Kocsis Tünde: Kerek beszéd

Kocsis Tünde: Kerek beszéd

10 év drámái: a Kerekasztal kiadványa[1]
A Játéktér 2019. téli számából

Ha valakik egy évtizednyi munkájukat egy közösség számára közérthetően összefoglalják és közzéteszik, az érettségről, nyitottságról és nagylelkűségről árulkodik.

Az immár 27 éve[2] létrejött Kerekasztal Színházi Nevelési Központ műfajában egyedi drámaszöveg-gyűjteményt kínált fel az olvasóknak 2017-ben. Idén, kolozsvári turnéjuk alkalmával sikerült lecsapnunk egy-két példányra a kötetből. Íme, e recenzió a bizonyíték rá, hogy el is olvastuk![3]

A Kerekasztal kiadványa nem hivalkodó, hanem szerény tanúvallomás arról, hogy létezik egy – az évek felbecsülhetetlen munkája folyamán – kikristályosodott nevelési módszer Magyarországon, amely a helyzetbe hozás, a cselekedtetve gondolkodás alapélményén keresztül, a színház nyelvén, mégis jóval interaktívabban a megszokott színházi élményeknél: nevel.

„Ez Magyarország első TIE-programok[4] szövegkönyvét tartalmazó drámakötete” – hangsúlyozza Farkas Attila szerkesztő a kötet előszavában. A szerzők oly módon próbálták leírni az előadásszövegeket, hogy azokat más társulatok könnyen feldolgozhassák: nyitva hagyva, hogy szolgáljanak számukra csupán inspirációként, vagy akár pontról pontra megvalósítható forgatókönyvként.

A színpadi szövegek mellett a „nyitott részek” is jelezve vannak, azok, amelyek a résztvevők aktivitásától függenek: gondolatok, reakciók garmadája bombázza ilyenkor a színész-drámatanárokat, hogy majd ők, megszűrve azokat, továbbgörgessék a történetet a lehetséges végkifejlet(ek) felé.

A hat drámaszöveget tartalmazó kötet „attól az évtől veszi fel a fonalat a Kerekasztal munkájában, amikor a társulat megújult és átalakult. Az addigi művészeti vezető és alapító, Kaposi László felállt a vezetői pozícióból és új, más szakmai kihívások elé nézett.” (8)

Az újjáalakult Kerekasztal első alkotása a 2006-ban készült Fogságban[5] című előadás volt, amelyet 7−8 évesek számára készítettek. Elmondásuk szerint, amit ebben az előadásban elértek, ma is meghatározó elemei a Kerekasztal identitásának, ti. hogy a fiatalok oly módon legyenek részesei és alkotói az előadásnak, hogy teljes felelősséget vállalhassanak a benne történtekért, másokért és magukért.

A Fogságban a hatalom témáját bontja ki Andersen A császár új ruhája c. meséje alapján. Ez az egyik leginteraktívabb előadása a társulatnak, mert Perényi Balázs rendezővel úgy készítették el, hogy a közönség, vagyis az 1−2. osztályos gyerekek aktív részvétele nélkül elmesélhetetlen legyen a császár története. Az elmesélhetetlenség kockázata azonban teljesen kizárt, hiszen a gyerekek észrevétlenül úgy belecsúsznak a mesébe, mint természetes közegükbe, és buzog bennük a sok kérdés, ötlet és tenni akarás.

Hajós Zsuzsa az utószóban így fogalmaz ennek kapcsán: „A részvétel minőségét és hatékonyságát próbáljuk maximálisra növelni. Ennek érdekében jutottunk a totális részvétel kipróbálásáig (Fogságban). Ez a fiatalok szereplőként való megjelenését jelenti, mely fokozza az élményszerűséget, az érzelmi bevonódást és a történetért, egyúttal az általa felvetett problémakör vizsgálatáért vállalt felelősségük nagyságát.” (158)

A részt vevő gyerekek akaratuk ellenére a császár börtönébe kerülnek, oda, ahol az a kisfiú is raboskodik, aki a tömegben egyedül szembesítette a császárt az igazsággal: azzal, hogy őméltósága meztelen.

A történet nemcsak lineárisan zajlik, hanem – a megértést szolgálandó – a múltba való visszaugrásokkal van gazdagítva. Ezek egyikében a gyerekek maguk is hazudozó, egymást is túllicitáló talpnyalók lehetnek és lesznek is – így tehát a manipuláció és a nyájszellem témája is markánsan megjelenik a játékban.

