Évadkezdés a Puck Bábszínházban

Évadkezdés a Puck Bábszínházban

Csökkentett nézőszámmal, óvintézkedéssel, de töretlen lelkesedéssel várja közönségét a kolozsvári bábszínház szeptember 19-20-án, a román és magyar társulat előadásaira.

Nagy utat jártak be az előadások, több héten keresztül az online térben lehetett őket megtekinteni – Facebookon –, majd a IV. WonderPuck Utcai Fesztivál ideje alatt a Bánffy-palota udvarában és más szabadtéri helyszíneken. Szeptember 19-től pedig ismét a székhelyen várja közönségét a színház.

Az első előadás a Varga Ibolya által rendezett Jancsi és Juliska, szombaton, 11:00 órától, A négyéves korosztálynak szóló előadás a klasszikus mese vonalát követi, de a főszereplők, valamint a Favágó és a Boszorkány alakja mellett megjelenik a falánk Macska, a torkos Medve, valamint a játékmester szerepét betöltő Csipet manó figurája is. Előadják: Giriti Réka, Pünkösti Laura, Urmánczi Jenő, Erdei Emese, Kötő Áron, Domokos Szabolcs.

 Vasárnap az idei évad első bemutatójával várja közönségét a román társulat: Vasilache și Marioara în jurul lumii (Vasilache és Marioara a világ körül). Miután Vasilache és Marioara megunja a mindennapokat a házikójuk falain belül, úgy döntenek, hogy ideje beutazni a világot. Nem tudják, hogy mi vár rájuk, vagy hogy hány kalandon kell keresztül menniük, de kitartóan utazgatnak teren és időn át. Az előadás zeneszerzője, látványvilágának megalkotója és rendezője Ionuț Constantinescu. Előadják: Ramona Atănăsoaie, Ion Iurcu és Robert Trifan. Ajánlott alsó korhatár: öt év.

Az előadásokra jegyeket a bábszínház pénztárában lehet váltani, kezdés előtt; felnőtteknek 40, nyugdíjasoknak 20, míg gyerekeknek és diákoknak 10 lejes áron. A hat belépést biztosító bérlet 60 lejbe kerül.

Óvintézkedésekkel kapcsolatos információk:

Ajánlott előadáskezdés előtt 30 perccel érkezni, mivel a bejáratnál kézfertőtlenítésre és lázmérésre kerül sor. Továbbá, az előadás teljes ideje alatt kötelező a maszk viselése.