dav

Tasnádi-Sáhy Péter: Tánc és közösség

Beszámoló a Nagyvárad Táncegyüttes nevelési programjairól
A Játéktér 2019. téli számából

Tánc és közösség: a Nagyvárad Táncegyüttes Bihar megyei amatőr néptánccsoportokat támogató mentori programját, illetve a vele párhuzamosan futó Ki vagy te, táncszínház? című kortárs táncszínházi beavató projektjét talán éppen ez a két szó kapcsolja össze, még ha más-más viszonyt is ápolnak velük. Előbbi esetében egy közösség ragaszkodik saját táncához, szeretné ápolni, megőrizni azt, a másikban pedig a tánc(művészet) egy szelete keresi közösségét-közönségét egy számára új közegben.

Hídavatás, Tánc az Ugaron, Hazatérés

A színház és a néptánc viszonya nem mentes a feszültségtől. Első ránézésre könnyen mondhatjuk, okkal: egy adott tájegységre jellemző koreográfia önmagában, mindenféle idézőjel nélkül, az eredeti közegét jelentő, és az általa kódolt világképet kizárólagosan valló, zárt, hagyományos falusi társadalmak felbomlásával nehezen értelmezhető jelen időben, míg a színház, definíció szerint, a mának, a mából szól. A Szigligeti Színházhoz tartozó Nagyvárad Táncegyüttes Bihar megyei amatőr néptánccsoportokat és középiskolai színjátszó köröket célzó, harmadik évadát kezdő nevelési programja ezt a feszültséget törekszik feloldani, több más egyéb fontos feladat mellett – de a projektzáró előadás-sorozat rendező-dramaturgjaként talán nem bűn, ha ezt említem először.

Merthogy a legfontosabb cél talán mégsem (csak) ez – a kortárs táncszínházi gondolatnak sokkal kifejezettebb fóruma a Ki vagy te, táncszínház? program –, hanem hogy a Nagyvárad Táncegyüttes, Bihar megye egyetlen professzionális tánctársulataként (az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Csoóri Sándor Alap támogatásával) ingyenes szakmai hátteret biztosítson az ehhez egyébként nehézkesen és komoly anyagi ráfordítással hozzájutó amatőr tánccsoportok tevékenységéhez. Minden évben új, a repertoárjukat gazdagító koreográfiákat tanítanak be az amatőr csoportoknak, melyekkel aztán önállóan is felléphetnek saját, kisebb közösségük rendezvényein. Az idei listán huszonegy bihari település csapata szerepel, ez hozzávetőleg százötven fiatal táncost jelent. A program során minden évben más tájegység hagyománya kerül terítékre: első évben mezőpaniti, legutóbb tyukodi táncokat tanulhattak, idén pedig sárréti lépésekkel ismerkedhetnek a részt vevő diákok. A koreográfia elsajátításában, a csoportvezetők bevonásával, a Nagyvárad Táncegyüttes táncművészei segítik az amatőr csoportokat. Érdemes megemlíteni, hogy a projektben több olyan Bihar megyei település is szerepel, ahol csak alsó tagozaton van magyar nyelvű oktatás, így az amatőr néptánccsoport a helyi magyar fiatalok közösségi életének meghatározó fóruma. Messze nem mindegy hát, hogy a csoportban szakmai szempontból milyen munka zajlik, (másik oldalról: kultúrafogyasztóként milyen igényeket ébreszt) – hiszen a program a Szigligeti Színháznak arra is lehetőséget teremt, hogy a korábban nagyobbrészt a hatókörén kívül helyezkedő közösségekkel kapcsolatot építsen. Mint már érintőlegesen említettem, az erre technikailag alkalmas helyszíneken (jelenleg: Belényes, Nagyszalonta, Érmihályfalva, Margitta és Nagyvárad) a projektet a Nagyvárad Táncegyüttes zenészei által kísért előadás-sorozat zárja, helyszínenként kettő-négy, Nagyváradon nyolc amatőr tánccsoport, illetve, ahol van, a helyi középiskolák bevonásával. Utóbbiak „feladata” az első bekezdésben említett feszültség oldása: az elmozdulás lehetősége a hagyományos értelemben vett néptáncgálától a színházilag releváns, amatőr szereplőket mozgató előadás irányába, a megyei színházhoz méltó pluszt kínálva ezzel a projekt résztvevőinek. A nevelési program első két évében – a Hídavatás illetve Tánc az Ugaron címen futó projektekben – a középiskolások az aktuális emlékévhez, először Aranyhoz, aztán Adyhoz kapcsolódóan készítettek jeleneteket, első évben a Szigligeti Társulat színészei, legutóbb pedig jómagam vezetésével. Az apropó szerencsésnek mondható, hiszen mind a két költő kapcsolódik Bihar megyéhez, illetve az életművük is alkalmas arra, hogy, ha nem is közvetlenül a néptánchoz, de a népi kultúrához, és tágabb értelemben véve az identitás témájához kapcsolódási pontokat adjon. Az első évben, a Hídavatás esetében, a projektzáró előadások dramaturgiai szempontból, illetve a diákokkal készített jelenetek választott színházi nyelvét tekintve lazábban kapcsolódtak egymáshoz. A Tánc az Ugaron esetében viszont igyekeztünk egységesíteni a formátumot, illetve mind a négy színjátszó csoport – a Horváth János Elméleti Líceum (Margitta), az Arany János Elméleti Líceum (Nagyszalonta), az Érmihályfalvi 1. Számú Technológiai Líceum, illetve a belényesi helyszín esetében a tánccsoportok – felkészítése ugyanazon módszertan alapján zajlott. Alapvető testtudatébresztő gyakorlatok mellett azt vizsgáltuk  a diákokkal, hogy egy-egy fogalomhoz tartozó jelentésmező miként sűrűsödhet gesztussá. A magyar Ugaron ciklus verseiből általuk választott szavakra készítettünk egyéni, illetve csoportos mozgásimprovizációkat, amiket aztán az egyén és a közösség, illetve közeg viszonyára reflektáló, laza dramaturgiai szerkezetbe rendeztünk.

