Ugron Nóra: A megváltás mint társadalmi és politikai változás
Mária evangéliuma. teatru-spălătorie, Kisinyov – Theater Rampe, Stuttgart
A Játéktér 2020. tavaszi számából
Borítókép: Doriana Talmazan. Fotó: Csiki Réka Orsolya
A moldovai teatru-spălătorie és a stuttgarti Theater Rampe koprodukciójaként létrejött Mária evangéliumát (Evanghelia după Maria) a Tranzit Házban megrendezett Tranzíciók nevű kortárs előadó-művészeti programsorozat keretében láthattuk decemberben Kolozsváron. Az előadás a Who Run the World projekt első része, a másodikat viszont, Lilith apokalipszisét (Apocalipsa după Lilith), amelyen a stuttgarti partner dolgozott, csak Németországban mutatták be. A Nicoleta Esinencu által írt szöveg alapján létrehozott produkciót négy alkotó jegyzi: Esinencu, Nora Dorogan, Kira Semionov és Doriana Talmazan, utóbbi kettő az előadás színészeiként.
A Mária evangéliuma a bibliai kanonikus evangéliumi történet intertextuális, feminista újraírása. Az újraírás a feminista, antirasszista és posztkoloniális irodalomtudomány és -írás egyik bevett módszere, mely lehetővé teszi az elnyomó, patriarchális (ill. rasszista és kolonialista) rendszert képviselő történetek újraértelmezését vagy felszabadító szövegekké való átírását. Az antik görög mitológiai történeteknek és a klasszikus tündérmeséknek például[1] sokféle feminista olvasata és irodalmi újraírása is létezik, de ez a módszer felénk, és főleg a Bibliára alkalmazva még eléggé ismeretlen.
A klasszikus szövegek ilyen szempontú újraírásai a hatalmi viszonyok megmutatására és lebontására törekszenek. Nem elégséges az elnyomó-elnyomott pozícióinak puszta megfordítása, ez a probléma felületes megmutatása volna. Úgy gondolom, hogy a jól sikerült újraírások a marxista alapú nézőpontelméletek (standpoint-theory) problémafelvetéséhez hasonló módon állnak hozzá a hatalmi viszonyok megvizsgálásához. A nézőpontelméletekben a személy különböző tapasztalatainak és szociokulturális helyzetének az összessége jelenti azt a nézőpontot (standpoint), amelyből a személy a világot szemléli és megérti – azzal a liberális felfogással ellentétben, mely szerint a társadalmi és történelmi tényezők jelentéktelenek ismeretelméleti kérdésekben.
A nézőpontnak kollektív, társadalmi jellege van, de nem esszencialista: a feminista nézőpontelméletek[2] például elutasítják azt az esszencialista elképzelést, hogy az egyén szempontjából létezne univerzális női tapasztalat, ami pusztán a biológiai nemből fakadna. De a patriarchális rendben a társadalmi munkaszervezés szempontjából a női tapasztalat minden társadalomban eltér a férfitől, hagyományosan azzal ellentétesen szerveződik, tehát nézőpontként szolgálhat, viszont más tényezőktől (rassz, etnikum, vallás, szexuális orientáció, gazdasági helyzet stb.) is függ, így pontosabb feminista nézőpontnak hívni. A feminista nézőpontelméletek szerint a tudás mindig társadalmilag beágyazott (socially situated), illetve a marginalizált csoportok nézőpontja episztemológiai privilégiumot élvezhet – akárcsak Marxnál a proletariátus nézőpontja – nemcsak a marginalizált csoportok helyzetének, hanem a hatalmi viszonyok és a társadalmi rend egészének jobb megértése érdekében. Sandra Harding példájával élve, ha a nők tapasztalatainak kutatásából indulunk ki, az a nők és a férfiak helyzetéről is kevésbé torz és kevésbé részrehajló tudást szolgáltat, mint az uralkodó, maszkulin nézőpontból nézve.[3] Hogy a másik oldalról is megmutassam: hogyha évszázadokon keresztül a dolgoknak egy bizonyos felállását örökítjük tovább normaként, akkor a norma felől nézve nem látszanak az ettől eltérő tapasztalatok. A domináns nézőpont semlegesnek és transzparensnek tűnhet, pedig nem az, és ezért van szükségünk arra, hogy a dolgok állását több oldalról is megvizsgáljuk.
