????????????????????????????????????

FŐNIXTERV – Bemutatóra készül a Szigligeti Színház

Főnixterv címmel új előadással készül a Szigligeti Társulat, amelynek szabadtéri bemutatóját augusztus 14-én, 20.30-tól kerül sor a Nagyváradi Vár nyári színpadán. A társulat színművészeinek improvizációira épülő előadást Botos Bálint rendezi, aki korábban olyan szakmai és közönségsikernek örvendő előadásokat vitt színre, mint Csehov Apátlanulja, valamint Szép Ernő Lila ákáca.

A Főnixterv című előadás szereplői a város széli új negyed lakói: egy pályaelhagyó színész és barátnője az amibiciózus jogász, szomszédaik, akik kitartóan újítják otthonukat, valamint egy doktornő és alkalmi kedvese. Rajtuk, valamint rokonaikon és barátaikon keresztül láthatunk rá arra a mozaikra amely banalitásokból, titkokból, szerelmekből és ami talán ennél is fontosabb, az új élet vágyából rajzolódik ki. Hétköznapjaik tragikomikus helyzetei arra világítanak rá, hogy az önmegvalósítás és az önsorsrontás között milyen vékony a határ.

A szabadtéri bemutatóra, valamint az augusztus 15-ei második előadásra jegyek augusztus 4-étől kaphatók a Szigligeti Színház jegypénztárában, valamint online, a www.biletmaster.ro weboldalon. Esőnap: augusztus 16.

Szereplők: Balogh Attila, Csatlós Lóránt, Firtos Edit, Fodor Réka, Kiss Csaba, Kocsis Anna, Kovács Enikő, Pitz Melinda, Rácz Endre, Román Eszter, Tasnádi-Sáhy Noémi

Rendező: Botos Bálint

Dramaturg: Kárpáti Péter

Díszlet- és jelmeztervező: Florina Bellinda Vasilatos

Koreográfus: Györfi Csaba

Dramaturg gyakornok: Kovács Emese