A tapasztalatokat összegezve úgy tűnik, hogy a diákokkal készült jelenetsor önmagában működött, viszont nem érett össze előadássá a bemutatott koreográfiákkal, jóllehet azt a bizonyos, első bekezdésben említett idézőjelet mindenképpen sikerült kitenni. Az idei, Hazatérés című projekt most lép a megvalósítási fázisba. A tervezéskor hangsúlyosan célként fogalmaztuk meg, hogy a projektet záró esemény semmiképpen sem ragadhasson meg a tanultak összegzésének szintjén, mindenképpen egy új táncszínházi előadás igényével vágunk neki a feladatnak. Az idénre választott sárréti (bihari) koreográfia mellett az előző két év anyagait is „újrahasznosítjuk”, a diákszínjátszókkal pedig a három tájegység jellegzetes mondáinak feldolgozásával járjuk körbe az utazás-útkeresés-hazatérés gondolatkört. A munkafolyamatról, a tavalyi évhez hasonlóan, idén is készül dokumentumfilm.

Ki vagy te, táncszínház?

Egy kortárs táncszínházi előadást nem feltétlenül könnyű befogadni a hagyományos nézői attitűddel, hiszen nehéz benne valamiféle konkrét üzenetet, jelentést felfedezni, ebből következően a néző bizalmát is nehezebb megnyernie, főleg egy olyan városban, ahol a műfaj nem rendelkezik gyökerekkel, sőt, komoly előítéletekkel kell megküzdenie. A Nagyvárad Táncegyüttes 2018/19-es évadban indult Ki vagy te, táncszínház? projektjének alkotói, Györfi Csaba rendező-koreográfus vezetésével éppen ezt a bizalmat szeretnék kiépíteni az általuk létrehozott beavató előadással, mellyel eddig több mint ezerkétszáz Bihar megyei diákot, illetve felnőttet sikerült elérniük.

A mintát bevallottan a Közép-Európa Táncszínház Ki vagy te, kortárs tánc? című nevelési projektje adta, jóllehet jelen esetben a bemutatott világ műfajilag sokkal szélesebb spektrumon mozog. A bemutatott mozgásanyag részleteket tartalmaz az együttes kortárs repertoárján szereplő előadásokból, természetesen készültek hozzá új, rögzített koreográfiák, illetve vannak improvizatív részei is. A foglalkozásokat Györfi Csaba moderálja, és, mint mondja, sokkal többet kérdez, mint mesél. A résztvevők pedig válaszolnak, sokszor termékeny vita alakul ki, a látottakban pedig számos esetben olyan tartalmakat, összefüggéseket is felismernek, amelyek még az alkotók számára is újdonságként hatnak. A falak pedig ledőlni látszanak, hiszen a foglalkozások végén láthatóan más szemlélettel távozó nézők – az esetek nagyobb részében diákok – a statisztikák szerint később az együttes más előadásaira is jegyet váltanak.

A sikeren felbuzdulva a projekt alkotói a következő évadban szeretnének tovább lépni az intimitás jegyében: a hagyományos előadásként is értelmezhető formátumot interaktív műhelymunkára cserélve, ahol a résztvevők a táncszínházi élményt a saját testükön is megtapasztalhatják, még inkább közösséggé kovácsolva nézőt és alkotót.