzik még a színház mellett és mögött – visszaadta a színházban és az önmagamban való hitem. Ráébresztett dolgokra, építő visszajelzéseket adott, figyelt ránk. Sokan azt hiszik, hogy tudnak figyelni, de valójában baráti viszonyban sincsenek az igazi figyelemmel. A próbafolyamatunknak volt egy flow-ja, ami nagyon hiányzott utána. Minden egyes pillanatát megéltem, voltak furán ható szembesülések, nevetések, fizikai akadályok, amiket meg kellett és meg is lehetett oldani. Zoli azzal kapcsolatban is példát mutatott, hogy mindenre van megoldásunk, csak keresni kell. 

Alice az ágyban. Fotó: Rab Zoltán

Ha a színészet mellett egy másik szakmát kéne választanod, melyik lenne az? 

A munka nem szégyen, anyukám mindig azt mondta nekem. Bármit választanék, ha tudom, hogy szívesen, örömmel és szeretetteljes odaadással tudom csinálni. De legszívesebben világutazó lennék.

Idén végzel. Mik a terveid az egyetem elvégzése után? Hová szeretnél menni? Gondolkodsz külföldön való szakmai elhelyezkedésen, vagy az országban szeretnél maradni? 

A mostani élethelyzetben alapvetően a jelen megélésére fókuszálnék, bár nem akarom szem elől téveszteni, hogy a jövőképem kialakítása sem szorulhat háttérbe. Vannak elképzeléseim, most már csak kivitelezni kell. Szeretnék egy jó alkotócsapat tagja lenni, ahol fejlődhetek. Elsősorban még valószínűleg okosabb lenne itthoni környezetben, Erdélyben, viszont, ha minden kötél szakad, a külföldöt választom. Semmiképp sem szeretnék eltávolodni a színháztól, mindig is az életem része volt, így vagy úgy, de sosem hagyott el. Ezért én sem tudom elhagyni. 

Magyar mátrix c. előadásból