Három konkrét és még több fiktív helyszínen zajlik a történet, amely természetesen a gyerekek kiszabadulásával, valamint igazságszolgáltatással zárul.

A színész-drámatanárok a Kerekasztal előadásai után nem nyitnak párbeszédet az előadás egészéről, hanem a résztvevőkre bízzák, hogy levonják a tanulságokat a történ(e)tekből. Hogy a tudatosítás − a pedagógus segítségével vagy anélkül − valóban megvalósul-e a célközönség tagjaiban, nem tudom, de az biztos, hogy a társulatnak ez a sajátos előadása, a Fogságban, az intenzív bevonódás miatt maradandó élményt nyújt(hat) a mindenkori és minden korú nézőknek, egyrészt a műfaj különlegessége, másrészt a történet kalandossága folytán.

Hajós Zsuzsa rendező és az  alkotócsapat a Fivérek című előadással is azt akarta elérni, hogy a résztvevők (jelen esetben 3−4. osztályosok) végig szerepben legyenek, és cselekvéssel viszonyuljanak a központi témához – ugyanakkor maguknak a drámai pillanatoknak is létrehozói lehessenek. Mindehhez az szükséges, hogy már a szövegkönyv is olyan legyen, hogy a résztvevők egyenrangú alkotókként legyenek jelen a történet markáns helyzeteiben a színészek mellett.

Az identitáskeresés témájához a Mátyás király legendáriumból merítettek, de kiegészítették azt egy kortárs kerettörténettel, két mai fiútestvér kapcsolatával, azok élethelyzetének sajátosságaival.

A történetet folyamatos időugrások jellemzik, és maga a történetmesélés is megáll, és csoportos vagy kiscsoportos beszélgetések szerveződnek: mit tegyen X vagy Y? Játékok és beszélgetések zajlanak egymást váltó ritmusban: egyik percben a színész szerepet játszik és nyomban helyzetbe hozza a szereplővé váló csoporttagokat, a másik percben pedig drámatanárként kérdez. A gyerekek mindkét helyzetben teljes mértékű gondolkodó és cselekvő társak. Az előadás végén írásos feladatot is kapnak a kicsik – a leírtakat pedig megosztják egymással: megírhatják a főszereplő aznapi naplóbejegyzését vagy fogalmazhatnak egy levelet az édesanyának, esetleg egy levelet a testvérnek.

A 2014-ben bemutatott, 4−5. osztályosoknak szóló Mezsgye c. előadást Hajós Zsuzsa szövegéből Tárnoki Márk rendezte. Az osztálytermekben zajló előadást a Kerekasztal, a Rév Színház és a FAQ Színházi Társulat a képzelet és a valóság témája köré, illetve a két téma közé, a határra építette.

Egy iskolás, egy új osztálytárs, az oszi, az énektanár és az igazgató mellett szerepbe lép az egész részt vevő osztály. A résztvevők arról beszélgetnek a drámatanárokkal, hogy mi az, amire emlékeznek kiskorukból, és mik estek, esnek ki az emlékezetükből. Milyen valós és fiktív nyaralási élményeik vannak. Milyen filmben játszanának, kit alakítanának. Mit gondolnak a tündérekről és más természetfölötti lényekről, hisznek-e az álmeséknek stb. Ezek között a beszélgetések között zajlik egy „fiktíven valós” történet is: egy új fiú kerül az osztályba, új zenetanár fogja tanítani őket, kiderül, hogy az egyik iskolás fiú eltűnt. A gyerekek koboldokat és tündéreket is rajzolnak, az új fiú koboldként az igazgatót rajzolja le, aki meglátja azt, és önmagából kifordulva: megsértődik, fenyeget, ítélkezik. A tanárok távozása után az új fiú elmondja az osztálynak, hogy ő valóban egy tündér, és az igazgatót megszállta egy kobold. Végül az új fiú, az osztály segítségével – vagy anélkül – kiűzi a koboldot az igazgatóból. Az iskolatárs megkerül, de az új (kobold) fiú eltűnik. Az osztály megpróbálja feldolgozni a történteket.

Ezt a színházi nevelési előadást is a folyamatos ötletelés, viszonyulás, teljes bevonódás jellemzi. Mekkora a képzelet hatalma a valóságon? Hol a valóság hatalma a képzeleten? – és sok más kérdést érintve a történet olyan témákkal is operál, mint a befogadás, az árulás és a félelem (a valóstól vagy az elképzelttől).

