Nagy Enikő: Ha a válasz az ember, akkor mi a kérdés?
A többit már láttad a moziban. Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy
Fotók: Barabás Zsolt
Milyen üzenete lehet ma egy görög drámának? Hogyan szólhat a ma emberéhez? Melyek azok a helyzetek, amelyek ma is ismerősek lehetnek számunkra? Martin Crimp brit drámaíró egy minden ízében mai, minden pillanatában intenzív, feszes szöveget írt Euripidész Föníciai nők című drámája alapján. A rendkívül termékeny, folyamatosan kísérletező, határokat feszegető szerző a saját szövegei mellett gyakran fordul klasszikus művek felé, ezeket sajátos módon dolgozza át, mondhatni korszerűsíti. Dialógusai kegyetlenül őszinték és lényegretörőek, nincsenek bennük töltelékszavak, félreérthető mondatok. Minden szót mérlegre tesz, valóságos megszállottja a szövegnek.
A 2013-ban a Deutsches Schauspielhaus megrendelésére íródott A többit már láttad a moziban című drámája Oidipusz családjának tragédiáját dolgozza fel, a vérfertőzésből született fiúk, Eteoklész és Polüneikész tragikus harcát, majd Antigoné és Oidipusz távozását Thébaiból. A drámát Botos Bálint fordította le és rendezte meg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban.
A darab főszereplői az antik dráma kórusából átvedlett, Delphoiba igyekvő lányok, akik végig a színen vannak. Közvetítenek nézők és szereplők, múlt és jelen között, átvezetnek a történéseken, tanúi mindannak, ami a színen történik, sőt időnként az irányítást is átveszik a színpadon. Súgnak vagy épp a beszélő szájába adják a szavakat, ha az elhallgatna egy kínos részletet vagy elnémulna a fájdalomtól. Szöveges feladatokra emlékeztető formulákkal tesznek fel látszólag összefüggéstelennek tűnő kérdéseket a nézőknek. Az összefüggéstelenség azonban csak első hallásra meglepő. Az egymás után sorjázó kérdéseik néhol laza asszociációkat, néhol egyértelmű párhuzamot teremtenek a mitológiai történettel. Ugyanakkor kirángatják a nézőt a komfortzónájából, szembesítik saját magával, helyzetével, döntéseivel. Maga a kérdésfeltevés helyzete pedig óhatatlanul Oidipuszt juttatja eszünkbe, aki megfejti a Szfinx talányát. Oidipusz válasza: az ember. Crimp leleményesen fordítja meg a feladványt, így a lányok kérdéseinek egyike így hangzik: Ha a válasz az ember, akkor mi a kérdés? Az öt lány: Benedek Ágnes, Fekete Mária, P. Magyarosi Imola, Szalma Hajnalka és Vass Zsuzsanna egyébként úgy tűnik, jól ismerik a történetet, otthonosan mozognak benne, az előadás erejéig asszisztálnak az el- vagy újrajátszásnál. Igazából nem annyira a sztori a lényeg, hanem az, hogy mit gondolunk róla, mit mozgat meg bennünk. Hiszen, ahogy a cím is utal rá, a többit már láttuk a moziban.
Bajkó Blanka Alíz egyszerű, letisztult színpadképe érzékletesen teremti meg az időtlenség hangulatatát, azt az érzést keltve a nézőben, hogy ez a történet bárhol, bármikor játszódhat. A hátsó fal egyik részében keskeny sávban kiálló létrafokokat látunk, a másikban egy alacsony lépcsőt, amely hátrafelé nyitott térbe vezet. Az oldalsó falon jókora beomlás utal arra, hogy a városban pusztító harcok folynak. A nézőtér is szerves része a játéknak, onnan jönnek be a lányok, a várost megtámadó Polüneikész, a katonák, vagyis mindazok, akik Thébai kapuin kívülről érkeznek, vagy a kapuknál harcolnak. A háttérből előszűrődő fényben, a lépcső tetején jelenik meg Iokaszté, Oidipusz anyja és felesége, valamint Eteoklész, Polüneikész, Antigoné és Iszméné anyja. Egyszerre erős és megtört, egész lényét mély bölcsesség, tapasztalat hatja át. Megrendítő, ahogyan tragikus múltjáról beszél és az üvöltésről, amelyet szüntelenül ott hall a fejében. Oidipusz üvöltése az, amikor rájött, hogy mit tett és izzó tűvel vakította meg magát. Pál Ferenczi Gyöngyi alakítását intenzív jelenlét jellemzi. Befele figyel, szinte tudomást sem véve a külvilágról. A lányok időnként megszakítják, erélyesen adva szájába a mondatokat, amelyeket nehéz kimondania. Végül ki is kéri magának: „Nem! Ne mondd, hogy mit mondjak! Szabad vagyok! Emberi lény vagyok!”