A Mária evangéliuma pontosan a feminista nézőpontelméleteket alkalmazza színházban. Tehát abból indul ki, hogy a patriarchális társadalomban, amelyben élünk, a nők egy olyan marginalizált nézőpontot képviselnek, melynek megvizsgálása révén jobban megérthetjük saját társadalmainkat és helyzetünket. Ahhoz, hogy ezt a marginalizált feminista nézőpontot megmutassa, a hegemón, patriarchális diskurzus egyik alappillérét bontja le – a bibliai beszédmódot, a keresztény hagyomány kanonikus evangéliumi történetét – és írja újra a nők tapasztalatainak szempontjából. A keresztény hagyomány és a Biblia a patriarchális társadalmi rend kialakulásának fontos alkotóeleme és formáló ereje máig nagy hatással bír, így az evangéliumi történet újraírásával, ami tulajdonképpen csupán eléggé rövid része az Újszövetségnek, az egész judeo-keresztény hagyomány és a történelmileg erre alapuló Globális Nyugatnak a neoliberális, kapitalista beszédmódját is dekonstruálja. Esinencu darabja komplex, átfogó szöveg, mely egyben erősen lírai is, recitálva performatív, így előadás közben, felirat nélkül nehéz az elbeszélt történet szociopolitikai kontextusának bonyolultságát összességében látni. Előadás után elkértem a szöveget a szerzőtől és majd csak az újraolvasás után láttam át a nézőpontok átfordításának finom, pókhálószerű összefüggéseit.
Az előadás/dráma a Mária evangéliuma nevet viseli, Mária Magdolnára, az evangéliumi történet leginkább marginalizált női szereplőjére utalva, aki a patriarchális rendből nézve csak egy prostituált, egy „kurva”. „És mivel annyira szereté a férfi a hatalmat/ mondá: Iris, Irina, Ivona, Elena, Corina, Tamara, Katrina, Ana,/ Maria Magdalena kurva” – hangzik el a darabban. És így a szöveg rávilágít arra, hogy a patriarchális társadalomban a nő kurvának nevezésével a férfi még több hatalmat nyer, és még ma is, sikeres nők elhitelteleníthetők néhány pletyka és a k betűs szó által. Évszázadok során a nőre vagy szent szűzként (Szűz Mária) vagy kurvaként (Mária Magdolna) gondoltak a patriarchális, judeo-keresztény világban. A szüzesség mint a lányok és nők értékét meghatározó tényező ebben a kétpólusú nőképben alakul ki és ugyanúgy a lányok és nők fölötti kontrollt erősíti meg.
Bár Mária Magdolnára utal a cím és a fent idézett rész, az előadás nem konkrétan a Mária Magdolna nevű bibliai szereplőről szól, hanem az evangéliumi történetet alapul véve a Nő eljövetelének örömhírét adja át. A szöveg egy szimbolikus férfiról – aki egyben az istenit is képviseli – és nőről szól, illetve a bibliai jelleghez hűen példázatokat mutat be, amelyek valós, a világ különböző pontjairól származó nőkkel készített interjúkon alapszanak. Ezekben a példázatokban többek között hallunk nem kívánt lánygyermekekről; a gyerekházasságtól a lányát megmentő anyáról; egy informatikát tanult nőről, aki nehezen talál megfelelő munkahelyet, mivel a titkárnői és asszisztensi pozíció nem tükrözi a tudását; a feleségről és anyáról, akinek a férje külföldre ment dolgozni, de alig küld pénzt és majd meg is csalja otthon maradt, gyerekeiket nevelő és dolgozó feleségét, aki, hogy el tudja tartani családját, szintén külföldre kényszerül, magukra hagyva gyerekeit. Társadalmainkra jellemző, gyakori, igazságtalan helyzetek ezek tulajdonképpen. Viszont az előadás pozitív, előremutató példázatokat is felmutat, a bibliai kenyérszaporítás jelenetéhez a mexikói Las Patronas (’A főnökök’) menekülteket segítő nők történetét köti: egy napon a La Patrona településen bevásárolni indult Bernarda és Rosa előtt elhalad egy menekülteket északra szállító vonat és a két nő kenyeret ad az éhes menekülőknek. A darab a testvériség – románul a nők közti testvériséget jelentő suroritate (’sisterhood’) szó szerepel a szövegben – példázatának nevezi a rojavai nők ellenállását és az Észak-Szíriai Demokratikus Föderáció melletti nemzetközi szolidaritást. A Mária evangéliuma szerint a Nő eljövetele, Krisztus eljöveteléhez hasonlóan, a rossztól való megváltást, az éhezők és betegek támogatását, reményt és testvériséget, szolidaritást hoz a világba, viszont megmutatja a nők, szegények, menekülők, erőszakot elszenvedők és mindenféle kisebbségek által átélt igazságtalanságoknak a szisztematikus mivoltát. Az elnyomást és a hatalmi viszonyokat nem adottnak tekinti, mint az eredeti bibliai szöveg, illetve folyamatosan nem kívánja újrateremteni az egyenlőtlen hatalmi pozíciókat, mint ahogy ezt a judeo-keresztény és kapitalista hagyományokban tapasztaljuk. A megváltás egy társadalmi és politikai változás a Mária evangéliumában.
