Körkérdés a karanténszínházról – Hegyi Réka

A Játéktér 2020. nyári számából
Fotó: POOL (no water), Kolozsvári Állami Magyar Színház

A 2020-as tavaszi járványügyi lezárások idején a színházak világszerte igyekeztek pótolni a nézőik számára az elmaradt színházélményt online elérhető előadások formájában. Az online színház, amely több előadásformát takar, de amely a köznyelvben a karanténszínház nevet kapta, nem új keletű kérdéseket vet fel a színháztudományi értelmezések horizontján (ld. az élő vs. digitális dichotómiáját). Ebből kiindulva kérdeztünk rá színikritikusok, színháztörténészek és alkotók online színháznézési szokásaira, véleményére és meglátásaira, hogy milyen tapasztalataik voltak erről a karantén idején, és szerintük hogyan változhat a színház a vírus utáni korszakban.

HEGYI RÉKA, színházkritikus

Hogyan fogadta az online/streamelt előadások dömpingjét, és mik voltak a szempontok egy-egy előadás kiválasztásakor? Inkább az élőben sugárzott eseménybe kapcsolódott be?

A karantén első napjaiban lenyűgözött az online vetített előadások és koncertek gazdag kínálata, de nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy olyan mértékben változott meg az életünk, hogy a gyermekek itthon tanulása, a házimunka és a home office ürügyén gép előtt töltött sok óra mellett sem időm, sem türelmem nincs színházi előadásokat is nézni a képernyőn… Néhány régi kedvencembe belenéztem, de ezek voltak azok, amelyekről legkönnyebben lemondtam. Végül egy-két olyan hazai előadást néztem meg elejétől végig, amelyre nem jutottam el annak idején, és néhány német opera-előadást, amelyet egyébként aligha lenne lehetőségem élőben megnézni. Az élményt nagymértékben befolyásolta a filmezés és közvetítés minősége.

Míg Peggy Phelan szerint a performansz élő jellege nem marad meg a felvételen, addig Philip Auslander ezt klisének tartja, hiszen a színház ún. „liveness”, élőművészeti jellegének kérdése csak kontextuson múlik. Hogyan érvényesek ezek a kérdések a mai streamelt előadásokra?

Egyetértek azzal, hogy a performansz élő jellege nem marad meg sem a felvételeken, és mivel a legtöbb online elérhető produkció ugyancsak vetítés volt, ezekre ugyanez érvényes… A streamelt produkciók talán még zavarba ejtőbbek: nem is élő, de nem is „konzerv”. Egyszeri, megismételhetetlen, de ugyanakkor nélkülözi a nézők jelenlétéből fakadó energiát.

Az online nézőség megváltoztatja-e a nézési szokásainkat, és hogyan? Más médiumokhoz kapcsolódó szokásaink belejátszhatnak-e ebbe? Milyen előadásnézési stratégiákat tapasztal vagy folytat: vadászó (kulcsjeleneteket kikereső), belefeledkező, felületes? Különböznek ezek a hagyományos színházi nézői attitűdtől?

Természetes, hogy a hétköznapok, a média, minden, ami történik a szűkebb vagy tágabb környezetünkben, befolyásolja a nézői attitűdöt és a befogadást. A drámát, a szöveget, a linearitást már rég elengedtük, és már húsz évvel ezelőtt sem lepődtünk meg, ha egy előadásban szimultán láttunk más-más idősíkban, más-más helyszínen zajló jeleneteket (ennek egyik legemlékezetesebb példája számomra a Fehér tűz, fekete tűz – a Kolozsvári Állami Magyar Színház Theater on Air sorozatában is vetített előadás). Ugyanígy a streamelt előadások autentikus élményként való megélése, befogadása, élvezete a fiatalabb korosztálynak, a digitális bennszülötteknek bizonyára nem vet fel semmilyen kétséget. Az online performanszok befogadása talán csak azoknak jelent problémát, akik nem mozognak (még) otthonosan a virtuális valóságban…

Írhatunk-e hagyományos értelemben vett kritikát ezekről az online látott előadásokról, olyanokról például, amelyek csak egy kameraállásból rögzítették az előadást?

Nem hagyományos értelemben vett produkciók, tehát a befogadás, az értelmezés, az élmény sem az, amihez hozzászoktunk, így a kritika sem lehet az…

Megváltozik-e az online nézés gyakorlatában a színházi közösség fogalma? Változni fog-e a színház vírushelyzet után?

Ha a karantén és a járvány hosszú ideig lehetetlenné teszi a színházi előadások bemutatását és nézését az általunk megszokott körülmények között, lehet, hogy sok változás következik. De az a műfaj, amely évezredek óta lényegét tekintve nem változott, talán könnyedén túléli alkotóival és nézőivel együtt a pár hónapos, éves szünetet is.

Szerkesztette: Bakk Ágnes Karolina