Bár az uralkodás megosztására képtelen fiait megpróbálja kibékíteni, erőfeszítése teljességgel hiábavaló. Kónya-Ütő Bence Eteoklésze beképzelt, hatalomtól elvakult, vérbeli politikus, míg Pignitzky Gellért Polüneikésze régi vágású, megírt szónoklatokra támaszkodó, kevés önbizalmát sok katonával és látványos pusztítással kompenzáló rivális. Iokaszté a racionalitásukra apellál. Felvázolja ugyan a fiúknak, hogy bármilyen kimenetele legyen az összecsapásuknak, a harcnak csak vesztesei lehetnek, ám szavai süket fülekre találnak. Az igazsága felől meggyőződött Polüneikész és a korlátlan hatalmától megrészegült Eteoklész elbeszélnek egymás mellett. Nem fér kétség ahhoz, hogy a hatalomvágyból és testvérféltékenységből vívott harcuk csak pusztuláshoz vezethet.
A Beczásy Áron által megformált Kreón Eteoklész árnyékából nő ki. Szolgalelkű hivatalnok kiállása van, bő fehér inget és hózentrógert visel. Az egyik legsúlyosabb konfliktussal kell szembenéznie, amikor Theiresziász, a vak jós saját fiának, Menoikeusznak a feláldozását javasolja a város megmentéséért. Pálffy Tibor Theiresziásza szabad szellem, fölötte áll a kicsinyes hatalmi játszmáknak. Megengedi magának, hogy ne találkozzék Eteoklésszel, mert az nem mutat iránta tiszteletet. Meztelen felsőtesttel, hosszú, poros, fekete kabátban, napszemüvegben érkezik. Hosszan forgatja a szavakat, egy adott pillanatban távozóra fogja, hátha megúszhatná. Figyelmezteti Kreónt, hogy nem lesz tetszésére, amit mondani fog. A lányok egyike, Vass Zsuzsanna súgja a fülébe a végzetes jóslatot, amit az Menoikeusz füle hallatára mond ki. Kreón zavarában kirándulásra akarja küldeni a gyermeket, ám az titkon eldönti, hogy hősiesen feláldozza magát a közjóért. A lányok diszkréten veszik át az irányítást a színen. Maguk közül választják ki Menoikeuszt, akit még a jóslat előtt felkészítenek az áldozatra, lemossák, fiúruhába öltöztetik, miközben pontokba foglalva elmondják, hogyan kell állatáldozatot bemutatni. Szalma Hajnalka hitelesen vedlik át egy törékeny, de annál elszántabb Menoikeusszá, aki egy pillanat alatt férfivá érik. A Benedek Ágnes alakította lány gyöngédsége, ahogyan vonakodva a fiú felé nyújtja a kést és a szeretet, amivel kézenfogva kikíséri, szívbemarkoló.
A tragédiák csak úgy sorjáznak ezután, megállíthatatlanul. Derzsi Dezső a Sebesült Tiszt szerepében porosan, véres kabátban ront be a nézőtérre, összerogyva a színpadon, földön kúszva meséli el, hogyan harcoltak és a két testvér hogyan készül megküzdeni egymással. Iokaszté tébolyodottan rángatja magával Antigonét, hogy az bírja jobb belátásra a fiúkat. A Lágybeszédű tiszt szerepében Kolcsár József már a fiúk és Iokaszté halálhírét hozza. Az egymással összecsapó testvérek küzdelmét szenvtelen pontossággal meséli el, bemutatva minden mozdulatot, felnagyítva minden egyes részletet, rákérdezve időnként hallgatóira, hogy bírják-e követni. Jól adagolt humora valóságos oldószere az egyre halmozódó, súlyos tragédiáknak.