Az előadás a lehető legminimalistább díszlettel és kellékekkel operál. A színtéren két pulpitust és azon egy-egy mikrofont és könyvet látunk – innen szólalnak meg a leíró részek felváltva Semionov és Talmazan hangján. A mikrofonban elhangzó szó, az Ige, fényt generál a pulpitusok fölött lógó villanykörtékben. A példázatokat a pulpitusok előtti részen, a nézőkhöz közelebb adják elő. A színtér egyszerű fekete hátteréhez hasonlóan a színészek is egyszerű és nemileg semleges, fekete ruhában vannak: fekete sporttop, fekete rövidnadrág és fekete kimonó. És fásli, amit a példázatos részeknél mindig új helyre kötöznek a testükön, így a fáslira rögzített mikrofon élőben felerősíti a különböző testrészek hangjait. A testhangok is fény generálnak a színtér fölött lógó égőkben. Nagyon hatásos érzékeltetése ez a lírai szövegben elhangzó érzéseknek és feszültségnek. A történeteket nem eljátsszák, nincsenek jelmezek, nincs díszlet, nincs cselekmény, hanem a tanúságtétel helyzetének fizikai valósága jelenik meg expresszionista módszerek révén. De ez az egyébként hatásos módszer a megértést is megnehezíti, mivel nincs felirat, és a váltakozó erősséggel dübörgő zaj olykor elnyomja a színészek hangját. A Mária evangéliumának a folytatása lenne Lilith apokalipszise, amit nem láthattunk. A szerzők elmondása szerint a két rész külön-külön is élvezhető, azonban együtt alkotnak egészet. Azt hiszem, ez érződött is az előadáson, egy kicsit legalábbis. Bár a címhez hűen egy evangéliumnak vagyunk a tanúi, egy evangéliumi történetet látunk és hallunk, azonban azt nem tudjuk meg, hogy milyen új hagyomány kapcsolódhat ehhez az átírt, új örömhírhez. A Biblia esetében ismerjük a keresztény hagyomány évszázados történetét, de vajon a Mária evangéliumában eljött, megváltó nő történetéhez milyen hagyomány kapcsolódhat? A megváltás egy társadalmi és politikai változás – de vajon milyen lesz a Mária evangéliuma utáni társadalom a miénkhez képest?
[1]Lásd például:
Shaffi, Sarah 2019. How women are rewriting the literary canon. Stylist.
Lásd még:
Larrington, Carolyne. 1992. The feminist companion to mythology. London: Pandora.
Leonard, Miriam, and Vanda Zajko. 2012. Laughing with Medusa: classical myth and feminist thought. Oxford: Oxford University Press.
Butler, Judith 2000. Antigone’s Claim: Kinship Between Life and Death. New York: Columbia University Press.
Karkulehto, Sanna – Leppihalme, Ilmari 2015. Deviant Will to Knowledge The Pandora Myth and Its Feminist Revisions. In Mäntymki, Tiina – Marinella Rodi-Risberg – Anna Foka. 2015. Deviant women: cultural, linguistic and literary approaches to narratives of feminity. Frankfurt am Main: PL Academic Research. 69—91.
Spengler, Birgit. 2015. Literary spinoffs: rewriting the classics – re-imagining the community. Habilitation-Goethe University, Frankfurt.
Illetve az alábbi szépirodalmi műveket:
Rhys, Jean 1966. Wide Sargasso Sea.
Carter, Angela 1979. The Bloody Chamber and Other Stories. Gollancz.
J. M. Coetzee 1986. Foe. Secker & Warburg.
Donoghue, Emma 1999. Kissing the Witch: Old Tales in New Skins. HarperTeen.
[2]Kovács, Ágnes (é.n.). Feminista tudománykritika, ismeretelmélet és tudományfilozófia. Szakdolgozat, ELTE.
[3]Feminist Standpoint Theory. Internet Encyclopedia of Philosophy.