A Kéksziget c. előadást Kárpáti Péter és Kárpáti István rendezte 7−9. osztályosok számára. A 2015-ben bemutatott előadás forgatókönyve Kárpáti Péter meglepetés-improvizációs próbafolyamatának eredménye. Hajós Zsuzsa sok szempontból a legtanulságosabb és leginkább kísérletező jellegű előadásuknak tartja. Központi témája: a kommunikációs deficitek.

A történet központjában egy 15 éves  lány áll, Julcsi, akit szerető család vesz körül: édesanyja, 21 éves lány- és 27 éves fiútestvére. Az apa külföldön dolgozik, távolról is irányt adó kíván lenni, de nem tud olyan nyomatékkal hatni, mint szeretne. Miközben a nézők megismerik a család házát, a családon belüli kapcsolatokat, emlékeket, a családtagok egymással szembeni elvárásait, megérkezik a hír, ami a bonyodalmat okozza: a 15 éves lány egy leadott rajzával felvételt nyert egy nemzetközi rajztáborba, Izraelbe. A történet egy adott pontján kiderül, hogy Julcsi nem beszél. (Az előadás elején zajló beszélgetések alatt még beszél magáról, emlékeiről.) Három éve csak néz, a körülötte levők már megszokták ezt,   és helyette beszélnek, válaszolnak saját feltett kérdéseikre. A helyzetet cifrázza az is, hogy azt a rajzot nem is Julcsi, hanem a lánytestvére rajzolta, Julcsi csak a történetet írta hozzá. Julcsi elmegy végül a táborba. A résztvevő osztály is vele táborozik, közös tervek, helyzetek találódnak ki. Julcsi hazaér. A színházi nevelési előadás végén fel lesz kínálva a résztvevőknek Julcsi szerepe. A diákok egy-egy jelenetben az ő szerepéből reflektálhatnak a történtekre.

A Bábel Center Tanoda 9−10. osztályosok számára készült 2016-ban. (Improvizációk alapján írta és rendezte Kárpáti István és Hajós Zsuzsa.) Témája a tanári felelősség és a migráció. A történet egy speciális feladattal bíró tanodában bomlik ki, ahol két tanár két „kiskorú”, felügyelet nélküli menekültet és egy nehezen kezelhető diákot tanít és nevel.

Az egyik diáklány, Fátima leszbikus hajlama botrányt kelt a gyermekotthonban. A tanoda vezetője, Réka oly mértékben bevonódott a diákok sorsába, hogy hajlandó lenne örökbe fogadni a lányt, hogy vége legyen a bajos helyzetnek. A segítő szándék sem Fátima, sem a 18. évét betöltött Hasszán esetében nem valósulhat meg. A szükséges iratok nélkül a fiúnak fogdába kell mennie, hogy felülvizsgálják az ügyét, vagy el kell utaznia Jordániába, ahol újrakezdheti az életét.

A részt vevő néző-osztály a történet elején aktiválódik. A színész-drámatanárok iskolabalhék kitalálására kérik a résztvevőket: itt az apró csínytevésektől a durva kihágásokig bármi terítékre kerülhet. Az előadás végén pedig a részt vevő osztály diákjai kiscsoportokban gondolkodnak arról, hogy vajon mi történt a következő öt évben a tanodásokkal. Öt év múlva egy osztálytalálkozóra mindenki összegyűl, és bemutat egy lehetséges végkifejletet.

A kerekasztalosok folyamatosan dolgoznak az interaktivitáson alapuló kész előadásokon is: a kötet egyik lábjegyzetéből megtudhatjuk, hogy még pontosítani akarják ennek az előadásnak a fókuszát, mert a diákoknak nincs elég ismeretanyaguk a menekültek helyzetéről, ezért nem tudnak elég mélyre menni a témában.

A Messiásokat 2016−2017-ben improvizációk alapján Hajós Zsuzsa írta és Farkas Attila rendezte. Témája a segítség és a társadalmi felelősségvállalás, illetve lényegében a hivatáskeresés. A 11−13. osztályosoknak szóló produkció azt a kérdést tálalja: mihez kezdjünk akkor, amikor már senki sem mondja meg, mit csináljunk?