Korodi Janka Antigonéja kezdetben pimasz, kíváncsi, a katonák látványától fellelkesült fiatal csitri, akit komor, szigorú nevelőnője, Gajzágó Zsuzsa alig tud megzabolázni. Két bátyja és anyja halála után koszos fehér ruhában, zavarodottan téblábol a színpadon, magánkívül mantrázva a réz és ón szavakat, bátyjai gyilkos fegyvereire utalva.
Apját, Oidipuszt hívják hozzá. Az előadás végén felbukkanó vak férfit, akit Mátray László alakít, valósággal kilökik Antigoné mellé. Szánalmas, ahogy koszos, fehér majóban, beesett vállal, mezítláb csoszog. Topognak Antigonéval, a fal mellé húzódva, helyüket keresve, számbavéve a veszteségeket. Lassan, vontatottan beszélnek, mondataik rövidek, súlyosak. Szívszorító, ahogyan falnak fordulva szakad ki Antigonéból, hogy „Nem bírom.” Ez az a pont, amikor nézőként is azt érezzük, hogy túl sok a tragédia, ezt már nem lehet tovább fokozni. Ám még mindig nincs vége. Kreón rendelkezik: Oidipusznak mennie kell a palotából, Polüneikészt nem lehet eltemetni, Antigonénak Kreón fiához kell férjhez mennie. Oidipusz közben Antigonénak hagyja hátra, hogy mit csomagoljon. Többek között kéne egy új fogkefe. „Fogkefe? Hogy fogunk élni?” – kérdi Antigoné. És ebben a téblábolásban, ebben a számkivetettségben és a mindennapi életnek ebben a banalitásában egyszercsak felsejlik, hogy a tragédiák láncolatának végigkövetésével az emberi léleknek milyen végtelen mélységeibe láthattunk bele, hogy mennyire esendő és mennyire szerethető az ember. És óhatatlanul eszünkbe jut: „Hogyha a válasz az ember, akkor mi a kérdés?”
Az erős felütéssel indító előadás végig fenntartja a feszültséget. Old, feszít, úgy szól a görög hősökről és a mindenkori tragédiákról, hogy végig közel marad a nézőhöz, de közben megmarad a szereplők, a történet nagysága, fenségessége. A közelség talán a lányok replikáinak köszönhető, ahogyan folyamatosan reagálnak a történetre, provokálnak, visszacsatolnak, mintha végig egy feladvány előtt állnánk. A fenségesség meg talán az előadás feszességének, pontosságának, intenzitásának tudható be. Mindennek megvan a kimért helye és ideje. Mint egy zeneműben, amelynek saját ritmusa van. Az előadás egyik erőssége a hangzásvilága. A Bocsárdi Magor által írt zene végigkíséri a produkciót, együtt lüktet, lélegzik vele, sohasem tolakodóan, harsányan, de végig aláfestve, kiemelve, pontozva azt. Az előadás elemei meg úgy tudnak egymásból építkezni jelenetről jelenetre, hogy a néző azt érzi, nem mindennapi, katartikus élményben van része.
——————————
A többit már láttad a moziban. Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy. A bemutató dátuma: 2020. november 19. Rendező: Botos Bálint. Író: Martin Crimp; Fordító: Botos Bálint; Díszlet- és jelmeztervező: Bajkó Blanka Alíz; Zeneszerző: Bocsárdi Magor. Szereplők: Beczásy Áron, Benedek Ágnes, Derzsi Dezső, Fekete Mária, Gajzágó Zsuzsa, Kolcsár József, Korodi Janka, Kónya-Ütő Bence, Mátray László, Pál Ferenczi Gyöngyi, Pálffy Tibor, Pignitzky Gellért, P. Magyarosi Imola, Szalma Hajnalka, Vass Zsuzsanna.