András, egy idősebb milliomos meghív négy személyt a lakására, de ő távol marad.  A különböző végzettségű és szakmájú meghívottak összeismerkednek, és lassan felismerik jóakarójuk szándékát: találjanak ki valamit, ami hasznos és megvalósítható a társadalom számára, és ami számukra is önmegvalósító jelleggel bír. András fizikai jelenlétét mindvégig nélkülöznünk kell, de ő finanszírozza a valóban megszülető sokoldalú projektet. A részt vevő osztályok szerepe ott kezdődik, hogy kiscsoportokban segítenek kitalálni a megvalósítható projekteket, majd 14 hónap múlva – amikor azok meg is valósultak, folytatódik a történet. András meghal, de végrendelkezik, és nagy összegeket hagy vállalkozó kiszemeltjeire. Az osztály a foglalkozásvezetőkkel a szereplők jövőjéről beszélget, majd visszatérnek a szerepjátékhoz: a szereplők 6 hónap eltelte után ismét találkoznak András lakásán, hogy az eladásra kerülő lakásból elvigyék a bútorokat. A diákok aktív, akár improvizáló résztvevő szerepet vállalhatnak az előadásban.

Tíz év részleges felvillantása tehát ez a kötet, amely majdnem minden korosztály számára felmutat egy-egy témacentrikus történetet.

Hajós Zsuzsa a drámagyűjtemény végén megfogalmazza, hogy a 2006 után keletkezett szövegekből azért tartottak érdemesnek szelektálni és néhányat közzétenni, mert ez a Kerekasztal számára, de az egész műfaj életében is, a megújulás ideje volt.

A megújulást az is segítette, hogy 2008-ban a színházi nevelés bekerült az előadóművészeti törvénybe, ez pedig a szakma elfogadásának jelentős mérföldköve volt Magyarországon. „Ugrásszerűen megnőtt az  ilyen típusú programok száma, műfajok és módszerek születtek, kikerülhetetlen szegmense vagyunk a magyar színházi életnek.” (158)

A Kerekasztal olyan általános emberi és társadalmi kérdésekre reflektál, amik mindenkit, beleértve a színész-drámatanárokat is, érdekelnek. A kérdéseket szélsőséges, drámai helyzetekben kívánják vizsgálni. A forgatókönyvekből kitűnik, hogy a Kerekasztal egyáltalán nem fél konfliktusokat generálni, dilemmákra ébreszt rá, állásfoglalásra késztet.

Szókimondás, merész témafelvetések jellemzik az előadásaikat. Nem félnek attól sem, hogy félelmet ébresszenek a résztvevőkben. Sarkalatos, de teljesen életszerű helyzetek kerülnek náluk eljátszásra, megvitatásra.

A Kerekasztal egyik legnagyobb érdeme, hogy érettnek tartják a gyermekeket, egyenlő félként viszonyulnak hozzájuk, és próbára teszik problémamegoldó képességüket. Az élethelyzeteket nem érdemes megúszni, mérlegelni és cselekedni kell: egymásért és magunkért. Igazán megfontolandó, hogy milyen értelemben is használjuk a nevelés kifejezést.

„…még ma is találkozunk olyan alkotókkal, akiket a nevelés szó hallatán kiráz a hideg, valamiféle didaxist, művészetellenességet, leegyszerűsítést látnak benne. (…) felül kellene bírálni a tanulásról, nevelésről századok alatt kialakult elképzeléseinket. Kísérleteink célja éppen az, hogy minden egyes nap olyan esemény jöjjön létre, mely az általunk felvetett témában valamennyi résztvevő megértési folyamatát, kérdéseit és ötleteit magában hordozhatja.” (158)

A könyv átlátható és kiválóan alkalmas ennek a sajátos, gazdag és még mindig új színházi nyelvnek a megkóstoltatására és megszerettetésére.


[1]Farkas Attila (szerk.): 10 év drámái. A 25 éves Kerekasztal Színházi Nevelési Központ jubileumi kiadványa. Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, Magyarország, 2017. (Kereskedelmi forgalomba nem kerül.)
[2]A kötet kiadása óta eltelt két év.
[3]2019. március 27−29-én a Shoshin Színházi Egyesület meghívására a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ Kolozsváron vendégszerepelt, ahol többek között a Fogságban c. előadásukat mutatták be. E sorok szerzője a továbbiakban nem csak az olvasott darabokra, de adott esetben a látott előadásra is reflektál.
[4]Theatre In Education
[5]A Fogságban c. előadás a Kerekasztal honlapján megnézhető, és a Fivérek c. előadásról is elérhetőek felvételek.